Vásárosnamény, a kerékpárosbarát település

2014-ben Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által meghirdetett „Kerékpárosbarát Település 2014" címet Vásárosnamény nyerte el. Nem hiába, mert a kerékpárral közlekedőkért tett helyi intézkedések, fejlesztések valóban kitüntetést érdemelnek nem csak a túrázók, de a helyi közlekedésben résztvevők örömére is. Nézzük, mit láthatunk Vásárosnaményban a kerékpár nyergéből!

Vásárosnamény kitűnő adottságokkal rendelkezik a kerékpárosok számára. A városközpontból kiinduló töltéskoronán kiépített, kiváló minőségű kerékpárutak közel 100 km hosszan behálózzák a vidéket, ugyan így a három városrészt összekötő kerékpárutakon is biztonságosan kerékpározhatunk.  

Vásárosnaményból a Beregbe, Szatmárba csillagtúra szerűen bármelyik irányba elindulhatunk. Aki a háborítatlan természetben szeretne kerékpározni, annak pedig be sem kell menni a településekre. A vidék számos természetvédelmi- és tájvédelmi területtel rendelkezik, ugyanakkor magas az irodalmi-, vallási- és kulturális emlékhelyek száma is.  

Cikkajánló! Szatmár-Bereg civil szemmel

A teljesen sík vidék kitűnően teljesíthető a kisgyermekes családoknak és az idősebb korosztálynak is. Ehhez kerékpárt sem kell magával vinnie, mivel a helyi Tourinform irodában lehetőség van hagyományos és elektromos kerékpárok kölcsönzésére. A szintén bérelhető többnyelvű Pocket Guide (telefonos idegenvezető) segítségével pedig a város nevezetességeit bemutató városnéző túra mellett a szatmár-beregi térség látnivalóival, gasztronómiájával is megismerkedhetünk. A készülékek könnyen kezelhetők és kerékpárra is felszerelhetők. Ha pedig valaki a saját kerékpárját szeretné használni, a Tourinform irodában kialakított Kerékpár Ponton megállhat, megpihenhet, probléma esetén pedig javításra is lehetőség van.

TIPP! Kerékpártúrákat a környéken itt gyűjtöttük össze

2015. július 11-12-én a várrosközpontban megrendezett Zoárd-napi Sokadalomban is minden a kerékpározásról fog szólni! Lesz kerékpáros verseny, motoros felvonulás, triál bemutató és kerékpáros ügyességi verseny!