Kedveskedünk a vendégeknek!
Turizmus Világnap 2012. Az esemény fő célja, felhívni a figyelmet a vendégszeretet fontosságára. Ebből az alkalomból, minden évben felajánlanak valamit a hazai szolgáltatók, amivel vendégeiknek kedveskednek. Íme a teljes, országos lista a kedvességekről!

 

Ezen a napon minden a vendégekről szól, méghozzá országszerte. A Tourinform irodák több nagyvárosban szerveznek szórólap és édességosztogatást valamint információs pultokkal települnek ki a turisztikai központokba. A Magyar Turizmus Zrt. Budapesten a Vörösmarty, az Erzsébet és a Vígadó téren kedveskedik az arra járó turistáknak. Ezen kívül számos hazai szolgáltató talált ki valami apróságot, amivel vendékeink kedvében járhatnak ezen a napon. Íme a lista, hol mivel várják az utazókat (kattintson a régió nevére):

:: Budapest :: Nyugat-Dunántúl :: Dél-Dunántúl :: Közép-Dunántúl ::
:: Észak-Magyarország :: Balaton :: Dél-Alföld :: Észak-Alföld :: Tisza tó ::
:: Régiókon átívelő ajánlatok ::

::Budapest ::

Gyalogos idegenvezetés Budapest Belvárosában

Találkozóhelyszíne: minden esetben az adott időpontot megelőző negyedórán belül, a 13 órás sétát kivéve a Vörösmarty téren, az info pontnál, a BKIK molino alatt. A túrák időtartama: 90-120 perc. Útvonal: 10 h Az Andrássy út – vezeti: Boda Mónika, idegenvezető (BKIK ITK)
10 h kis földalatti 1 megálló – Andrássy út az Oktogonig
11 h A XX. és XXI. századi építészeti stílusok egymásba simulása- vezeti Falusiné dr. Alpár Zsuzsa, idegenvezető (MISZ) Vörösmarty tér – Deák tér (Gödör)- Bajcsy-Zsilinszky út –Opera- Nagymező utca (szórakoztató központ)- Vörösmarty utca - Bábszínház-Kodály Körönd­­-- Hősök tere – Vajdahunyad (2x1 megálló és 1x2megálló a kis földalattival)
13 h Ráday utca - indulás a Fővám-térről a Nagycsarnok főbejáratánál az árkádok alól
16 h A pesti belváros sétálóutcái és a budai panoráma – vezeti Verő Ágnes, idegenvezető (MISZ) Váci u. – Erzsébet tér – Piarista köz – Március 15. tér – Belvárosi Plébánia Templom – Ortodox templom – Duna-korzó – Apáczai-Csere János utca – Vigadó tér – Vörösmarty tér
17 h Pestről Budára- vezeti: Bacsó Krisztina, idegenvezető (MISZ). Váci utca – Foursaison Szálloda – Akadémia – Lánchíd – palotai séta a sikló környékén – a pesti panoráma - Mátyás kút
Séták a pesti zsidónegyedben és a Király utcában a Landwehr Klára vezette KultUnio, valamint a Királyutca-Designutca Klaszter és a BKIK ITK idegenvezetői közreműködésében, a BKIK Kereskedelem, Kereskedelmi Szolgáltatás Osztályának támogatásával. A szervezőmunkát Király Gabriella (KultUnio és Klaszter) és Medzay Anikó (BKIK ITK) végzi. A sétákhoz hostot és hostesst a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola és a KOPINT- DATORG Szakközépiskola szolgáltat. A kétszer két séta regisztrációhoz kötött. Regisztrációjukat a résztvevők és a séta megnevezésével a következő oldalak, ill. e-mail cím valamelyikén kérjük:
www.facebook.com/kiralyutcadesignutcawww.facebook.com/kultuniobudapestinfo@kultunio.hu

Hajós városnézés a Magyar Kikötő Zrt. támogatásával:
Indulás és érkezés: Március 15. tér, 11 pontom

Hajó neve: Margitsziget
Beszállás: Indulást megelőző 15-20 percben
Időtartam: kb. 60 perc
• 14 h Idegenvezető: Gámánné Morvay Katalin (BKIK ITK)
• 15,30 h Idegenvezető: Szécsei József (MISZ)
A hajók korlátozott kapacitása miatt, a városnézés előzetes regisztrációhoz kötött!
Kérjük, nevének és a résztvevők számának, valamint a hajó indulási időpontjának megadásával regisztráljon a toth.kriszta@bkik.hu e-mail címen.
A regisztrációt 2012. szeptember 25-én, du. 5 órakor zárják, akik korábban jelentkeztek, válasz nélkül is tekintsék sikeresnek a regisztrációt.

Magyar Beutaztatók Szövetsége (MABEUSZ)

A MABEUSZ – szorosan kapcsolódva az MT Zrt. központi vendégbarát akciójához – szerencsekereket állít fel az MT Zrt. egyik budapesti kitelepülésének helyszínén. A játékos kedvű utazók a szerencsekeret megpörgetve a garantált mosoly mellett apró ajándékokban részesülnek, óránként pedig egy-egy értékes nyereményt is kisorsolnak majd. A járókelők „turisztikai tudásukról" is számot adhatnak, a MABEUSZ ugyanis Budapesttel és Magyarország turisztikai kínálatával kapcsolatos kérdésekkel is készül a Turizmus Világnapjára. Nem kell azonban megijedni egy-egy fogós turisztikai kérdés hallatán, ugyanis a MABEUSZ munkatársai készséggel segítenek, így minden kedves érdeklődőt ajándékkal jutalmaznak majd a Világnapon.
A MABEUSZ vendégbarát akciói mindezzel még nem érnek véget, ugyanis egy saját filmet is forgat a Szövetség a Turizmus Világnap alkalmából. A „stáb" a MABEUSZ irodák tagjai lesznek, akik riporterként faggatják a külföldi turistákat, hogy mi tetszik nekik az országban. A forgatást egy népviseletbe öltözött kollégájuk segítségével népdaltanítással is színesítik.

Boscolo Budapest

Cinque stelle si nasce... – „Az öt csillag életre kel" mottóval a Boscolo Budapest és New York Café a Turizmus Világnapján, szeptember 27-én a szálloda és a kávéház vendégeinek egy nyereményjátékkal kedveskednek. A csillag formájú sorsjegyek között értékes nyeremények lesznek elrejtve, minden vendég húzhat majd egy csillagot. A szerencsés nyertesek örülhetnek egy jövőbeli Boscolo Budapest luxus tartózkodásnak, vagy kipróbálhatják majd Budapest egyik legjobb éttermének, a Salon Restaurant-nak esszenciális gasztronómiai különlegességeit, de egy felejthetetlen New York kávéházi sütemény-kávézás is várja a nyerteseket majd.

Lázár Lovaspark

A Turizmus Világnapján várjuk vendégeinket a 11:30-kor és a 17 órakor kezdődő ingyenes lovasbemutatónkon, majd az azt követő Világbajnokok terme, versenyistálló és a falusi udvar látogatáson. (Minden egyéb fogyasztás a helyszínen fizetendő.)
www.lazarlovaspark.hu

Kempinski Hotel Corvinus

A Kempinski Hotel Corvinus 20. születésnapja alkalmából készített Corvinus Cupcake minitortából szeretnénk kóstolót adni a városban a turistáknak szeptember 27-én a város turisták által leginkább látogatott pontjain.
www.kempinski.com/budapest

Novotel Budapest Danube

helyszín: a Bem rakpart Batthyányi tér és a Novotel Budapest Danube szálloda közti szakasza
időpont: 2012.szeptember 27. 10:00-15:00. programok: péksütemények és muffinok osztogatása, térképek és turisztikai kiadványok, brossúrák osztogatása, információnyújtás az arra járó városnézőknek, fényképezkedés. Résztvevők: A szálloda igazgatója és a lelkes kollégái

MIKI Travel

A Szent István téren a Bazilika melletti DiVino borbár teraszánál a déli órákban egy rögtönzött mini folklór előadással, valamint egy pohár magyar borral és házi pogácsával kedveskedik az egyik legnagyobb japán beutaztató iroda a szeptember 27-én Budapesten várostnéző japán csoportjainak.. Az előadás érdekessége, hogy a cég budapesti irodájának egy japán kollégája (Keijiro Takaku) egy régi hagyományos magyar hangszeren- a tekerőlanton játszik magyar népzenét a csoportnak. Az iroda dolgozóinak kisgyermekei (magyarok és japánok együtt) magyaros ruhában üdvözlik a csoportot japán nyelven, és táncolnak is az előadás közben. Rossz idő esetén a DiVino borbárban fogadjuk a vendégeket.

Mahart Zrt. Budapest
Világnapot kísérő sétahajós program: Sétahajózás a TÁNCSICS sétahajó fedélzetén! A világnap alkalmából egyedi egyórás DUNA CORSO program a Margit híd és a Rákóczi híd között kalauzolja Önt Buda és Pest part menti látványosságai és emlékei között. Indulás a következő időpontban: 18:00, Beszállás: 17:30-tól, Indulóhely: Vigadó téri Hajóállomás, V. ponton, Egységes jegyár: 500 Ft/fő, További információk: www.mahart.info
A jegyek megvásárolhatók a Vigadó téri Hajóállomás és a Nemzetközi Hajóállomás pénztárában. Javasoljuk az elővételben történő jegyváltást a hajó kapacitása és a nagy érdeklődésre való tekintettel!

Pest Megyei Múzeumok
Két múzeumunkhoz készítettünk feladatlapot: „Képzeletbeli világkörüli utazás a Kovács Margit Múzeumban", ill. „Egy polgár Európában: Czóbel Béla".
A pénztárakban felvehető feladatlapok hibátlan megfejtőinek Kovács Margit és Czóbel Béla kiadványt azonnal adunk ajándékba.

Estilo Fashion Hotel
Minden vendég szobai bekészítésként megkapja tőlünk a magyar gulyás leves reformkonyhai receptjét, amelyel szeretnénk bemutatni, hogy minkét lehet a gulyáslevest újragondolni. Ötleteket gyűjtünk a vendégektől a környezettudatosságra egy a recepción elhelyezett környezetvédő perselyben! Amelyik vendég megosztja velük véleményét, kedvezmény kártyát kap a Mercatino Étterembe. Ezen a napont tartja szállodánk hivatalos megnyitó fogadását, amelyen megemlítjük a Turizmus Világnapját és a környezetvédelemre is felhívjuk a figyelmet.

Radisson Blu Béke Hotel
A Radisson Blu Béke Hotelben édes meglepetés is jár majd a köszöntő levél mellé: a Béke szelet mini kocka változatával kedveskednek minden vendégüknek.

A Danubius Hotel Flamenco, a Szállodaszövetség Örökös Zöld szállodája évtizedek óta környezettudatos úton jár. Az idei világnap alkalmából fokozottan felhívják vendégeik figyelmét a környezetvédelemre. Plakátot készítenek arról, hogy a szálloda milyen intézkedéseket tesz a szűkebb és tágabb környezet megóvására és kérik vendégeiket, hogy segítsék a szálloda zöld munkáját, mert csak közösen lehet eredményeket elérni. Szeretnék elérni, hogy vendégeik a környezettudatos szemléletből minél többet lássanak és érezzenek szállodai tartózkodásuk során, valamint haza térve, otthonukban is emlékezzenek a Flamencoban szerzett emlékek és élmények mellett a környezet védelmének fontosságára. A Hilton Budapest szálloda Lobby Bárjában a "Green Little Bee" zöld színű koktélt ajánlják kedves vendégeinknek.

Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gyakorló Gimnázium, Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Szakképző Iskola

Iskolánk vezető szerepet játszik a hazai középiskolai idegenforgalmi oktatásban és a felsőfokú szakképzés terén. Az idegen nyelvek magas szintű oktatása és elsajátítása mellett az iskola kiemelt feladatának tekinti a tanulók felkészítését a magyar és európai értékek megismertetésére, illetve értő közvetítésére, az idegenforgalom speciális szakmai feladatainak felelősségteljes megoldására. Diákjaink rendszeresen részt vesznek olyan nívós szakmai rendezvények lebonyolításában, mint Magyarország Európai Uniós soros elnökségének eseményein, a Magyar Olimpiai Bizottság konferenciasorozatán, az Utazás Kiállításon és az Idegenvezetői Világnapon.
Ezúttal Nyílt Napra invitáljuk az érdeklődőket, ahol lelkes idegenvezető tanulóink mind az épület és az intézmény történetét, mind a jelenlegi középfokú és felsőfokú képzési formáinkat bemutatják a háznézés során. A vendégeket szeptember 29-én 10 és 12 óra között várjuk, további érdeklődés esetén pedig természetes a későbbiekben is. Az intézmény honlapja:
www.xantuski.hu

Thermal Hotel Visegrád****superior

Az akció keretében 2012. szeptember 27-én, csütörtökön minden szállodai szobába bekészítünk egy, a saját cukrászatunk által elkészített brownie-t, amelynek a tetejét zöld marcipánnal borítjuk. A kész süteménybe belehelyezünk egy szintén saját készítésű szélforgót. A zöld szín és a szélforgó együttesen a Turizmus Világnapjához kapcsolódóan, a turizmus és a fenntartható energia kapcsolatát szimbolizálja.

Tourinform Ráckeve

A ráckevei Tourinform, az elmúlt évekhez hasonlóan ismét apró kis figyelmességgel kedveskedik valamennyi Látogatójának. Az ENSZ Turisztikai Világszervezete által meghirdetett központi témához kapcsolódóan az újrahasznosított anyagból készített toll és ceruza, valamint egy kis emléklap várja Ügyfeleiket. Az iroda munkatársai az „ünnepet" megelőzően már a múlt heti Őszi Ászok Fesztiválon is ezzel az aprósággal várták Vendégeiket, mellyel szeptember 27-én az irodába betérőket is megajándékozzák.

Ramada Resort Aquaworld Budapest

Friss ropogós malacsülttel és borkóstolóval várja Vendégeit a Ramada Resort Budapest**** superior. A Turizmus Világnapja alkalmából és a szálloda Gasztronómiai évének jegyében a Ramada Resort Budapest **** superior szálloda szeptember 29-én, szombaton nyárson sült malaccal, valamint hazai borkülönlegességekkel kedveskedik a Vendégeinek. A Vendégek az ínycsiklandó ételek mellett megismerhetik az egyes borvidékek különlegességeit, és ízelítőt kaphatnak a szüreti hangulatból, a gyermekek pedig csuhébabát, puli kutyát készíthetnek az egész napos készműves foglalkozásokon. Akinek ez sem elég, a kulináris kalandozást a Hónap süteményével vagy a Colorado Étterem gourmet menüjével is folytathatja. „1 napos nyaralás" az Aquaworld Vízibirodalomban" 2012Ft" -ért! A Turizmus Világnapja alkalmából különleges meglepetéssel készül az újpesti Aquaworld Élményfürdő. Szeptember 27-én (csütörtökön) az Aquaworld Vízibirodalom, Magyarország legnagyobb fedett élményfürdője 2012 Ft-ért várja a látogatókat.

Hop-on Hop-off Budapest városnéző buszok

Kattintson a kuponra, töltse le, mutassa be bármelyik jegyértékesítő pontunkon (kinyomtatva vagy telefonon), hogy kedvezményesen vásárolhasson városnéző buszjegyet a Turizmus Világnapon.

 

:: Balaton ::

Ramada Hotel & Resort Lake Balaton****

A Ramada Hotel is szeretne kedveskedni a Turizmus Világnapján, további részletek a honlapon:
www.ramadabalaton.hu

Zalakaros

A Turizmus Világnapján, azaz szeptember 27-én a Zalakarosi fürdőbe látogató gyógyvendégek wellness kezelést is kapnak ajándékba.További információk és feltételek a honlapon:
www.zalakaros.hu

Zalakaros

Zalakaros és Hévíz szorosabbra szeretné fonni együttműködését a Balaton turisztikai régióban. A Turizmus Világnapja alkalmával (2012.szeptember 27.) a két város turisztikai képviselői szakmai találkozót tartanak. Helyszín: Gránit Gyógyfürdő fogadóépülete, valamint a Hotel Karos Spa**** szálloda Zalakaroson. A program menete:
11.30: Találkozó a Gránit Gyógyfürdő Zrt. főépületében lévő kávézóban
11.45: Fürdőtörténeti kiállítás megtekintése, a vendégeket fogadja: Novák Ferenc – Zalakaros város polgármestere.
12.00: Borkóstoló a Czesar Bodegában, pohárköszöntőt mond: Dr. Burján Richárd – ZTE elnöke.
12.15: A fürdő új beruházásának megtekintése: Vízipók-Csodapók Gyermekvilág, valamint a jövőbeni fejlesztések bemutatása néhány gondolatban: Dr. Burján Richárd – vezérigazgató.
13.00: Ebéd a Hotel Karos Spá-ban, házigazda: Üsztöke Botond – vezérigazgató, pohárköszöntőt mond: Papp Gábor Hévíz város polgármestere
Az ebéd folyamán eszmecserét folytatunk a 2012-es év városainkat érintő turisztikai tapasztalatokról, a Hévíz-Balaton Airport jövőbeni terveiről. Elemezzük a két fürdőváros (gyógy tó és fürdőkomplexum) Balaton régióban betöltött szerepét, valamint egyéb turisztikai témák is említésre kerülnek.
14.00: A program vége
Részvételi szándékát kérem 2012.szeptember 20-ig a jambor.timea@granitzrt.hu e-mail címen jelezni szíveskedjen.
www.zalakaros.hu

Balatonalmádi Turisztikai Egyesület
A Balatonalmádi Turisztikai Egyesület a Turizmus Világnapján és az azt követő hétvégén házi süteménnyel és üdítővel, helyi borral várja a vendégeket. Pénteken (szeptember 28-án) 15:30 órától ingyenes, vidám hangulatú városnézéssel kedveskednek az érdeklődőknek. www.balaton-almadi.hu


Apartman a Déliparton - Szántód

Felajánljuk, hogy az egész hét folyamán (szeptember 24.-30.) a szántódi apartmanokban és nyaralóházamban megszálló vendégek részére a megszokott üdvözlő italon kívül még ingyenes kerékpárhasználatot is biztosítunk, valamint ezen időszak alatt a legalább 4 éjszakát eltöltő szállóvendégeket meghívjuk egy balatoni vitorlástúrára.
www.blahajo.hu

Balatonfüred
A MT Zrt. munkatársai ajándékokkal, csokoládéval és természetesen sok szeretettel várják mindazokat, akik névjegyükkel is megerősítik, mennyire kötődnek a magyar tengerhez. A Balatoni RMI csapata szeptember 27-én délután, a Vitorlás téren gyűjti az aláírásokat!
Balatonfüred hírét évszázadok óta öregbítik a mélyből feltörő szénsavas források. Az ivókúraként gyomorhurut, epe- és bélbántalmak és cukorbaj ellen is hatás füredi savanyúvizet a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők Társaságának tagjai reformkori öltözetben korzózva kóstoltatják csütörtök délután a Tagore sétányon.
A Balatonfüredi Tourinform Iroda is tárt karokkal – és finom cukorkával, kisebb ajándékokkal – várja a vendégeket. Aki pedig a cukorkán kívül valami „Füredire" is vágyik, az megvásárolhatja Pálffy István: Balatonfüred és Tihany című útikönyvét.
A Turizmus Világnapján Balatonfüred Reformkori városrészét, ingyenes séta keretén belül is megismerhetik az érdeklődők a Füredkult jóvoltából. www.furedkult.hu

Balatonföldvár
A Turizmus Világnapja alkalmából minden érdeklődő részt vehet a Balatonföldvári Kistérségi Turisztikai Egyesület által szervezett ingyenes, gyalogos városnéző Keltatúrán. Indulás időpontja: 10.00 órakor a Tourinform iroda elöl.
www.balatonfoldvar.info.hu

Balatonalmádi
A Balatonalmádi Turisztikai Egyesület a Turizmus Világnapján és az azt követő hétvégén házi süteménnyel és üdítővel, helyi borral várja a vendégeket. Pénteken (szeptember 28-án) 15:30 órától ingyenes, vidám hangulatú városnézéssel kedveskednek az érdeklődőknek.
www.balaton-almadi.hu

:: Közép-Dunántúl ::

Monostori Erőd

Szeptember 27-én kedves ajándékkal fogadjuk látogatóinkat, különösképpen a gyermekeket. Az udvaron fotópontokat helyezünk ki, ahol a látogatók megörökíthetik magukat huszárként, elegáns XIX. századi úrként vagy úrhölgyként háttérben Közép-Európa legnagyobb újkori erődjével. Továbbá a tárlatvezetők korhű ruhában vezetik körbe vendégeinket a túraútvonalon.
www.fort-monostor.hu

Tourinform Sümeg

Információs irodánk a helyi fazekas által készített Sümeg-garasokkal kedveskedik a szeptember 27-én betérőknek.

Kincsem Wellness Hotel
Szeptember 27-én a Kincsem Wellness Hotel üdvözlő felirattal, és ajándék lovaskocsikázással szeretné kényeztetni vendégeit.
www.kincsemwellnesshotel.hu

Tourinform Pápa
A Turizmus Világnapját a Pápai Tourinform Iroda is megünnepli. Ez alkalomból az ajándéktárgyak vásárlásánál kedvezményt adunk a betérő turisták részére.

Bábolna Nemzeti Ménesbirtok
A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. szeretettel várja a természetet és a lovakat kedvelőket a Ménesbirtokon. A látogatók a Turizmus Világnapján 10.00 – 15.00 óra között idegenvezetés keretében megtekinthetik a Ménesudvar nevezetességeit, a kocsi- és lovasmúzeumot valamint a had- és helytörténeti kiállítást. E nap keretében vendégeinknek lehetősége nyílik sétakocsizásra (rossz idő esetén elmarad) és futószáras lovaglásra a fedeles lovardában. A programokon való részvétel díjtalan!
www.babolnamenes.hu

Old Lake Golf Hotel, Tata

Az Old Lake Golf Hotel Tata a szállodában minden lakó és érkező vendégnek őszi gyümölcs kosárkával kedveskedik.Továbbá: „ Szóló szőlő – Mosolygó alma – Zengő barack " kártyával, illetve CD-vel lepjük meg vendégeinket, melyen a mesén kívül Tata és Old Lake Golf Centrum képanyagok lesznek megtalálhatók.
www.oldlakegolfhotel.com

Fertőzug Szabadidőpark

A Turizmus világnapja alkalmából a Székesfehérvár-Börgöndpusztán lévő Fertőzug Szabadidőpark (www.fertozug.hu) pávatollakat oszt majd ki a látogatók között.

Tourinform Veszprém

Szeptember 27-én az irodánkba betérőknek ajándékot adunk - a gyerekeknek Veszprém feliratú lufit, a felnőtteknek cukorkát vagy tollat, a Magyar Turizmus Zrt. kérdőívét kitöltőknek Veszprém plakáttal kedveskedünk. A Tourinform feliratú szóróanyagokat (ceruza, toll, cukorka) szintén kínálni fogjuk. A vendégeket köszöntő felirattal fogadjuk, melyet jól látható helyen kihelyezünk az irodában. Ajándékként egy ingyenes, garantált, magyar nyelvű, egy órás "Várbarangoló" sétával készülünk, mely az iroda elől indul (Óváros tér 2.) délután 14.30-tól. Szeretettel várunk minden kedves belföldi és külföldi vendéget a Turizmus Világnapján is!

Edutus Főiskola

Az Edutus Főiskola, mint a hazai felsőoktatás egyetlen intézménye, mely társult tagja az UNWTO-nak, különös figyelmet szentel szeptember 27-nek, a turizmus világnapja megünneplésének. Ebben az évben a Parlament szomszédságában álló budapesti központi épületünk adta az ötletet a vendégbarát akcióhoz: Mindig hosszú sorban várakoznak a belföldi és külföldi látogatók, hogy bejussanak az Országházba. A várakozást szeretnénk egy kissé megkönnyíteni, és frissítővel, Edutus-koktéllal kínáljuk meg őket a nap folyamán. A kínálók természetesen a főiskola Turizmus-vendéglátás szakos hallgatói lesznek.

Komáromi Gyógyfürdő
A Komáromi Gyógyfürdő, valamint a KOMTHERMÁL KFT által üzemeltetett Thermál Hotel és Camping, Solaris Camping és Apartmanház és a Carrier Hotel köszöntő felirattal és apró édességgel kíván csatlakozni a Turizmus Világnapja rendezvényeihez.

Árpád Fürdő Székesfehérvár

Ebből az alkalomból a tematikát, - vagyis a fenntartható energiát - is figyelembe véve, saját készítésű levendulás fürdőgolyót fogunk ajándékozni a vendégeknek.
A golyók kizárólag terrnészetes, helyi alapanyagok felhasználásával, hagyományos recept alapján készültek. A csomagolást és a cimkézést is mi terveztük és kiviteleztük.

Tourinform Zirc

Zirc városa a szeptember 27-i Turizmus Világnapjához a következő elképzelés megvalósításával kíván csatlakozni: Ezen a napon, azok a turisták, akik felkeresik városunk kiemelt 6 látnivalója közül valamelyiket és onnan elhoznak egy kosárba kihelyezett "üzenetértékű" idézetet a Tourinform Zirc irodába, meglepetés ajándékot kapnak. Az ajándékok zömmel helyi kézművesek munkáiból kerülnek összeállításra.
Kiemelt látnivalóink: Ciszterci Bazilika, Bakonyi Természettudományi Múzeum, OSZK Reguly Antal Műemlékkönyvtár, Arborétum, Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház, Agrárműszaki Emlékek Gyűjteménye.
A meglepetés ajándék átvehető: Tourinform Zirc, 8420 Zirc, József A u.1., nyitva: 09.00-17.00

Bakonyerdő Zrt. Festetics Imre Állatpark

Ez alkalomból, 2012. szeptember 27-én a Bakonyerdő Zrt. Festetics Imre Állatparkjában óránként (9-19-h) kisorsolunk 1 db családi belépőjegyet (2 felnőtt, 2 gyerek).

:: Nyugat-Dunántúl ::

Büki Gyógyfürdő Zrt.

Szeptember 27-én gyógy- és strandfürdő belépővel rendelkező vendégeink bármely aktív wellness programunkat kipróbálhatják! A világnap alkalmából más apró ajándékkal is kedveskedünk!
www.bukfurdo.hu

Bük és Bükfürdő

Bük és Bükfürdő helyi TDM egyesülete két információs irodával rendelkezik, amelyekben szeptember 27-én a vendégeket helyi termelőtől származó almával és egy "korty" bükfürdői gyógyvízzel várjuk, utalva üdülőhelyünk gyógyhely jellegére.

Tourinform Szombathely

A Savaria Turizmus Nonprofit Kft, Szombathely és Kistérsége TDM szervezete 2012. szeptember 27-én, csütörtökön, a Turizmus Világnapja alakalmából „nyílt napot" szervez. Az alábbi ingyenes programok keretében a vendégek interaktív módon ismerkedhetnek meg a turizmus világával. Ismerkedés a turizmus világával - több helyszínen interaktív ismeretterjesztő előadás:
- 10:00 – 10:45, Hotel Claudius, Téma: Ahol a vendég otthon van.
- 11:00 – 11:45: Történelmi Témapark, Téma: Turisták a rómaiak nyomában.
- 13:00 – 13:45: Smidt Múzeum, Téma: Életre kel(l) a múlt.
- 14:00 – 14:45: Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház, Téma: Régészet és a turizmus kapcsolata.
- 15:00 – 15:45: McDonald's Szombathely, Téma: Franchise rendszer a vendéglátásban.
- 16:00 – 16:45: Tourinform Szombathely, Téma: Tourinform a TDM égisze alatt.
- 17:00 – 17:45: Iseum Tours Utazási Iroda, Téma: Mire jó egy utazási iroda?
- 18:00 – 19:00: Start: Tourinform Szombathely, (Király u. 1./A): Akár csak egy turistának Szombathelyen – Idegenvezetés mindenkinek.
- 09:00 – 17:00: Tourinform Szombathely: Játékos Szombathely kvíz játékos nyereményekért – avagy egészen biztos, hogy mindent tudsz a városról?
Mindezen kívül a Savaria Turizmus Nonprofit Kft., szombathelyi TDM szervezet versenyre hív a Turizmus Világnapja alkalmából, melynek során értékes nyeremények találnak gazdára.
A „Turizmusból toppon vagyok" pályázati felhívás letölthető: www.szombathely.hu, További információ: savariaturizmus@int.szombathely.hu Tel.: 06-94/952-015

Tourinform Győr


A Turizmus Világnapján, szeptember 27-én (csütörtökön) 15.00 órától a Tourisnform Győr jóvoltából és meghívására győri idegenvezetésen vehetnek részt az érdeklődők. A Turizmus Világnapja hetében, szeptember 24-29-ig a Látogatóközpont alsó szintjén működő ajándékboltban további meglepetések várják a látógatókat. Továbbá, a Látogatóközpontban szeptember 27-én a Turizmus Intézet turizmus-vendéglátás szakos hallgatói Győrről készült gyermekrajzokat és cukorkát osztogatnak az érdeklődőknek. Egy izgalmas játékra is invitáljuk a Győr+ helyi újság olvasóit, "Ünnepeljük együtt a Turizmus Világnapját". A Totó szelvény megfejtéseit a Tourinform Irodában elhelyezett gyűjtődobozba várjuk. Sorsolás: szeptember 27-én 14.30 órakor lesz.

Győr-Moson-Soprnom Megyei Kereskedelmi És Iparkamara

2012. szeptember 27-én több turizmusban érintett részvételével megvalósuló programhoz csatlakozik a győri Tourinform – Látogatóközpont, a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Turizmus Intézet és oktatószállodája a Hotel Famulus****, a Hotel Ibis, a Hotel Kálvária, a Hotel Rába, és a Fehér Hajó Panzió. A Turizmus Intézet Turizmus-vendéglátás szakos hallgatói a város központjában a Baross úton, valamint több győri hotelben osztanak gyermekrajzokat Győrről. A "kis műalkotásokat" a Nádorvárosi Ének- Zenei Általános Iskola diákjai készítik. A rajzokból októberben kiállítást is tervezünk a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. A programhoz való csatlakozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Turisztikai szakosztályának tagjai koordinálják.

Trophyresort Őrség

A Turizmus Világnapján minden hozzánk betérő kedves vendégnek turistallért ajándékozunk (csokoládéból). Miután a Turizmus Világnapján, szeptember 29-én rendezik meg az Őrségi Nemzetközi Tökfesztivált, így a tájegységre jellemző tökmagolajból minden vendégünk kap egy díszüveges kiszerelést. Ezen kívül, a viszontlátás reményében elindítjuk törzsvendég programunkat, amely a visszatérő vendégeknek további kedvezményeket és extra szolgáltatásokat nyújt. Köszönjük a lehetőséget, a TrophyResort Őrség munkatársai örömmel üdvözlik ezt a remek kezdeményezést!

Hotel Írottkő Kőszeg

2012. szeptember 27-29. között minden vendégszobánkban elhelyezzük és vendégeinket egy-egy képeslappal ajándékozzuk meg. A Turizmus Világnapján, illetve a fenti időpontban a vendégeink által megírt képeslapok postai feladását, illetve belföldi postaköltségét szállodánk vállalja. A fenti napokon minden szállóvendégünk kedvezményes belépőjeggyel tekintheti meg a Kőszegi Postamúzeumot (9730 Kőszeg, Rajnis u. 3.).

Múltidéző Porta Őrség-Szalafő

Amivel kedveskedni szeretnék az idelátogató vendégeknek: Őrségi vargányás hajdinaleves kóstolás és DÖDÖLLE készítés közösen kóstolással. Ezen túlmenően a kalotaszegi festett bútorokkal berendezett népi műemlék házak bemutatása, a 150 éves, felújított sütőkemence bemutatása. Előzetes bejelentkezés a 36-30/390-1694 telefonszámon, illetve a multidezovendeghaz@gmail.com email címen. Facebook oldalunk: facebook.hu/multidezoporta
www.orsegi-szallas.huwww.orsegi-vendeghaz.hu

Hotel Caramell
„A Hotel Caramellben is megünnepeljük a turizmus világnapját. A Magyar Turizmus Zrt. által a második Turizmus Világnapja alkalmából szervezett akcióhoz csatlakozik Magyarország első holisztikus szállodája, a Hotel Caramell**** is. A Turizmus világnapján, azaz szeptember 27-én a szálloda vendégeit megajándékozzuk egy kis kalandozással. A 3 órás kalandpark jegy, a szálloda legújabb beruházásában, a szálloda közvetlen szomszédságában helyet kapott Kristály Torony kalandparkban lesz beváltható. Web: www.kristalytorony.hu

Őrségi Nemzeti Park

A szeptember 28-30. között megrendezésre kerülő IX. Őrségi Nemzetközi Tökfesztiválon a Turizmus Világnap alkalmából az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság információs sátránál, Pityerszeren 29-én, szombaton az EDEN-nel kapcsolatos kvízkérdésekre helyesen válaszolók között EDEN brosúrát és pendrive-ot, valamint plakátokat sorsolnak ki.

Írottkő Natúrparkért Egyesület

Az Írottkő Natúrparkért Egyesület munkatársai a Turizmus Világnapon a kőszegi Tourinform irodába betérő turistákat apró ajándékcsomaggal lepik meg, mely egy EDEN-kiadványt, várostérképpel ellátott kőszegi szóróanyagot és Kőszegi-hegység turistatérképet tartalmaz. A látogatóknak érdemes előre is felkészülniük az EDEN programból, hiszen három kérdés helyes megválaszolása esetén ráadásként egy 8 Gb-os EDEN pendrive-ot kapnak.

Tourinform Sopron

A Világnappal kapcsolatban szeretnélek benneteket tájékoztatni, hogy irodánk részt vesz az Interkulturális napon, melyet városunkban tartanak. A rendezvény egész napos és irodánk is kitelepül. Ez alkalommal két helyszínen is jelen leszünk.(iroda és szabadtér) Ingyenesen osztogatunk képeslapokat a Világnap alkalmából.

:: Dél-Dunántúl ::

Tourinform Tamási

Szeptember 27-én Tamásiban 7.30-8.30 között a városközpontban, a Polgármesteri Hivatal és a Városi Művelődési Központ előtti kis térre települünk ki kiadványainkkal, s a meglévő szóróanyagainkkal. 9.00-tól a termálfürdőben, a főbejárat melletti irodánkban ajándékozzuk meg a vendégeket az állampolgárságuknak megfelelő kiadványokkal, s némi édességgel.

Villány - Crocus Gere Bor Hotel-Wine Spa****

A Turizmus Világnapja alkalmából, szeptember 27-én kedves szállóvendégeinket wellness részlegünk egész nap meglepetésekkel várja (frissítő italok, szauna-felöntések, tea- és szőlőmagliszt-kóstolók stb.) Szeptember 26. és 29. között két éjszakára szállást foglaló vendégeink részére vinoterápiás frissítő masszázst (arc/hát/talp) vagy páros borfürdőt adunk ajándékba.

Tourinform Kaposvár

-Minden vendéget, látogatót és turistát megajándékozunk egy kaposvári képeslappal (mivel térképet, kiadványt mindig kapnak világnapon kívül is). A kaposváriak ajándéktárgyakért tesztelhetik városismereti tudásukat aznap nálunk, hagyományos belvárosi sétát tartunk idegenvezetővel. 15.30-kor indulás a Tourinform iroda elől, majd a Fő utca-Dózsa György utca útvonalon tudhatják meg, hogy miről mesélnek a házak. A program a „Csiky Gergely Színház tetőtől-talpig" bejárásával zárul.

Tourinform Pécs
Ingyenes programok Pécsett a Turizmus Világnapján. 2012 szeptember 27-én a Turizmus Világnapján Pécsen is ingyenes programokkal várják a turistákat. A Zsolnay Kulturális Negyed ingyenes sétát kínál idegenvezetővel, valamint a Család és Gyártörténeti kiállítás is díjmentesen tekinthető meg ezen a napon a csoporttal. Indulás: 14 órakor a Zsolnay Kulturális Negyed Látogatóközpontjától.
A belvárosban a pécsi TDM szervezet várja a vendégeket egy ingyenes városnéző sétára 15 órakor. A program során érdekes történetekkel fűszerezve ismerkedhetnek meg a vendégek a város fő látnivalóival.
Indulás 15 órakor a pécsi Tourinform iroda elől. Előzetes bejelentkezés mindkét programra szükséges:
Zsolnay Negyed regisztráció: latogato@zsn.hu, 20/235 4722
Belvárosi városnézés regisztráció: pecs@tourinform.hu, 72/ 213315
Továbbá aki ezen a napon aki megveszi a Székesegyház belépőjegyét, a Dómmúzeumot ingyenesen tekintheti meg.

Hotel Palatinus, Hotel Pátria
A pécsi Hotel Palatinus, Hotel Pátria vendégeit a Turizmus Világnapon az igazgató úr és munkatársai köszöntik, szeretet-csokoládét osztanak a reggelinél a szállodák vendégeinek.

Hotel Kardosfa

Turizmus Világnap alkalmából egy apró édességgel lepi meg a betérő vendégeiket.

Igali-Gyógyfürdő

Szeptember 27-én a Turizmus világnapja alkalmából minden kedves vendégünk egy Igali képeslapot és egy, a fürdőről készült prospektust kap ajándékba. Ezzel is elősegítve, hogy a messze földön híres és az ország egyik legjobb gyógyvízével rendelkező Igali-Gyógyfürdőben átélt pozitív, személyes élményeiket másokkal is megoszthassák.
"Velünk gyógyul a világ, nálunk pihen a család"
www.igal.hu

Pécsváradi Tourinform Iroda

Szeptember 27-én, csütörtökön a pécsváradi Élményvárban, valamint a helyi Tourinform irodában minden betérő vendéget szeretettel várunk egy forró teára a Mecsek Tea Kft. ajánlásával. A hagyományos teákon kívül a legújabb variációkat is megkóstolhatják a vendégek, úgy mint a gránátalmát, a kékszőlőt, a rumos cseresznyét, a zöld teát gyömbérrel és citrommal. A tea mellé lélekmelengető gondolatokat is ajándékozunk! Mindenkit szeretettel várunk a Turizmus Világnapján Pécsváradon!
 

:: Tisza-tó ::

A tiszaújvárosi Hotel Termál

A tiszaújvárosi Hotel Termál minden kedves vendégét a Turizmus Világnapján vendégül látja egy könnyű vacsorára, továbbá a Termál Kemping vendégei részére pedig ajándék fürdőbelépőt biztosít.
www.termal.tujvaros.hu

Tisza Tavi Ökocentrum
A Tisza-tavi Ökocentrum minden vendége – aki szeptember 27-én keresi fel látogatóközpontunkat - kap egy kedvezményekre jogosító kuponokat tartalmazó kiadványt. A kuponok 2012 október 1. és 2013. május 12. között használhatók fel. Szeptember 28-án szakmai konferenciát rendezünk. A Tisza-tó turizmusának jövőjéről szóló előadások után bemutatjuk az Ökocentrumot a turizmusban dolgozó kollégáknak.
tiszataviokocentrum.hu

Tisza-tavi Túraközpont Hálózat

A Tisza-tavi Túraközpont Hálózat szeptember 29-én, szombaton "Egyet fizet, kettőt kap!" akcióval várja vendégeit. Aki ezen a napon a Tisza-tavi Túraközpont Hálózat tagjainál, a hálózathoz csatlakozott szolgáltatóknál túrázási, aktív sportolási lehetőségre fizet be, illetve szervezett túrán vesz részt, úgymint kerékpáros-, gyalogos és vízi túrák, egy standard időtartamra szóló szolgáltatást dupla időtartamban vehet igénybe.

Dorottya Udvar, Tiszacsege

A Dorottya Udvar Tiszacsege 2012. szeptember 27-30. között vendégeinek saját kertjében termett sárgabarackból főzött, levendulával ízesített lekvárral kedveskedik.
www.dorottyaudvar.co.hu

:: Észak-Alföld ::

Debreceni Biopiac

Szeptember 29-én, szombaton várjuk sok szeretttel a hozzánk látogató turistákat a debreceni biopiacon. A piacvezetőnél való jelentkezés után sorsjegyet kapnak a vendégek és a biopiac zárásakor sorsolással dől el, hogy ki nyeri meg a felajánlást: egy lovaglási / vagy kocsikázási lehetőséget (ha családról van szó). Ezen kívül, különböző biotermékeket kóstolhatnak végig a hozzánk látogatók!

Mátai Ménes, Hortobágy
Hortobágyon szeptember 27-30. között a Mátrai Ménes pusztai fogatozás programjára érkező vendégek részére a magyar szürkéről készült kiskönyvet adnak ajándékba, a gyerekek pedig hűtőmágnest és matricát kapnak.

Hunguest Hotel Nagyerdő

Különleges akciókkal várják a vendégeket 2012. szeptember 27-29 között. Részletek: www.hotelnagyerdo.hunguesthotels.com weboldalon (telefon: 52/410-588, fax: 52/319-739, e-mail: hotelnagyerdo@hunguesthotels.hu).

Turizmus Világnapja Hortobágyon

Ezen a napon délután 14.00 órától egy egyórás ingyenes falusétára invitálják a kedves vendégeket! Az érdeklődők 2 séta közül választhatnak:
1. séta: A Pásztormúzeum és a Hortobágyi Csárda kiállítás megtekintése A séta során szakvezető kíséretében a Pásztormúzeumban megismerhető a 19-20. század fordulóján a Hortobágyra jellemző pásztorélet, majd a puszta legrégebbi épületében, a Hortobágyi Csárdában a csárdatörténetét, a pusztai közlekedést és a csárda híres vendégeit bemutató kiállítás.
2. séta: A Látogatóközpont természetrajzi kiállításának és a Körszín kézműves kiállításának megtekintése. A séta során szakvezető kíséretében tekinthető meg a Látogatóközpont természetrajzi kiállítása, mely a puszta gazdag élővilágát mutatja be, valamint a Körszín kézműves kiállítása, ahol a 19-20. század fordulóján a Hortobágyra jellemző kézműves mesterségek korhű műhelyei találhatók.
Találkozás helye: Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont, 4071 Hortobágy, Petőfi tér 9. Információ: HNP Látogatóközpont, Tel.: 52/589-000 , Tel/fax:52/589-321, E-mail: info@hnp.huwww.hnp.hu

Hajdúszoboszló

A Hajdúszoboszlói Turisztikai Nonprofit Kft szervezésében is részt vesz Turizmus Világnap akcióban. Szeptember 27-én a Hajdúszoboszlón lévő vendégeknek egyedi, erre az alkalomra szóló grafikával megnyomott 2012 évi kártyanaptárt osztogatnak a Tourinformos kollégákkal, valamint szinte az összes hajdúszoboszlói szálloda recepcióján. Szeptember 27-én és 28-án a kártyanaptár felmutatásával a városi Bocskai Múzeum időszaki- és állandó kiállítása ingyenesen látogatható.
www.hajduszoboszlo.hu

Tourinform Vásárosnamény

A Tourinform Vásárosnamény is csatlakozni kíván a Turizmus Világnapja megünnepléséhez. Szeptember 29-én tartják Tarpán a VI. Szatmár-Beregi Szilvanapokat, ahová szokásunkhoz híven irodánk kitelepül. Legszebb mosolyunkat magunkra öltve, apró ajándékainkat magunkhoz véve itt szeretnénk köszönteni a turistákat a Világnap alkalmából. A kicsiknek szatmár-beregi kifestőkönyvet, a nagyoknak szilvás aprósüteményt és tollat, kulcstartót osztunk majd. Akciónkhoz csatlakozik a Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend is. A Lovagi ceremónia részeként a pohárnok köszönteni fogja a turistákat a Turizmus Világnapján és egy pohár pálinkát minden turista egészségére fogyasztanak majd el.

Mátai Ménes, Hortobágy

Hortobágyon szeptember 27-30. között a Mátrai Ménes pusztai fogatozás programjára érkező vendégek részére a magyar szürkéről készült kiskönyvet adnak ajándékba, a gyerekek pedig hűtőmágnest és matricát kapnak.

A Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. munkatársai az irodába betérő vendégek részére Hello Nyíregyháza kitűzőt adnak ajándékba ezen a napon.

Hajdúszoboszló a Hajdúszoboszlói Turisztikai Nonprofit Kft szervezésében is részt vesz Turizmus Világnap akcióban. Szeptember 27-én a Hajdúszoboszlón lévő vendégeknek egyedi, erre az alkalomra szóló grafikával megnyomott 2012 évi kártyanaptárt osztogatnak a Tourinformos kollégákkal, valamint szinte az összes hajdúszoboszlói szálloda recepcióján. Szeptember 27-én és 28-án a kártyanaptár felmutatásával a városi Bocskai Múzeum időszaki- és állandó kiállítása ingyenesen látogatható.
www.hajduszoboszlo.hu

A vásárosnaményi Tourinform Iroda munkatársai, az iroda szeptember 29-i tarpai Szatmár-Beregi Szilvanapokra való kitelepülése keretében, legszebb mosolyukat magukra öltve, apró ajándékaikat magukhoz véve itt szeretnék köszönteni a turistákat a Világnap alkalmából. A kicsiknek szatmár-beregi kifestőkönyvet, a nagyoknak szilvás aprósüteményt és tollat, kulcstartót osztanak majd. Az akcióhoz csatlakozik a Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend is. A Szilvanapok keretében a Lovagi ceremónia részeként a pohárnok köszönteni fogja a turistákat a Turizmus Világnapján és egy pohár pálinkát a turisták egészségére fogyasztanak majd el.

Hajdúböszörmény Tourinform
A Turizmus világnapja alkalmából a hajdúböszörményi Tourinform iroda a betérő vendégeket kemencében sült pogácsával és finom házipálinkával várja. A pogácsát az iroda dolgozói készítik el a Hajdúböszörményi Tájházakban.

Sóstó Zoo-Nyíregyházi Állatpark
A turizmus világnapja alkalmából a Nyíregyházi Állatpark szeptember 27-én minden belépőjegy mellé képeslapot ad ajándékba az ide látogatóknak, „ Hogy képet alkothasson rólunk" szlogennel.A jeles nap alkalmával különleges állatbemutatók is lesznek: 10.30 fókashow 12.00 papagáj bemutató ( jó idő esetén ) 12.35 jegesmedve etetés 13.00 fókashow 15.00 fókashow.

 

:: Dél-Alföld ::

Neverland Travel

Központi irodánk Szegeden található, ezért a turizmus világnapja alkalmából szeptember 27.-én hostesseink külön az erre az alkalomra készített „ Turizmus világnapja 2012" ruhában járják majd a várost, 500-1000 db rendkívül különleges interaktív ajándékot osztogatva a járókelőknek. További információk a weboldalon: www.neverlandtravel.hu

Tourinform Csongrád

A Turizmus Világnapja alkalmából a Városkép Kft., a Tourinform iroda és a Batsányi János Gimnázium játékos városfelfedező túrára hívta meg az általános iskolák felső tagozatos diákjait. A programnak a KUL-TÚRA elnevezést adtuk, mivel célunk, hogy új szemszögből is bemutassuk építészeti és kulturális örökségünket, bővítsük helytörténeti ismereteinket. A program időtartama: 1- 1 1/2 óra. Helyszíne: városközpont. Gyülekező: Művelődési Központ, 2012. szeptember 27. 15 óra. A rendezvény nyilvános a diákokon kívül minden érdeklődőt szeretettel várunk. Ezen kívül szeptember 27-én Tourinform irodánk apró ajándékokkal kedveskedik ügyfeleinek.

LuDo Apartman
Szeptember 27-én a Turizmus Világnapján a LuDo Apartmanban megszálló vendégeinket egy séta kocsikázással lepjük meg. Ennek során egy díjnyertes fogathajtó gyönyörű hintón bemutatja Makó város nevezetes épületeit, köztük az idén átadásra került Hagymatikum fürdőt, melyet Makovecz Imre tervezett. Emellett további hét középületet, melyek szintén Makovecz Imre tervei alapján épültek, illetve újúltak meg. A hintós városnézés előzetes egyeztetés alapján történik. Szeptember 29-én pedig vendégeinknek a Hagymatikum fürdőbe érvényes belépőjeggyel kedveskedünk. LuDo Apartman Makó Úri u. 26., www.ludoapartman.hu, 62-209860, 06-30-8987028

Tanyacsárda Kft.
Előre bejelentkezett Vendégeink részére ingyenesen biztosítjuk a 12.30-kor kezdődő Méneshajtás és Lovasbemutató programot. Az Öreg Tanyacsárda és az Új Tanyacsárda minden Vendégének egy erre a napra tervezett, saját készítésű, egyedi díszítésű mézeskalácsot adunk ajándékba.
www.tanyacsarda.hu

:: Észak-Magyarország ::

Tourinform Sárospatak
A Tourinform Sárospatak a Turizmus Világnap alkalmából rajzversenyt hirdet általános iskolások részére, két témakörben:
1. Alsó tagozatos általános iskolás diákok részére „Lakóhelyem értékei, szépségei" témakörben.
2. Felső tagozatos általános iskolás diákok részére „Környezetvédelem" témakörben A Tourinform Sárospatak desztinációjához tartozó 32 település általános iskolásainak munkáit várják.
Beérkezési határidő: 2012. szeptember 27., Cím: Tourinform Sárospatak, 3950 Sárospatak, Szent Erzsébet utca 3., További információ: Telefonszám: 06-47/513-150, e-mail cím: sarospatak@tourinform.hu, honlap cím: www.sarospatak.eu
Turisztikai kvíz
A 10 kérdésre helyesen válaszolok, sorsoláson vesznek rész. A kvíz lap letölthető a www.sarospatak.eu, a www.sarospatak.eu oldalról illetve a Tourinform irodában is kitölthető. Tourinform Sárospatak, 3950 Sárospatak, Szent Erzsébet utca 3. Beérkezési határidő: 2012. szeptember 26. 16 óra. Sorsolás: 2012. szeptember 27. 15:00 óra. Nyitva tartás: Kedd – Szombat 8:00 – 16:00

Tourinform Miskolc

A Tourinform Miskolc aznap 2 alkalommal kínál gyalogos városnézést idegenvezetéssel Miskolc belvárosában. Indulás az iroda elől 10-kor és 15-kor, a séta időtartama kb. 1,5 óra. A résztvevők apró ajándékokat kapnak. Azok a vendégek, akik 27-én behoznak a Tourinform irodába 10 db, magyarországi helyszínt ábrázoló képeslapot, illetve azok, akik a MiskolcON kiadványban szereplő Kultúr-kör c. játék keretében legalább 3 pecséttel rendelkeznek és azt bemutatják, választhatnak egy "zsákbamacskát". A zsákokban turisztikai tárgyú könyv, puzzle vagy szóróajándékok lesznek. Az irodába betérő vendégekkel egy kérdőívet is szeretnénk kitölteni, amelyben többek között arra is várunk ötleteket, hogy az új TDM-től, illetve a megújulóban lévő Tourinform Miskolc irodátől mit várnak a vendégek a jövőben. Természetesen a kérdőívet kitöltők is apróbb ajándékokat kapnak. Délelőtt a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága is "kitelepül" Miskolcra, az RMI munkatársai is várják a vendégeket az irodánkkal szemben, az Erzsébet téren. Az ajándékokat Miskolc városa és az RMI biztosítják.


Régiókon átívelő ajánlatok:

EDEN nyertesek a Turizmus Világnapon
Az EDEN (European Destinations of Excellence - Kiváló Európai Desztinációk) elnevezésű projektet 2006-ban indította útjára az Európai Bizottság. A program célja a fenntartható turizmus fontosságának hangsúlyozása olyan különleges értékeket hordozó desztinációk felkutatása és népszerűsítése által, melyek eddig rejtve voltak a nyilvánosság előtt. Magyarországon a projektet az indulás éve óta a Magyar Turizmus Zrt. koordinálja. A minden évben más témát középpontba állító program keretében eddig öt hazai úti cél került kiválasztásra: Őrség (legjobb vidéki desztináció, 2007), Hortobágy (legjobb élő hagyományokat őrző desztináció, 2008), Írottkő Natúrpark (legjobb ökoturisztikai desztináció, 2009), Tisza-tó (legjobb természetes vízű desztináció, 2010) és Pécs-Pécsvárad-Orfű összefogásával a Mecseki térség (legjobb desztináció „Régi értékek, új funkciók" témában, 2011). Mivel a 2012-es Turizmus Világnap célkitűzése – a turizmus és a fenntartható energia kapcsolatának hangsúlyozása – egybecseng az EDEN központi témájával, ezúton is szeretnénk külön felhívni a figyelmet a programra és a nyertes desztinációkra, amelyek számos turisztikai szolgáltatóhoz hasonlóan szintén külön akciókkal, figyelmességgel várják a látogatókat.

Turizmus Világnap a környezettudatosság jegyében a Danubius Hotels Group szállodáiban

A 40 éves Danubius Hotel Group teljes elköteleződéssel csatlakozik 2012-ben is a Turisztikai Világnaphoz és a Danubius Goes Green keretében örömmel támogatja a vendégbarát viselkedés és zöld szemléletformálás fontosságát hangsúlyozó kezdeményezést. A szállodavállalat részére hagyományok őrzése mellett a legnagyobb érték a természet szeretete és megóvása, hogy a felnövő nemzedékek is zöld környezetben pihenhessenek.
Szeptember 27-én minden magyarországi Danubius szálloda vendégei kedves üdvözlő levelet kapnak a szobájukba, amelyben Dr. Deák Imre vezérigazgató személyes köszöntése mellett vendégbarát akciók kínálnak kellemes Turisztikai Világnapot a munkatársak kedves mosolya és a környék vonzó turisztikai célpontjai mellé.
A világnap tiszteletére született meg a Danubius Világjáró Koktél különlegesség, amely szeptember 27-én „egyet fizet – kettőt kap" akció keretében minden Danubius szálloda vendéglátóhelyén megkóstolható. A koktél színe és fantázia neve tökéletes harmóniában áll a világnap szellemiségével akár csak a szobai levél mellé bekészített elegáns Világjáró Magazin, amely ez alkalomból kedvezményes éves előfizetést kínál a nagy utazóknak.
Élj környezettudatosan, pihenj zöldben! A Danubius szállodák vendégei a Turizmus Világnapon meghívást kapnak egy ismeretterjesztő és szórakoztató családi vasárnapra, amely a zöld szemléletformálás jegyében természet közeli programokkal és játékokkal hív minden korosztályt a zöldbe október 7-én, Budapesten, a Feneketlen-tóhoz.
A Turisztikai Világnapon az egységesen, minden szállodában elhelyezett Danubius üdvözlőlevél és koktél mellett a szállodalánc vidéki és budapesti hoteljei saját vendégbarát kezdeményezésekkel is készülnek:

  • A hévízi Danubius Health Spa Resort Hévíz és Danubius Health Spa Resort Aqua szállodák "Óvd a környezeted, pattanj kerékpárra!" mottóval kerékpárbérlést kínálnak 1 napra 1 óra áráért és egészséges mozgásra hívnak reggel 8.00 órakor a természetbe vendégeket és munkatársakat. A fenntartható természeti környezetért izgalmas előadás keretében védett állatok és környékbeli nemzeti parkok, természetvédelmi területek bemutatására kerül sor. A természet gyógyító erejét iszap akció formájában viszik közelebb a vendégekhez. A világnapon minden iszap termék és kezelés 40 % kedvezménnyel lesz vásárolható. "Használj kevesebb vegyszert" - vegyszermentes, környezet- és egészségkímélő napot szerveznek a fodrászatban.
  • A balatonfüredi Hotel Annabella Sörkertjében a "Híres magyar ételek bemutatkozása" tematikus estet költik össze a Turisztikai Világnappal.
  • A pécsi Hotel PalatinusHotel Pátria vendégeit a Turizmus Világnapon az igazgató úr és munkatársai köszöntik, szeretet-csokoládét osztanak a reggelinél a szállodák vendégeinek.
  • Radisson Blu Béke Hotelben édes meglepetés is jár majd a köszöntő levél mellé: a Béke szelet mini kocka változatával kedveskednek minden vendégüknek.
  • Danubius Hotel Flamenco, a Szállodaszövetség Örökös Zöld szállodája évtizedek óta környezettudatos úton jár. Az idei világnap alkalmából fokozottan felhívják vendégeik figyelmét a környezetvédelemre. Plakátot készítenek arról, hogy a szálloda milyen intézkedéseket tesz a szűkebb és tágabb környezet megóvására és kérik vendégeiket, hogy segítsék a szálloda zöld munkáját, mert csak közösen lehet eredményeket elérni. Szeretnék elérni, hogy vendégeik a környezettudatos szemléletből minél többet lássanak és érezzenek szállodai tartózkodásuk során, valamint haza térve, otthonukban is emlékezzenek a Flamencoban szerzett emlékek és élmények mellett a környezet védelmének fontosságára.
  • Hilton Budapest szálloda Lobby Bárjában a "Green Little Bee" zöld színű koktélt ajánlják kedves vendégeinknek kedvezményes áron, az ICON étteremben pedig a Turizmus Világnapja alkalmából 10% kedvezményt nyújtanak az a la carte árakból.
  • GellértAstoria és Erzsébet meglepetéssel kedveskedik vendégeinek szeptember 27-én. Budapesttel kapcsolatos ajándéktárgyakat, pólót, csokoládét, BTF programanyagot osztanak a szállodák lobbyjában.
  • Hotel Rába City Centerben kisiskolások köszöntik a vendégeket a reggelinél és adják át Győrről készült rajzaikat kedves mosolyuk kíséretében.
Fedezze fel Magyarország régióit

TÉRKÉP
x