Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék

A Tokaj nevet az egész világon a borral azonosítják, de a világörökségi címet az ezzel együttjáró szőlőtermelési és borászati kultúra megőrzéséért is kapta. A Magyarország észak-keleti részén elterülő borvidéken előkerült a mai szőlőfajták közös ősének tekinthető miocén kori ősszőlő levelének lenyomata.

Elmondható tehát, hogy a szőlő Tokajban őshonos.

Az, hogy kivételesen jó fajták leltek otthont az itteni lejtőkön, főleg a vulkanikus és a posztvulkanikus tevékenyégnek köszönhető, amelyek meghatározzák az itteni talaj összetételét. A szőlő fejlődését segíti még a Bodrog és a Tisza folyók keltette pára is, amely ősszel értékes takaróval veszi körbe a kedvező fekvésű lejtőket.

Érdekesség, hogy a hordónak való tölgyfa is helyben terem, a bor érését pedig a pincék falán termelődő, tájra jellemző összetételű penész segíti. Az itteni különleges bort egyébként a borok királyának és a királyok borának is tartják – ez a mondás pedig magától XIV. Lajos francia királytól származik. A tokaji aszút a mai napig is emlegetik gyógyszerként – kellemes aromája, gazdag esszenciája miatt.

A Tokaj-Hegyaljai borvidék világörökséggé nyilvánított részén 26 település található, köztük a névadó Tokaj, Bodrogkeresztúr, Mád, Bodrogkisfalud, Mezőzombor, Rátka, Szegi, Tállya és Tarcal, de ide sorolható például Sárospatak (a Rákóczi pincével), Sátoraljaújhely (az Ungvári pince város) és Hercegkút is.

A szőlőszemek mustja erre rendkívül magas cukortartalmú, literenként akár 850 grammot is tartalmazhat. Magas a sav – és az aromaanyag koncentrációja is, ráadásul az itteni szőlő könnyen aszúsodik – az aszúszemek kiválogatása már az 1600-as évek elejére gyakorlattá vált Hegyalján.

A magyarság borkultúrája kétfelől eredeztethető: egyrészt a keleti-kaukázusi hagyományok honosodtak meg nálunk, másrészt átvettük a nyugati-római szőlőművelési hagyományokat is. Tokaj-Hegyalja szőlőművességében mind a két hagyomány tükröződik és nem csak a föld megművelésében, hanem a pinceépítési szokásokban is. Bár tárgyi bizonyíték nem került elő, azt feltételezik, hogy a bortermelésnek már a honfoglalás korában voltak hagyományai, az viszont már adatokkal is alátámasztható, hogy a XII. században ide települő vallonok terjeszteni kezdték szőlőművelési szokásaikat.

Rajtuk kívül még számos népcsoport telepedett meg a vidéken: svábok, lengyelek, szászok, zsidók, románok és örmények is alakították a környék kultúráját. Ez a sokszínűség jelenik meg a térség egyházi és világi építészetében. A tájra legjellemzőbb emlékek talán a XVI-XVII. század polgárosodó parasztságának épületei.

Nem a világörökség részéve nyilvánítás az első rendelkezés, amely védelmébe veszi a területet, 1737-ben egy királyi rendelet nyilvánította zárt borvidékké ezt a környéket – ez volt egyébként a világon az első ilyen terület. Talán ennek is köszönhető, ha a táj ilyen sokáig őrizte az arcát: a jellegzetes szőlőbirtokok, farmok, tanyák falvak alatt kígyózó pincékben a mai napig elejétől a végéig tudjuk végigkövetni a szőlő útját.


Ajánlott kirándulások:

A környék kiválóan alkalmas vízi túrákra, hiszen Tokaj a Tisza és a Bodrog találkozásánál fekszik.

Tokajból akár sétahajóval is eljuthatunk Sárospatakra. Várkastélya a hazai gótikus és reneszánsz építészet egyik legértékesebb épületegyüttese. Kincseket rejt az 1531-ben alapított református kollégium múzeuma és híres Nagykönyvtára.

Szerencs várában - a vártörténeti kiállítás mellett - meg is szállhatunk. Érdekesség a 825 ezer darabból álló képeslapgyűjtemény és a Cukormúzeum.

Pincék a környéken:

Erzsébet Pince, Tokaj

Pannon Tokaj kereskedőház

Hímesudvar Pincészet

Bonchidai csárda

Zombori Pince

Geréby Kúria

Bocskai Pince

Dereszla Vinotéka és Borlabirintus