A Balaton borturizmusának földrajzi vizsgálata

Szerzők: dr. Michalkó Gábor - Vizi István

Bármilyen furcsán is hangzik, napjainkban divattá vált nem szeretni a Balatont. Mintha nyaranta már-már össztársadalmi mozgalom lenne kibontakozóban, amely céljául tűzte ki, hogy minél kevesebb vendég érkezzen a tóhoz. Ha a feltételezett erők mögött a környék üdülőtulajdonosai állnának, akkor a dolog még érthetővé is válna, mivel többségük a nyugodt pihenés reményében vásárolta meg annak idején az ingatlanát, nem pedig azért, hogy a zsúfoltsággal járó kellemetlenségek miatt bosszankodjon. De mára a helybéliek is elfogadják, vendégforgalom nélkül nincs bevétel, ha pedig a települések önkormányzata nem jut a turizmus révén anyagi erőforrásokhoz, akkor az életminőség tőle elvárt fejlesztését sem tudja megvalósítani. Be kell tehát látnunk, nincs semminemű szervezettség az évről évre tapasztalható kedvezőtlen idegenforgalmi mutatók mögött, sokkal inkább a magyar társadalom turisztikai értelemben vett nagykorúvá válásáról, a versenytársak sikeresebb piaci szerepléséről és a hagyományos küldő piacokon bekövetkező változásokról van szó. Igaz, mindezen folyamat nem kívánatos eredőjét a hazai média métatlanul felnagyítva, sokszor eltorzítva közvetíti a lehetséges keresletet jelentő magyar lakosság felé. Ennek következtében a Balaton idegenforgalmi potenciáljával kapcsolatosan egy olyan mértékű, társadalmi szinten manifesztálódó véleménytudás alakult ki, amely jelentős akadályát képezi az egykor oly népszerű üdülőhelyet célállomásként megjelölő utazási döntéseknek.
Rövid, ennél fogva a teljesség igénye nélküli tanulmányunkban arra a kérdésre keressük a választ, valóban olyan tragikus a Balaton idegenforgalmi státusza, mint amilyennek az emberek többségének a fejében él, melyek lehetnek azok a kitörési pontok, amelyek segíthetik a kialakult helyzet konszolidációját. Feltételezésünk szerint a Balaton turizmusában tettenérhető forgalomcsökkenés nem a tó specifikuma, sokkal inkább a magyarországi turizmus állapotának leképeződése, amelynek feloldásában a termékszemléletű gondolkodás és fejlesztés további erősödése tűnik a leginkább célravezető eszköznek. Ebben a folyamatban a Balaton természeti erőforrásainak komplexebb kihasználására teszünk javaslatot, amelynek nem új keletű, ugyanakkor hosszú ideje gyermekcipőben járó egyik szegmense a borturizmus.

1. A Balaton piaci interpretációja

A Balaton Budapest után évtizedek óta Magyarország legnépszerűbb turisztikai desztinációja, ugyanakkor számos szimbolikus jelentéstartalmat is magában hordoz: (1) A Balaton a Magyarországon élő közép- és idősebb generáció számára a gyermekkor vízparti üdüléseinek szinte kizárólagos, egyben élménydús helyszíneként jelenik meg, mivel a szocializmus időszakában az utazási korlátozások következtében minimális lehetőség nyílott más, hasonló adottságú vonzerő felkeresésére. (2) A fiatalabb korosztály értetlenkedve hallgatja a szülők, nagyszülők lelkes beszámolóit a tónál töltött nyaralásokkal kapcsolatban, az ő fejükben a Balaton egy unalmas tócsaként él, ahol - véleményük szerint - minden szolgáltatás többe kerül, mint a nem túl távoli Horvátországban. (3) A magyarországi turizmus hagyományosan legfontosabbnak tartott külföldi célcsoportját jelentő német turisták úgy tekintenek a Balatonra mint a Kelet- és a Nyugat-Németország egyesülése előtti biztonságos találkahelyre, ahol anélkül cserélhettek eszmét a német állampolgárok, anélkül találkozhattak a családok, hogy az egykori titkosszolgálat zaklatásának ki lettek volna téve.
A magunk részéről éppen a Balaton szimbolikus jelentésének túláradását tartjuk a tó rendszerváltozás utáni időszaka remélt profilváltását akadályozó gátnak, mivel a társadalom érzelmi viszonyulása ab ovo az elutasítást hordozza magában. A Balaton képes lenne a fokozatos megújulásra, arra, hogy a passzív üdülés mellett olyan, az aktív kikapcsolódást célzó tevékenységek színterévé váljon, amely biztosítja a turizmus kívánatos mértékű fenntarthatóságát, de a vendégforgalomból származó források hiányában ez a folyamat - folyamatosan rendelkezésre álló - katalizátor nélkül marad. A párt- és a szakszervezeti vezetés kitüntetett figyelmének, az üdülési támogatások mérték nélküli biztosításának köszönhetően a rendszerváltozás előtti Balaton-centrikus turizmuspolitika a teherbíró-képességének határára sodorta a tavat (Gertig B. 1966, 1980). Az 1980-as évek végén a Balatonról szóló beszámolók már nem az idilli nyaralásoktól, hanem a vendégek kizsákmányolásától visszhangzottak. Az egykori szép emlékek hamar elmosódtak, az utazási könnyítések révén mihelyst megteremtődött a lehetőség az elhalasztott kereslet pótlására, az emberek rögvest hátat fordítottak a Balatonnak. Vélelmezzük, hogy a középgeneráció mai elutasító magatartása hátterében egy sajátos, tudat alatti "vendetta" él, amelyet az táplál, hogy a vendéglátósok, szobakiadók idővel már nem fordítottak kellő figyelmet a hazai turistákra, számukra megfizethetetlenné tették a szolgáltatásokat, ezért fokozatosan megvonták a bizalmukat a "magyar tengerből" élő vállalkozóktól.

Az előbbiekből következően a gyermeküket nevelők 1990 után hosszú időn keresztül nem a Balatont választották nyaralásuk célterületéül, hanem - ha tehették - olyan, elsősorban tengerparttal rendelkező országokban töltötték a nyári szabadságukat, amelyekbe hosszú évtizedekig nem utazhattak. Így vált Görögország, Olaszország, később pedig Horvátország a külföldre utazó magyar háztartások első számú célpontjává (Magyar Turizmus Rt. - Szonda Ipsos 1998). Ennek egyenes következménye lett, hogy az 1990-es években felnövő gyermekek turisztikai szocializációjában a Balaton jóval kisebb szerepet játszott, mint a korábbi generációknál. A szülők elfordultak a Balatontól, ezért gyermekeiknek sem mutatták meg annak értékeit, nem szerettették meg a tó természeti környezetét, nem hívták fel a figyelmüket a környéken található kulturális vonzerőkre. Ezzel szemben megismertették őket a valódi tenger nyújtotta örömökkel, amelyek alapvető értékként, összehasonlítási alapként szolgáltak egy esetleges balatoni kirándulás során. A serdülő, az ifjúsági turizmusba lassanként bekapcsolódó gyermek összehasonlítja az összehasonlíthatatlant és ebből a versenyből pillanatnyilag nem jöhet ki a Balaton győztesként.
Ami a külföldi, elsősorban a német piac Balaton-interpretációját illeti, ahhoz erősen kötődik a szocializmus időszakának szolgáltatási környezete. A jól ismert fizetővendéglátó-szálláshelyek, a "zimmer frei" feliratok mögött meghúzódó kínálat színvonalának napjainkban történő felidézése nem segíti elő a Balatonnal kapcsolatos kedvező utazási döntéseket. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az egykori kelet- és nyugatnémet állampolgárok számára a Balaton ideális hőmérsékletű vize, az éttermek ízvilága képes volt valódi idegenforgalmi tartalommal is megtölteni az itt tartózkodást, amelyhez hozzájárult a magyaros vendéglátásként aposztrofált attitűd és bőség (Virág Á. 1998). A fejekben élő összkép a nosztalgia-utazásokat és a lassan felnövekvő új generáció "kalandutazásait" támogatja, az 1970-es, 1980-as évek balatoni idegenforgalmi miliője újbóli átélésének a lehetősége a mai német életszínvonalhoz kötődő elvárásokat alapul véve nem igazán vonzó nyaralási alternatíva.

2. A Balaton földrajzi interpretációja


A Balaton azok közé a hazai földrajzi nevek közé tartozik, amelyek jelentése jóval túlmutat a tudomány által kijelölt táji kereteknél. Azonban egyedülálló abban a tekintetben, hogy mind természeti, mind társadalomföldrajzi lehatárolása egyaránt problematikus. Míg például a Hortobágy a Közép-Tisza-vidék kistájaként, nemzeti parkként vagy éppen világörökségi mivoltában is megjeleníthető (a táj névadó településéről nem is beszélve), addig az egyes kategóriák területi kiterjedése nem okoz különösebb értelmezési, egyes esetekben működtetési, fejlesztési zavarokat. Ezzel szemben a Balaton - azon túlmenően, hogy a Heves megye északi részén azonos elnevezésű, mintegy 1340 lelket számláló község létezése is elbizonytalaníthatja a kérdéssel foglalkozó, kevésbé avatott szakembert - olyan akadémiai kérdéseket vet fel, amelyek mind a vizsgálatánál, mind a vele kapcsolatos területfejlesztési, igazgatási és marketingfeladatok ellátása során megválaszolást igényelnek, miközben megnehezítik a turizmus kívánt ütemű fejlődését.
Természetföldrajzi megközelítésben a Balaton azt a térséget jelöli, amely valamilyen módon a tó vízéhez kapcsolódik. De ez a lefedettség a tómedret jelentő kistájtól, a köztudatban élő, valójában középtájként értelmezhető Balatoni-medencétől, egészen a Balaton vízgyűjtőjéig terjedhet. A Balaton egy olyan kistáj, amelyet másik hat, csakugyan Balatonként értelmezhető kistáj vesz körül, ez képezi a Balatoni-medencét (Marosi S. -Somogyi S. 1990). A Balaton még azzal a sajátossággal is bír, hogy kistájként egyetlen települést sem hordoz a hátán, miközben közigazgatásilag 34 település érintkezik a tó vízével. Ez valójában az a vízfelület, amelyet a tómeder, az időjárás és az antropogén beavatkozások jelölnek ki. A Balaton tájföldrajzi megközelítése eltér a vízföldrajzi szempontú interpretációjától, mivel a Balaton vízgyűjtőterülete jelentősen túlnyúlik a tájhatáron, de még a középtáj határán is (Schweitzer F. - Mészáros E. 2002). A vízgyűjtő területe közel tízszerese a tó felületének, azaz 5775 km2. A Balaton vizét 31 állandó, 20 időszakos vízfolyás és néhány felszín alatti forrás táplálja. A Balaton vízállása a befolyó vizek, a csapadék, a vízfelszín párolgása, továbbá a Sión lefolyó víz mennyiségétől függ, és erőteljes hatással van a turizmus sikerességére.

A Balaton társadalomföldrajzi értelmezésekor abból a sajátos helyzetből kell kiindulni, hogy magán a kistájon három megye Somogy, Veszprém és Zala osztozik, ezzel együtt három tervezési-statisztikai régiót, a közép-, a dél- és a nyugat-dunántúlit is érinti. A fennálló szituáció jelentősen megnehezíti a Balaton intézményesülésének (Patkós Cs. 2004) folyamatát, amit az is tetéz, hogy a szolgáltatók különböző megyei szintű hatóságokhoz tartoznak (ÁNTSZ, APEH, Fogyasztóvédelem, Statisztikai
Hivatal). Mind a mai napig nem sikerült megvalósítani a tó térségében fekvő települések egyazon idegenforgal- mi régióba és üdülőkörzetbe való besorolását (1. ábra).

Miközben a 28/1998 IKIM rendelet4 156 települést sorol a Balaton Idegenforgalmi Régióba, tehát a tó turizmusáért felelős, a pályázati pénzek elosztásában, a termékfejlesztésben és nem utolsósorban a marketingben kiteljesedő legfelsőbb fórum (Regionális Idegenforgalmi Bizottság) ennyi város és falu turisztikai mutatóinak javulásáért tevékenykedik, addig a 2000. évi CXII. törvény5 már 164 települést tekint a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet (BKÜ) részének, így 8 település (Bábonymegyer, Kapoly, Lulla, Sérsekszőlős, Somogymeggyes, Tab, Torvaj, Zala) elméletileg kikerült az idegenforgalmi régió fennhatósága alól. Mindemellett az az érdekesség is előfordult, hogy a veszprém megyei Nemesvámos ugyan az idegenforgalmi régió része, de nem sorolták az üdülőkörzetbe. A közigazgatási alapon szerveződő megyék turisztikai feladatai részben egybeesnek a funkcionális alapú idegenforgalmi régiójéval, ugyanakkor a megyéknél tetten érhetők az üdülőkörzet területfejlesztési megközelítésű kötelezettségei is (Horváth L. 2000).
A helyzetet bonyolítja, hogy mindkét citált jogszabály tovább bontja a Balaton mentén fekvő településeket part menti és háttér településekre. A Zala megyében fekvő Hévíz és Zalakaros, amely tervezési-statisztikai értelemben a Nyugat-Dunántúli régió eredményeit erősíti, idegenforgalmi szempontból a fürdővárosoktól eltérő szerepkörű Balaton idegenforgalmi régióhoz soroltatott. Hévíz esetében az is nehezíti a város pontos területfejlesztési kategóriába történő besorolását, hogy a törvény a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet részeként, partközeli településként, míg az idegenforgalmi régiók területét szabályozó rendelet háttértelepülésként tartja számon (egy tény, hogy a tótól 20 km-re fekszik).

3. A fejőstehén állapotból a konszolidáció felé

A köznyelv az állattenyésztés fogalomtárából kölcsönzött kifejezéssel élve fejőstehénként tartja számon azokat az intézményeket/egységeket/személyeket, amelyek, illetve akik teljesítménye lehetővé teszi a többi, kevésbé hatékony eltartását. Ez a folyamat a mennyiségi szempontok szűk látókörű szem előtt tartásával hosszabb távon a minőség romlását idézi elő. A Balaton idegenforgalmi szerepe egészen a rendszerváltozásig ehhez a bizonyos négylábúhoz volt hasonlatos, mivel szinte korlátlanul ki lehetett aknázni a tó természeti adottságait, a meglévő jogszabályok6 ellenére semmi és senki nem jelentett akadályt a szolgáltatások mennyiségorientált bővülésének (Abella M. 1971, Sándor J. 1993). A minőségre kevesebb hangsúlyt kellett fektetni, mivel a vendégkör folyamatosan biztosítottnak tűnt, Közép-Európa egyetlen meleg vizű tava szinte versenytárs nélkül várta az üdülni vágyó turistákat, sokszor - patológiás módon - maguk a szolgáltatók határozták meg a kereslet igényeit (Mohosné - Müllerné - Kiss Z. 1993, Lengyel M. 1994).

Annak érdekében, hogy időbeli összehasonlításra alkalmas áttekintést kapjunk a Balaton idegenforgalmi folyamatairól, jellemző módon a tavat körülvevő megyék statisztikai adataiból kell kiindulnunk. Kizárólagosan a Balaton Idegenforgalmi Régióra, esetleg a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetre vonatkozó statisztikai adatközlés csak az utóbbi évek vonatkozásában érhető el, ez azonban nem ad lehetőséget a retrospektív, a rendszerváltozás évét is magában foglaló elemzésre. Úgy gondoljuk, a területi kiterjesztés ellenére sem torzítanak az objektív értékelést gátló módon az adatok, mivel az egyes megyék férőhelykínálatában, vendégforgalmában 1989-ben és 2004-ben is a tó iránti kereslet volt a fő mozgatóerő. 1989-ben Magyarország összes kereskedelmi szálláshelyét figyelembe véve a Balaton mintegy 41%-os, 2004-ben azonban már csak 32%-os részesedést mondhatott magáénak
(1. táblázat). Ez a vizsgált időszakban mintegy 25 ezer férőhely megszűnését jelentette a tavat övező megyékben. Ami a vendégek számát illeti, meglepő eredményt olvashatunk ki a statisztikából. 1989-2004 viszonylatában 45 ezer fővel növekedett a Balaton kereskedelmi szálláshelyeit igénybe vevő turisták száma, az országon belüli súlya (19%) azonban változatlan maradt. Miközben a külföldi vendégek számában mind országosan, mind pedig a Balaton környékén jelentős számú csökkenést regisztráltak, addig a belföldi vendégszám mindkét területi szegmensben növekedett. Figyelemre méltó, hogy amíg a Balaton 1989-ben 20, addig 2004-ben már csak 15%-át bonyolította az ország külföldi vendégforgalmának. Természetesen a magyarországi drasztikus vendégéjszaka-szám csökkenés a Balatont is érintette, de a tavat övező megyéknek az ország teljes forgalmából való részesedése 2004-ben 10%-kal meghaladta az 1989-es mutatót, a külföldi vendégéjszakáké azonban 38-ról 25,6%-ra zuhant vissza. A mutatók komplex értékelése kapcsán egyrészt megállapítható, hogy a Balaton idegenforgalmi folyamatai részben az országos eredmények leképeződései, másrészt látható, hogy a tó továbbra is domináns szerepet játszik Magyarország turizmusában.

Magyarország, különösen a Balaton nemzetközi turizmusában a német vendégek jelenléte hosszú évtizedek óta meghatározónak tekinthető, úgy is fogalmazhatunk, hogy Németország a beutaztatás szemszögéből a hazai turizmusipar első számú célpiaca. Ebből következően nem elhanyagolható kérdés, vajon milyen változások következtek be a német vendégek keresletében. 1989 és 2004 között a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált német vendégéjszakák száma 6,9 millióról 3,5 millióra csökkent (2. táblázat). A vizsgált időszak egészében a forgalom területi koncentráltságát tekintve a Balaton dominanciája egyértelmű, igaz, hogy a tó környéki megyék súlya fokozatosan csökkent, 61-ről 46%-ra. Ha pedig azt vizsgáljuk, hogyan változott a németek részesedése a Balaton külföldi vendégéjszakáiból, akkor azt a meglepő megállapítást kell tennünk, hogy miközben a Balatonon regisztrált külföldi vendégéjszakák száma drasztikusan, több mint 50%-kal esett vissza, addig a forgalom egészét tekintve a németek megőrizték korábbi dominanciájukat. Sőt a német vendégek átlagos tartózkodási ideje a Balatonnál 2004-ben megközelítette a 7 napot, amely több mint duplája a külföldiek magyarországi átlagának.

A Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökségtől kapott adatbázis másodelemzését követően megállapítható, hogy 1996 és 2001 között az érintett megyék közigazgatási hivatalai külföldiek ingatlanszerzéséhez 8131 engedélyt adtak ki (2. ábra). A BKÜ-n belül mindössze 11 (Barnag, Kékkút, Köveskál, Mindszentkálla, Monoszló, Óbudavár, Salföld, Szántód, Szentbélkálla, Uzsa, Vállus) olyan településsel találkozhatunk, amelyen nem szereztek külföldiek ingatlant. Ennek oka egyrészt a kereslet elmaradásával, másrészt a Balatonfelvidéki Nemzeti Park jelenlétével magyarázható. A kereslet értelemszerűen a part menti településeken összpontosul, figyelemre méltó, hogy a déli parton nagyobb koncentrációkkal találkozhatunk, délen a parttól negyedik, ötödik településen is jelen vannak a külföldiek, ez az északi partra kevésbé jellemző. A BKÜ legkeresettebb települései a tó nyugati medencéjében, az ismert gyógyfürdőkhöz közel találhatók. Cserszegtomaj, Keszthely, Vonyarcvashegy, Gyenesdiás, Hévíz önmagukban annyi külföldi vásárlót vonzottak, mint néhány kelet-magyarországi megye. A BKÜ területén ingatlant szerzett külföldiek 74%-a német, 14%-a osztrák, e mellett a hollandok (2%), svájciak (2%) és az olaszok (1%) részaránya említhető meg. A megvásárolt ingatlanok 47%-a lakás, illetve lakóház, 17%-a üdülő, illetve hétvégi ház, ami azt mutatja, hogy az országos átlagnál kedvezőbb az idegenforgalmi orientáltságú vásárlások aránya. Az ingatlanvásárlások jelentős mértékben színesítik a BKÜ ingatlantulajdonosainak homogenitást, amíg korábban csak magyarok birtokolták a térséget, napjainkra 45 ország állampolgárait találjuk meg tulajdonosként. A BKÜ területén egyre növekvő számú külföldi tulajdonos jelentős mértékben befolyásolja a régió idegenforgalmi mutatóit, az önkormányzatokat, igazgatási szerveket új feladatok ellátására ösztönzi, konfliktusokat gerjeszt a helyi nyaralótulajdonosokkal, megváltoztatja a helyi adókból származó bevételek alakulását (Oláh M. 2002, Illés S. 2000).

4. A borturizmus mint a Balaton funkcióbővülésének alternatívája

Turizmuselméleti megközelítésben a Balaton elsődlegesen az üdülőturizmus színtere, azonban a táj adottságai lehetővé teszik, hogy számos más turisztikai termék fejlesztésére is sor kerülhessen (Puczkó L. - Rátz T. 1998). A Balaton természeti vonzerői és az arra épülő infrastruktúra már most is alkalmat biztosítanak a passzív vízparti tevékenységeken túlmutató időtöltésre. Elsősorban a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kínálatában szereplő ökoturisztikai tevékenységek (Michalkó 2003), a tavat körülölelő kerékpárút, az egyre népszerűbb vízi sportok színesíthetik a Balaton idegenforgalmi potenciálját. A Balatonnal kapcsolatban oly sokszor megjelenített problémára, történetesen az esős napok eltöltésének nehézségeire is gyógyírként szolgálhat egy Európa szerte népszerű további turisztikai termék, a borturizmus.

4.1. A borturizmus mint turisztikai termék

A Balatonon fokozatosan teret nyerő borturizmus sajátossága, hogy a benne résztvevő vendégek a természet és az ember alkotta vonzerők olyan komplexumát veszik igénybe, amely a szőlőtermesztéstől egészen a palackozott borok megvásárlásáig változatos turisztikai tevékenységeket tesz lehetővé. A borturizmus - amely a gasztronómiai (kulináris) turizmus részeként, de önálló termékként is megjelenik - vonzereje alapvetően a bor autentikus környezetben történő fogyasztásában rejlik. Az emberiség több ezer évre visszavezethető borkultúrája ma számos országban kiválóan értékesíthető idegenforgalmi attrakciónak bizonyul (Cey-Bert R. 2002). A földrajzi márkanevével egybeforrt borok (például Marsala, Burgundia) Európa szerte hosszú ideje keresettek, Magyarországon azonban csak a rendszerváltozást követően kezdtek a piaci szempontok érvényesülni a borok minőségében.
A korábbi években a Tokaji bor túlzott reprezentációja jellemezte hazánkat. Napjainkra a 22 borvidék 500 féle bora várja a szőlő levének szerelmeseit a hazai pincészetekben. A borturizmus persze sokkal több, mint a pincékben megvalósuló puszta fogyasztás, egy olyan gasztrokulturális interpretáció, amely a szürettől az értékesítésig nyomon kísérhető; a borfesztiváloktól, a borversenyeken át a borrend-avatásig terjed a termékhez kötődő idegenforgalmi események skálája. Természetesen a borutak jelentik a termék legszebb kikristályosodási formáit (Szabó G. 1995). A borút a bor hírnevének öregbítése, a borvidék arculatának kialakítása mellett része a marketingpolitikának, amely hozzájárul az adott terület turizmusában kitűzött célok eredményes megvalósításához. Ezen túlmenően a borút kínálata tartalmazza a természet közelségét és tisztaságát, a táj egyediségét. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a borút minden szezonban képes programot kínálni és rossz idő esetén is működtethető.
Mindemellett a borturizmus a vidékfejlesztés, a falusi térségek turizmusfejlesztésének egyik lehetséges módszere, ami nagyban hozzájárul a borvidékek életminőségének javulásához. Üzleti oldalról a borturizmus célját leginkább a helyi termékek ismertségének, illetve azok eladásának ösztönzésében kell keresni. Összefoglalva a borturizmusnak mint tematikus jellegű kínálatnak a vázát a szőlő- és borkultúra jelenti, ami magában foglalja a generációról generációra öröklődő termelési hagyományoknak, a helyi gasztronómiának, a vidéki életmódnak az értékeit.

4.2. A vizsgálat módszertana

A Balaton borturizmusa szőlőtermesztésének, borászatának hagyományaihoz képest gyermekcipőben jár. Magyarország szőlőültetvényei a világ összes szőlőterületének 1,7%-át teszik ki. Hazánkban a szőlőtermesztés a mezőgazdaságilag művelhető terület mindössze 2,2%-án, mintegy 130 ezer hektáron folyik, a balatoni történelmi borvidékeken folyó szőlőtermelés e terület 7,3%-ára esik. Magyarország 22 borvidéke közül 5 található a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén7. Közülük a 16 települést felölelő Badacsonyi-, a 24 településből álló Balatonfüred-Csopaki és a 21 települést tartalmazó Balatonboglári borvidék teljes terjedelmével, a Balaton-felvidéki borvidék 23 településéből 18, míg a Balaton melléki borvidék 18 településéből mindössze 9 fekszik az üdülőkörzet határán belül.
Mindez azt jelenti, hogy a BKÜ településeinek 54%-a sorolható a jogszabályban8 is felsorolt borvidékekhez, mivel a 164 településből összesen 88 érintkezik velük (3.ábra).
A Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht. Társadalomtudományi Kutatócsoportja a Balaton Fejlesztési Tanács megbízásából 2003 nyarán "Szőlészek, borászok a Balaton borvidéken" címmel átfogó agrárszociológiai vizsgálatot végzett azzal a céllal, hogy a területileg illetékes döntéshozók Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozásának kapujában komplex rálátással rendelkezzenek a kutatás tárgyává tett problematikát illetően. Az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet Társadalomföldrajzi Osztályának és a Kodolányi János Főiskola Turizmus Tanszékének már a kutatás korai fázisába sikerült bekapcsolódnia és így lehetőség nyílott a Balatont övező borvidékek borturizmusával kapcsolatos kérdések szélesebb körű feltárására9.
A BKÜ területén túlnyúló borvidékekre is kiterjedő, vizsgálatba vont ültetvények alsó határa 1500 m2-ben került megállapításra. A kutatás alapvető módszere a kérdőívvel történő személyes megkérdezés volt.

A mintavételen alapuló adatfelvétel érdekében az öt borvidékre, ezen belül pedig a különböző nagyságú területekre vonatkozóan megfelelő elemszámú és rétegzettségű mintát kellett összeállítani, amire 1000 főnyi (8%) adatközlő közvetlen, személyes felkeresése és adatszolgáltatásba történő bevonása révén került sor. A kutatási minta a hegyközségek nyilvántartásainak felhasználásával nyert statisztikák alapján arányosan, úgynevezett rétegzett valószínűségi mintavételi módszerrel került előállításra. A hegyközségi tagok személyiségi adatvédelmének garantálására, valamint az adatgyűjtés elvégzéséhez nélkülözhetetlen helyismeret biztosítása céljából a kérdezőbiztosi teendők ellátását a hegybírók végezték. A hegybírók 2003. június 25. és augusztus 20. között személyesen keresték fel a hegyközségek kutatási mintába került tagjait. Az adatszolgáltatásra többnyire a lakóhelyen, részben az ültetvényen került sor (Oláh M. 2003).

4.3. A vizsgálat eredményei

A Balaton környéki borvidékeken végzett vizsgálat résztvevői 664 esetben az olaszrizlinget említették az ültetvényen található leggyakoribb szőlőfajták között, ezt a rizlingszilváni (223) és a chardonnay (182) követte. Olyan, hungarikumnak számító fajták mint az ezerjó, vagy a cserszegi fűszeres alig szerepeltek a válaszok között. Tekintettel arra, hogy a Balaton borturizmusának sikerében szerepet játszhat a kurrens fajtából előállított nedű értékesítése, célszerű törekedni az állomány ez irányú megújítására.
Tekintettel a Balaton környéki települések közötti közlekedési nehézségekre, azok a borvidékek képesek a legeredményesebben bekapcsolódni a tó turizmusába, amelyeken az ültetvények parttól mért távolsága nem jelent komoly hátrányt a felkeresésben. Ha abból indulunk ki, hogy a potenciális vendégek elsősorban az üdülés mellé keresnek valamilyen aktívabb kikapcsolódási lehetőséget, az egyoldalúság oldását biztosító tevékenységet, akkor az üdülőkörzeten kívül eső ültetvények kevésbé jöhetnek számításba. A tulajdonosok 32%-a parti ültetvényt birtokol, ez a Balatonboglári és a Balatonfüred-Csopaki borvidéken eléri az összes ültetvény felét, azonban a Balaton-melléki esetében mindössze 5,6%-os. A parti ültetvények mellett jellemző kategória az 5-10 kilométerre levő ültetvény, így megállapítható, hogy a vizsgált térség összes ültetvényének 60%-a 10 kilométeres távolságon belül elérhető, 27%-a azonban az üdülőkörzeten kívül fekszik. A Balaton melléki borvidék esetében közel 60%-os az üdülőkörzeten kívüli fekvés.

Ahhoz, hogy sikerüljön megteremteni a borturizmus feltételeit, az alapinfrastruktúra bizonyos elengedhetetlen tényezőit biztosítani kell. A turizmuselméletileg 3K-nak nevezett feltételsor közül kettőnek, a közlekedésnek és a közműnek mindenképp rendelkezésre kell állni, a kommunikáció esetleg áthidalható vagy más helyszínen is megoldható. A vizsgálat eredményei szerint a borturizmus kiépítésének leggyengébb láncszemét a szilárd burkolatú út jelenti, mert ha gépkocsival vagy autóbusszal nem közelíthető meg az ültetvény, akkor kevés eséllyel kapcsolódhat egy borúthoz. Az ültetvények 40%-án már most is van pormentes út, 40%-án azonban nincs is rá lehetőség. A közművek közül a vezetékes ivóvíz és az elektromos hálózat képezi az idegenforgalmi infrastruktúra bázisát. Az ivóvíz elsősorban a vendéglátóipar és a szálláshely-szolgáltatás közegészségügyi követelménye, az elektromos áram pedig bármilyen berendezés (esti világítás, hűtőszekrény, konyhai készülék) üzemeltetéséhez szükséges. Vezetékes víz az ültetvények 30%-án, villany több mint a felén rendelkezésre áll. Valószínűleg számos ültetvényt eleve kizár majd a borturizmusból, hogy közel felükön nincs lehetőség a vezetékes víz kiépítésére. A villany esetében ez az arány csak 30%-os.
A balatoni borvidékeken a szőlőtermesztés elsődlegesen (531 válasz) a tulajdonosok megélhetését biztosítja, illetve családi hagyományként öröklődik apáról fiúra (309 válasz). Rekreációs célként fogalmazható meg a kikapcsolódási és a szabadidő-eltöltési motivációjú szőlészkedés (150 válasz), de az igazi ínyencek a saját bor fogyasztása érdekében vállalják a megfeszítő, sok-sok áldozattal járó munkát (138 válasz). Ezzel szoros összefüggésben vannak az ültetvényhez kapcsolódó épületek hasznosításával összefüggő válaszok. Figyelemmel arra, hogy a telkek 37%-án eleve nincs is épület, ennek tulajdonosai pillanatnyilag ki vannak zárva a turizmusba való bekapcsolódásból. A már álló épülettel rendelkező tulajdonosok 57%-a gazdálkodási, 10%-a szabadidős, 8%-a pedig idegenforgalmi funkciót rendelt a felépítményhez. Ennél fogva nem meglepő, hogy az ültetvények mindössze 10%-án fordul elő vendégfogadás. Ez a válasz korrelál azzal, hogy az ingatlanok 10%-án található olyan építmény, amely alkalmas a pincelátogatásra és ezt az adottságát a tulajdonos ki is használja. A válaszadók 21%-a nyilatkozott úgy, annak ellenére, hogy a pincéje esetleg alkalmas a látogatásra, ezt az adottságát nem használja ki. Megdöbbentő, hogy a szőlőbirtokosok 79%-a egyáltalán nem tervezi az ingatlan idegenforgalmi célú hasznosítását.

Ahhoz, hogy a vendégek a helyszínen számottevő érdeklődést mutassanak a Balaton környéki borok iránt, már az oda utazást megelőzően is kellene valamilyen alapvető ismeretekkel rendelkezniük. Ebben komoly szerepet játszhat a marketing ("Jó bornak is kell a cégér"), amelynek sarkalatos pontja lehet a különböző borversenyeken való részvétel. Az "Év borásza" cím jó néhány szőlősgazdát tett országosan ismertté, a borkedvelőknek nem kell elmagyarázni, miért jó az adott névvel fémjelzett pincészet. A szakmai elismerést szerzett borok a sikeres szereplést követően a média által olyan társadalmi visszhangra tesznek szert, amelyek elősegítik ismertségük, értékesítésük fokozását. A megkérdezettek közül 470 tulajdonos egyáltalán nem nevezte be a borát semmilyen megmérettetésen, azok, akik elindultak, jobbára települési szintű, esetleg térségi versenyen vettek részt (397). Nemzetközi borversenyen mindössze négy tulajdonos szerepelt. Az ültetvénytulajdonosok közvetlen marketingköltségei elhanyagolhatóak, mivel 89%-uk egyáltalán nem költ a "hírverésre", a kereslet ösztönzésére, 5 és 100 ezer forint között költ a válaszadók 8%-a, míg a fennmaradó 3%-os szegmens 100 ezer forintot meghaladó költségei tekinthetők érdeminek. Mind a kiskereskedelmi láncokon keresztül történő, mind a pincelátogatást követő értékesítést nagy mértékben segítheti, ha palackozott borként is megvásárolható a hordókban tárolt termék. A válaszadók mintegy fele egyáltalán nem kínálja fel eladásra a borát, palackozott borként pedig mindössze az összes birtokos 7%-a értékesíti azt.
A borturizmus egyik legattraktívabb és egyben legaktívabb bekapcsolódást lehetővé tevő vonzereje a szüret. Ez a tevékenység a falusi turizmusban is megjelenhet, de az önálló értékesítése is kívánatos. Természetesen a vendégek szüreti bevonása elsősorban szabadidős, mintsem valódi termelési érdekeket szolgál, nagyobb birtokokon már megengedhető, hogy néhány sort a folklór kedvéért az érdeklődő turisták számára meghagyjanak. A szüret hossza elsősorban az ingatlan nagyságától függ, az egynapos szüretek 32, a kétnaposak 22%-át teszik ki az összes ültetvény ilyen irányú tevékenységének, de nem ritkák a több mint egy hetes szüretek sem (12%). A szüret továbbra is családi esemény, a birtokok 65%-án a rokonság oldja meg ezt a feladatot, de 35%-esetében a barátok vagy a napszámosok is besegítenek.

Összegzés

A Balaton a rendszerváltozást követően is Magyarország egyik legfontosabb turisztikai desztinációjának számít, ezért a vele kapcsolatos holisztikus tudás elengedhetetlen bázisát kell, hogy képezze a politikai, a gazdasági és az akadémiai szférában születő döntéseknek. A Balaton tudományos igényű vizsgálatát megnehezíti, hogy földrajzi lehatárolására számos teoretikusan igazolható, azonban más-más területi lefedettséget mutató alternatíva létezik, így az eredmények attól függően változhatnak, miként értelmezzük a táj kiterjedését. A Balatont övező megyék kínálata iránti kereslet 1989 óta miközben abszolút számban csökkenést mutat, összetétele átalakult, jelentősen megnövekedett a belföldi turisták részaránya. A külföldi vendégek között továbbra is domináns helyet foglalnak el a német turisták. A Balaton környezetében található vonzerőkre épülő turisztikai termékek bőséges lehetőséget kínálnak az egysíkú kikapcsolódást lehetővé tevő üdülőturizmus palettájának bővítésére. Elsősorban az aktív és az ökoturizmus számíthat komolyabb érdeklődésre, de a felnőtt piaci szegmensben a borturizmus iránti kereslettel is számolni kell. A Balaton környéki borvidékeken lefolytatott vizsgálatok megállapítása szerint a szőlőültetvény tulajdonosok 8-10%-a már bekapcsolódott a borturizmusba, pincelátogatást kínál a vendégeknek, azonban megközelítőleg 40%-uk eleve nem kíván vagy az infrastrukturális feltételek hiányában nem képes ezt megtenni.


Felhasznált irodalom

Abella M. 1971: A balatoni üdülőkörzet infrastruktúrájának néhány idegenforgalmi szempontból jellemző vonása és a távlati fejlesztési tervek. Földrajzi Értesítő 20.1. pp. 31-50.
Cey-Bert R. 2002: A bor vallása. Paginarum. Bp.
Gertig B. 1966: A Balaton déli (somogyi) partja üdülővendég-forgalmának alakulása. Földrajzi Értesítő 15.4. pp. 473-493.
Gertig B. 1980: A Balaton idegenforgalmának néhány jellemzője. Földrajzi Értesítő. 29.4. pp. 445-472.
Horváth L. 2000: Területrendezési tervezés a Balatoni Üdülőkörzetben. Comitatus. 10. 7-8. pp. 88-94.
Illés S. 2000: Belföldi vándormozgalom a XX. század utolsó évtizedeiben. Kutatási jelentések 63. KSH NKI. p112
Lengyel M. 1994: A balatoni turizmus fejlesztési koncepciója. I. A balatoni turizmus jelenlegi helyzete Kereskedelmi Szemle. 35. 5. pp. 23-29.
Magyar Turizmus Rt. - Szonda Ipsos 1998: A lakosság utazási szokásai. Turizmus Bulletin 2.1. pp. 19-22.
Marosi S. - Somogyi S. 1990. Magyarország kistájainak katasztere I-II. MTA FKI. Budapest
Michalkó G. 2003: A fenntartható fejlődés ökoturisztikai aspektusai Magyarországon. Turizmus Bulletin 7. 4. pp. 13-21.
Mohos O-né - Müller L-né - Kiss Z. 1993: A Balaton-part idegenforgalma. Településfejlesztés 2. pp. 55-64.
Oláh M. 2002: Külföldi állampolgárok ingatlanvásárlása a Balaton régióban. Gyorsjelentés. Balatoni Integrációs és Fejlesztési Kht. Balatonfüred Kézirat.
Oláh M. 2003: Szőlészek, borászok a Balaton borvidéken. Agrárszociológiai vizsgálat. Balatoni Integrációs és Fejlesztési Kht. Balatonfüred. Kézirat
Patkós Cs. 2004: Az Észak-alföldi régió intézményesülése, különös tekintettel Jász-Nagykun-Szolnok megye szerepére. Doktori (PhD) értekezés. Debreceni Egyetem TTK. Debrecen
Puczkó L. - Rátz T. 1998: A turizmus hatásai. Aula-Kodolányi János Főiskola. Budapest 491 p.
Sándor J. 1993: A Balaton jövője nemzeti ügy. Kereskedelmi Szemle. 34.12. pp. 33-36.
Schweitzer F. - Mészáros E. (szerk.) 2002: Föld, víz, levegő (Magyar Tudománytár I.), MTA Társadalomkutató Központ - Kossuth, Bp.
Szabó G. 1995: A Villány-Siklósi Borút mint idegenforgalmi termék és területfejlesztő együttműködés. In. Kovács T. (szerk.) A mezőgazdaságtól a vidékfejlesztésig : III. Falukonferencia. MTA RKK. Pécs. p. 357-362.
Virág Á. 1998: A Balaton múltja és jelene. Egri Nyomda, Eger, 904 p.