A Tisza Hete rendezvénysorozat keretében a Tisza partra érkezett vendégek 2008. június 22-én egy nagy próbán vettek részt Tiszabecstől kezdve Tiszafüreden keresztül egészen Szegedig. Történetében először a vén Tiszán, a legmagyarabb folyónkon egy időben, 2 órán belül több mint 4500 ember tartózkodott kézzel vagy motorral hajtott vízi járművön.
Itt találod a Guiness rekord kísérlet helyszíneit, és az ehhez kapcsolódó információkat, elérhetőségeket. Az esemény időpontja: 2008. június 22. 9 óra.
Tisza. Nincs még egy folyó, mely hol méltóságteljes, lassú kanyargásával, hol zabolátlan rohanásával oly mélyen beásta volna magát a magyar ember szívébe, mint a Tisza.
Eleink úgy tartják, hogy a Tisza lágy és szeszélyes akár egy asszony, így hát nem is lehet másként bánni vele: szeretni kell, de óvni is, hogy vize még évezredekig biztosítsa a vízitúrázás páratlan élményét, hogy halai horgászunokáink számára is horogra akadhassanak, hogy romantikus partján sokáig kerékpározhassunk.
Ahhoz, hogy a Tisza folyót és a Tisza-tavat igazán megérthessük és megszerethessük elengedhetetlen, hogy megismerkedjünk kialakulásával, fejlődésével, környezetével és az emberrel való "kapcsolatával".
Ha Testközelből is szeretnéd átélni a Tisza varázsát? Tedd magad szabaddá 2008. június 21-28. között és légy aktív részese a TISZA HETE rendezvénysorozatnak! Ezen a héten kulturális programokkal, sport rendezvényekkel, gasztronómiai kavalkáddal, ismeretterjesztő műsorokkal kedveskedik számodra a Tisza. A Tisza Hetén a Tisza teljes magyarországi szakasza várja a folyó szerelmeseit, Szatmárcsekétől kezdve Tiszafüreden keresztül egészen Szegedig.
Ha pedig a Tiszáról a kaland és a kihívás jut eszedbe, akkor 2008. június 22-én csatlakozz a Tiszai Nagy Vízitúrához és Guiness Rekord kísérlethez, amelynek keretében a felsorolt helyszíneken egy időpontban várjuk legtöbb vízre szállót a Tiszára.
Az akcióban résztvevő régiók honlapjai: Észak-Alföld, Tisza-tó, Dél-Alföld, Észak-Magyarország
![[X]](/site/upload/2009/06/close.gif)

