Új látogatóközpontok Magyarországon

Több olyan látogatóközpontot, élménycentrumot, ökoturisztikai bemutatóhelyet is átadtak a közelmúltban, amit érdemes lesz felkeresni idén. A látogatóközpontok általában a térség természeti értékeit, népeit és hagyományukat mutatják be, de ma már ennél többet is nyújtanak a gyerekprogramoktól az interaktív kiállításokon át, az egyedi túraajánlatokig.

Ha érdekességekre vágyunk, akkor keressük fel a számtalan látogatóközpont egyikét. Idén januárban adták át a Bodorkát, Balatonfüreden, ahol a Balaton vízi világát ismerhetjük meg, míg a Tapolcai-tavasbarlang látogatóközpontjában páratlan kiállítás mutatja be a karsztvidékek csodálatos világát.

Az Ős-Dárva bemutatóközpontot, a Gemenc vadregényes erdőinek, folyóinak, mocsarainak élővilágába kalauzol minket. A frissen tanultaknak utána is járhatunk egy gyalogos, hajós vagy kerékpáros túrán.

Debrecenben megnyílt az Agora tudományos élményközpont, ahol a naprendszer, a kémia, a fizika, az orvosbiológia, a hidrobiológia, a botanika és a robotika rejtelmeibe pillanthatunk be.

Májustól látogathatók a Zselici Csillagoségbolt-park új épületei: a csillagvizsgáló, az információs pontok és a Zselic kilátó.

A Dél-Dunántúl legjelentősebb új ökoturisztikai fejlesztése a Medvehagyma Ház, ahol a látogatók a Nyugat-Mecsek érdekességeit, a természettel harmóniában fejlődő üdülőterületet, Orfűt és a négy tóból álló tórendszer ökológiai értékeit ismerhetik meg.

A Malommúzeum kiegészült egy papírmalommal, amely a papírkészítés teljes folyamatát mutatja be a látogatóknak. A malom országos néprajzi és ipartörténeti szenzáció, hiszen napjainkra az összes kallómalom-típus minden egyes példánya eltűnt Magyarország területéről, így a hajdanvolt papírmalmok is. A papírmalom épületében helyet kapott egy tradicionális grafikai eljárásokat bemutató és alkalmazó nyitott grafikai műhely.

A Kaposvár melletti Desedai arborétum és parkerdő, illetve a Gombás parkerdő területén nyíl meg, a Kalanderdő, ami családoknak, iskolai csoportoknak, a természet kedvelőinek nyújt kikapcsolódási, valamint tanulási lehetőséget. A tanösvények és az információs táblák segítségével a gyermekek játszva bővíthetik természetismereti tudásokat.

Júniusban adták át a fertőrákosi kőfejtő Témaparkját, ahol a mészkőről, kialakulásáról, ősállatokról és a kőfejtésről bővíthetjük tudásunkat lenyűgöző környezetben.