A fenntartható turizmus mérése indikátormódszer alkalmazásával

Szerzők: dr. Kósi Kálmán1 - Baranyi Rita2

Az a tény, hogy a turizmus a XX. században rohamos fejlődésnek indult - megteremtve ezzel a modern turizmus fogalmát - számos kérdést vet fel: Mi jellemzi a fejlődést? Milyen irányú és meddig tarthat ez a folyamat?
A kérdések megválaszolása nem könnyű, ahhoz, hogy kielégítő választ lehessen adni, szükség van a turizmus fejlődésének részletes vizsgálatára. A fejlődés jövőbeni irányának meghatározásához elkerülhetetlen annak elemzése, hogy az összhangban áll-e a fenntarthatóság követelményeivel. A vizsgálatok érdekében tehát szükség van a fenntartható turizmus mérési módszereinek kidolgozására és alkalmazására. Tanulmányunk a különböző módszerek közül az indikátor-módszerrel foglalkozik részletesen. Gondolatmenetünk központjában a DPSIR modell áll, amelynek az általunk kidolgozott, turizmusra specifikált változatának segítségével mutatjuk be az indikátormódszer alapjául szolgáló mutatók felhasználási és csoportosítási lehetőségeit. Vizsgáljuk továbbá a fenntartható turizmus indikátoraival kapcsolatban támasztott követelményeket és az indikátorfejlesztés legfontosabb kérdéseit. Terjedelmi okok miatt nem célunk a különböző indikátorkészletek részletes bemutatása és elemzése, tanulmányunkban sokkal inkább áttekintő képpel kívánunk szolgálni a módszerek gyakorlati alkalmazhatóságáról, az előnyökről és az esetleges hátrányokról.

1. Indikátorok a turizmus területén -

Mire használható az indikátormódszer?
Első lépésként választ adunk a következő kérdésre: Mire használhatók az indikátorok a turizmus területén? Az indikátorok alkalmasak a turizmus hatásainak mérésére, stratégiák és programok kialakítására, nyomon követésre, területek összehasonlítására, a legjobb gyakorlat kialakításának segítésére.

1.1. A turizmus hatásainak mérése

Ahhoz, hogy az indikátoroknak a turizmus hatásainak mérésére való alkalmazhatóságát értékelhessük, először meg kell ismerni a turizmus hatásait, ez az első lépés a fenntartható turizmus kialakításához.
Ha a turizmusnak egy adott terület fenntarthatóságában betöltött szerepét elemezzük, akkor a környezetre, a gazdaságra és a társadalomra kifejtett pozitív és negatív hatásait kell vizsgálnunk (Puczkó - Rátz 1998).

A turizmus hatásai több szempont szerint csoportosíthatók. Vizsgálódhatunk az adott hatás szintje alapján: eszerint megkülönböztethetünk lokális, regionális és globális hatásokat. Egy másik szempont lehet, hogy melyik dimenzióban jelenik meg a hatás: eszerint környezeti, gazdasági és társadalmi hatásokat különíthetünk el. Továbbá a hatás következtében bekövetkező változás iránya alapján is csoportosíthatjuk a hatásokat: pozitív és negatív következményűekre.
A gyakorlatban viszont nem elég a hatások vizsgálata, azok eredetét is fel kell tárni. Ehhez a munkához jól alkalmazható a DPSIR modell, amelynek lényegét a következőkben lehet összefoglalni.
A modell a hajtóerőkből (Driving Forces) kiindulva vizsgálja, hogy milyen terhelés (Pressure) azonosítható, illetve azt, hogy a terhelés minek az állapotában (State) hoz létre változást, hatást (Impact). A modell célja és legértékesebb tulajdonsága, hogy feltárva az okokat, megkeresve az összefüggéseket, az egyes részek között igyekszik megadni a szükséges válaszlépéseket, intézkedéseket (Response) a hatások csökkentése érdekében, amelynek következtében minden egyes szintre vissza kell nyúlni.

Az általános DPSIR modellt specializálva egy összefoglaló ábra segítségével szemléltetjük, hogy a modell egyes részei miként értelmezhetők a turizmus területén (1. ábra).
D - Driving Force - Hajtóerő. A hajtóerőnél elsősorban magát a szektort szokás megemlíteni, hiszen a szektorok jellemzői közvetlen kapcsolatban állnak a származtatott terhelésekkel. A szektor jellemzőin túl befolyásoló tényezőnek számít a fogyasztás, a gazdaság szerkezete, a népesség, valamint a technológia és az urbanizáció szintje is. Ha a modellt specifikáljuk a turizmus területére, akkor szektorként maga a turizmus értelmezhető. A turizmust viszont nagyban befolyásolja az adott ország gazdasági fejlettsége, a népesség jellemzői és a jóléti szint, amely szoros összefüggésben áll azzal, hogy az adott országban hogyan alakul a kereslet a turizmus iránt. Azt, hogy milyen rétegek milyen számban engedhetik meg maguknak az utazásokat, milyen termékeket és milyen desztinációkat választanak, végső soron az utazási döntést, nagyban befolyásolja az egyén pénzügyi háttere és preferenciarendszere, fogyasztói szokásai. Ha az országot mint befogadót nézzük, akkor a turizmust többek között nagyban befolyásolják az ország természeti adottságai, a szolgáltatások színvonala (ide kapcsolódik a turizmus területén alkalmazott munkavállalók képzettsége, magatartása), a desztináció infrastruktúrája és a technológiai fejlettség.

P - Pressure - Terhelés. A terhelés során alapjában véve két csoportot szokás megkülönböztetni. Az egyik csoport az adott tevékenységhez szükséges input oldali felhasználás, a másik az output oldali kibocsátások. Mind a felhasználás, mind a kibocsátás anyagra és energiára is vonatkozik. A felvétel és a kibocsátás közvetlen vagy közvetett módon kapcsolódik a környezeti elemekhez.
A terhelést specifikálva a turizmus területére: a turizmus teljes körfolyamata alatt kölcsönhatásban van a környezetével, onnan anyagot és energiát vesz fel, és hulladékot, szennyezőanyagokat juttat vissza. Az

1. táblázatban a turizmus körfolyamatának logikája alapján példákkal szemléltetjük a szektor terheléseit.
A turizmus nemcsak a környezetre gyakorol terhelést, hanem a lakosságra és a gazdaságra is, amelynek hatásai pozitívak és negatívak is lehetnek.
S - State - Állapot. Az állapot esetén két elkülönített csoportban végezhetünk vizsgálatokat:
. Környezetállapot vizsgálata, amelybe beletartozik az egyes környezeti elemek állapota, a biodiverzitás, a természetes területek minősége, kiterjedése stb.
. A gazdasági és társadalmi állapot vizsgálata, amelybe beletartozik a gazdasági növekedés, a jólét, a kulturális jellemzők stb.

Az állapotot specifikálva a turizmus területére: a terheléseknél leírtak alapján következtetni lehet a környezetminőség változására. A terheléseknél nem került részletesen bemutatásra a gazdaság és társadalom terhelése, de egyértelmű, hogy a turizmus hatást gyakorolhat a gazdasági növekedésre, befolyásolhatja az adott terület jóléti szintjét, kultúráját.
I - Impact - Hatás. A hatások esetén négy csoportot különböztetünk meg: a környezetre, a társadalomra, a gazdaságra és az emberre gyakorolt hatásokat. A hatások a terhelések és állapotok ismeretében könnyen azonosíthatók és értelmezhetők.

A hatásokat specifikálva a turizmus területére: a 2. táblázatban példák segítségével összefoglaljuk, hogy a turizmus esetében milyen hatások azonosíthatók a fent említett csoportokban.
R - Response - Válaszintézkedések. Általánosságban a válaszintézkedések mint visszacsatolások kapcsolódnak az előzőekhez. A hajtóerőkre válaszintézkedések lehetnek a szektorális politikák, valamint a makrogazdasági programok, a terhelés és állapot vonatkozásában pedig az adott problématerületre fókuszáló programot kell kidolgozni.
A válaszintézkedéseket specifikálva a turizmus területére: válaszintézkedésként értelmezhető a fenntartható turizmus politika és stratégia kialakítása, valamint az adott problématerületekre - mint például a hulladékkeletkezés és -kezelés, légszennyezés, vízszennyezés - vonatkozó speciális programok kidolgozása.

Fontos hangsúlyozni, hogy a hatások feltárásánál egyrészt egy minőségi, másrészt egy mennyiségi analízis történik. A hatások mennyiségi értékeléséhez tehát szükség van kvantitatív mérőszámokra, más néven indikátorokra. A modell logikájának megfelelően az indikátorokat is osztályozhatjuk, ennek megfelelően tehát megkülönböztethetők hajtóerő-, terhelés-, állapot-, hatás- és válaszindikátorok.
Az indikátorok célja az egyes szakaszok leírása mennyiségi adatokkal. Annak függvényében, hogy a turizmus fenntarthatóságát a fenntarthatóság mely szintjén vizsgáljuk, megkülönböztethetők globális-, regionális- és lokális indikátorok.
Az adott szintekre vonatkoztatva az indikátorok további két csoportja ismert: általános- és specifikus indikátorok.

Bármilyen szinten történjék is az elemzés, a turizmus fenn­tart­hatóságának értékelésekor mindenképpen szükség van a fenntarthatóság három dimenziójának vizsgálatára, tehát az indikátorkészletnek egyaránt kell tartalmaznia környezeti, gazdasági és társadalmi indikátorokat.
A felsorolásból látható, hogy az indikátoroknak számos csoportosítása lehetséges. Az elemző feladata, hogy az indikátorkészletet mindig az elemzés tárgyához leginkább alkalmazható indikátorokat választva alakítsa ki.

A gyakorlatot tekintve jellemző, hogy a rendelkezésre álló adatok különböző formában történő felhasználása alapján eltérő indikátorcsoportok különböztethetők meg. A rendelkezésre álló adatok változatlan formában felhasználhatók mint abszolút indikátorok, közös mértékegységre hozhatók mint normalizált abszolút indikátorok, vagy az adatok valamilyen relációban vizsgálhatók (relatív indikátorok), illetve a változások időben nyomon követhetők (indexált indikátorok). Utóbbi esetben bázis- vagy láncindexek képezhetők.
A felsorolt indikátorok segítségével lehetővé válik a turizmus fenntarthatóságának elemzése.

1. 2. Stratégiák, programok kialakítása

A DPSIR modellt alapul véve, a hatások megismerését a megfelelő - prioritásokon alapuló célokra épülő - válaszintézkedések (politika, stratégia, programok) kidolgozása követi. Ahogy azt a modell is mutatja (1. ábra), minden egyes szint esetén meg kell találni a megfelelő válaszintézkedést. A megfelelő intézkedés kidolgozásának, kiválasztásának folyamata alapvetően három részre osztható. Első lépésként meg kell határozni a prioritásokat, második lépésként a kitűzni kívánt célokat, és végül harmadik lépésben lehet a megfelelő cél mellé intézkedést rendelni.
Belátható, hogy mivel a fenntartható turizmus kialakításakor komplex módon jelenik meg a három dimenzió, ezért az egyes intézkedések meghozatala és gyakorlati megvalósítása előtt vizsgálni kell, hogy az egyik dimenzióban jó eredményeket hozó intézkedés hogyan hat a másik két dimenzióra. Ha azt tapasztaljuk, hogy egy környezetvédelmi intézkedés (például erős megszorítás) igen kedvezőtlen hatást gyakorol a gazdaságra vagy a társadalomra, akkor az adott intézkedést a fenntarthatóság teljesítése érdekében újra kell értékelni. Ugyanez a logika végigvihető a másik két dimenziót illetően is. A gyakorlatban a fenntartható turizmus kialakítását tehát az teszi igazán nehézzé, hogy nem elég az egyik dimenzióban eredményeket elérni, hanem a három dimenziót együtt kezelve kell a fenntarthatóságra törekedni.

Összefoglalva, mindhárom dimenzióra vonatkozóan egy­sé­gesen kell célokat és ezek alapján cselekvéseket meghatározni.
Tekintve, hogy a különböző desztinációk egymástól nagy eltéréseket mutatnak, még az egy turisztikai régióba tartozó területeknél is (magas, közepes, alacsony turizmusintenzitással rendelkező helyek) fontos kiemelni, hogy a stratégiák kialakítását nem szabad általánosan és egy adott turizmustípusra kialakítani. A stratégia akkor tekinthető jónak és eredményesnek, ha régióspecifikus, ennek megfelelően az adott régiók bevonásával (és nem nélkülük) kell kialakítani, bevezetni és fenntartani (BMWA, 2000).

Amennyiben lokális szinten kívánjuk a fenntarthatóságot megvalósítani, akkor szem előtt kell tartanunk a fenntartható település jellemzőit, és e jellemzőknek megfelelően, velük összhangban kell a turizmust fejleszteni, hiszen a fenntartható turizmus alapja az adott terület gazdaságának, társadalmának és környezetének fenntartásában rejlik (Michalkó 2003).

1. 3. NYOMON KÖVETÉS

Az indikátorok alapvető jellemzője, hogy lehetővé teszik időbeli trendek vizsgálatát, ahogy ezt már az indikátorok csoportosításánál említettük. A DPSIR modell minden egyes eleme (a megfelelő indikátor segítségével) nyomon követhető. Ennek megfelelően nemcsak a hajtóerők, terhelések, állapotok és hatások változása, hanem a válaszintézkedések is nyomon követhetők. A válaszintézkedések megvalósulásának nyomon követésére szükség van abból a szempontból is, hogy visszajelzést kapjunk tervezésünk helyességére vonatkozóan, tehát, hogy a kiválasztott forgatókönyv a tervezés során elvégzett vizsgálat eredményeit teljesíti-e a gyakorlatban is, vagy nem. Az így nyert információ az intézkedések jövőbeli tervezését segíti.

1. 4. TERÜLETEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

Az indikátorok alkalmazásának egyik célja lehet, hogy egy adott terület turizmusa összehasonlítható legyen egy másik terület turizmusával. Ebben az esetben a vizsgálandó területek jellemzéséhez érdemes azonos indikátorkészletet használni. Ilyenkor azonban fennáll a veszély, hogy az általános indikátor nem képes teljeskörűen jellemezni a turizmust (például sírégió az olasz Alpokban, sírégió a svájci Alpokban, vagy tengerparti üdülés a Francia Riviérán, tengerparti üdülés a Török Riviérán).

1. 5. A LEGJOBB GYAKORLAT KIALAKÍTÁSA
EGY "BENCHMARKING SYSTEM" SEGÍTSÉGÉVEL

A területek turizmusának összehasonlítása alapját képezheti a legjobb gyakorlat kialakításának, de ennek megvalósulása makroszinten nem jellemző. Mikroszinten tapasztalhatunk hasonlót a turizmus területén, például különböző védjegyek használatakor. A védjegyezés során főleg magának a szállodának, a szállodai szolgáltatásnak a környezeti hatásai kerülnek előtérbe. Célként definiálható a vállalat tevékenységével kapcsolatos környezeti hatások csökkentése, valamint a vendégek tájékoztatása a környezetbarát szolgáltatásról (Baranyi-Kósi, 2005). Ilyenkor viszont a három dimenzió közül csak az egyik kap kiemelt szerepet, mint például a környezet a környezetbarát termékvédjegyezés esetén. Tehát a védjegyhasználat nem tekinthető önmagában a fenntartható turizmus mérőeszközének, ugyanis az csak a környezet dimenzión belül szolgál információval, és jellemzően csak a turizmus szűk keresztmetszetéről, a szállásszolgáltatásról ad képet.

2. Az indikátorokkal kapcsolatos
követelmények, indikátorfejlesztés3

Ahhoz, hogy az indikátorok alkalmasak legyenek a fent bemutatott funkciók teljesítésére, számos követelménynek kell megfelelniük. Elvárás az indikátorokkal, illetve a kialakítandó indikátorkészlettel kapcsolatban, hogy az indikátor legyen:
. kifejező (lássa el tényleges információval a felhasználót),
. érzékeny (időben azonnal kövesse nyomon a változásokat, legyenek pontosak az ok-okozati összefüggések),
. érthető (egyszerűen felhasználható),
. célorientált (egy cél megvalósulásának mértékét is tudja mérni),
. adatbázissal alátámasztott (álljon rendelkezésre már meglévő adatgyűjtő rendszer).

Még ha a fent leírtaknak megfelelő indikátorok rendelkezésre is állnak, a turizmus fenntarthatóságának mérésénél akkor is felmerülhetnek további kérdések, amelyek megválaszolásával érhető csak el, hogy az adott feladatnak, az adott terület fenntarthatóságának megfelelő indikátorokat fejlesszünk ki:
. Milyen szintre vonatkozzon az indikátor? (lokális, regionális, nemzeti, globális)
. Mennyire legyen az indikátor specifikált? (helyspecifikus, általános)
. Kinek a feladata az indikátorfejlesztés? (kis szakmai csoport, sok szereplő bevonása)
. A kifejlesztendő indikátornak egy meglévő folyamatba kell illeszkednie, vagy nem?
. Az indikátorok milyen szintű aggregálása célravezető?
. Milyen adatbázis használható az indikátorok alkalmazásánál?
. Milyen felhasználói kör számára készül az indikátor?

Látható tehát, hogy az indikátormódszernél alapkövetelménynek számít a megfelelő, a célhoz leginkább illeszkedő indikátor, illetve indikátorkészlet kidolgozása.

3. A fenntartható turizmus
mérési módszerei a gyakorlatban

A gyakorlatban számos indikátorkészlet áll rendelkezésre a fenntartható turizmus mérésére, de mindennek ellenére problémaként merül fel, hogy ezek a rendszerek egymással nem kompatibilisek, ezért az egyik legfontosabb alkalmazási terület, a különböző desztinációk, régiók turizmusának összehasonlítása a gyakorlatban nem megoldott. Vagyis problémaként definiálható, hogy nem áll rendelkezésre olyan egységes indikátorkészlet, amely egyrészt a turizmus globális hatásait tudná értékelni, másrészt összehasonlítható lenne a különböző lokális szintekre vonatkozóan is. Ennek oka, hogy az indikátorrendszerek mindig egy meghatározott felhasználási célnak megfelelően lettek kialakítva, így ezek eltérnek egymástól.
Tekintsük át az indikátormódszer általában alkalmazott elemeit a fenntartható turizmus vonatkozásában.

3.1. Általános indikátorok használata

Kérdéses, hogy a gyakorlatban mennyire lehet a rendelkezésre álló indikátorokat, esetleg indikátorkészleteket alkalmazni a turizmus fenntarthatóságának értékelésére. Tekintsük példának a következőket: ökológiai lábnyom, hátizsák, OECD indikátorok. A felsorolt indikátorok közös jellemzője, hogy általánosak, sem a fenntartható turizmus témakörre, sem pedig a hatások szintjére (globális, regionális, lokális) nézve nem specifikáltak. Felhasználhatóságuk a fenntartható turizmus területén korlátozott. A következőkben egy rövid példán keresztül bemutatjuk az ökológiai lábnyom módszer alkalmazását a turizmus gyakorlatában és a módszer hiányosságait a fenntartható turizmus mérhetősége terén. Példaként egy, a Seychelle-szigeteken végzett elemzés4 eredményét vesszük alapul.

Az elemzés célja az volt, hogy az ökológiai lábnyom indikátormódszer segítségével, a fenntarthatósági szempontrendszer alapján elemezzék a sziget turizmusát. A módszer segítségével meghatározható az egy adott személy által felhasznált, biológiailag termékeny terület nagysága. Ennek köszönhetően összehasonlíthatóvá válik a rendelkezésre álló terület és az adott tevékenységhez elméletileg szükséges terület nagysága, tehát a két területérték összehasonlításával meghatározható, hogy a fogyasztás fenntartható-e. Szeretnénk rögtön kihangsúlyozni, hogy ez az általánosságban is használt fenntarthatósági indikátor a három dimenzió közül a környezetre koncentrál, így az eredmények alapján csak a környezet fenntarthatóságára vonatkozóan vonhatunk le következtetéseket. Bár a módszer a gazdaságra és a társadalomra vonatkozó adatokat is figyelembe vesz a számítás során, ezekkel a területekkel csak érintőlegesen kerül kapcsolatba, így erre a két dimenzióra vonatkozóan nem szolgál részletes információval.

A vizsgálat alapja, hogy az emberi fogyasztást és hulladéktermelést a termékeny területek hat csoportjával hozza kapcsolatba: termőföld, legelő, erdő, tenger, beépített terület és a fosszilis energiaforrásoknak megfelelő terület. A Seychelle-szigetekre végzett elemzés területei a következők: közlekedés, szállás, szabadidős tevékenység, élelmiszer- és rostfogyasztás.
A számítások alapján kiderült, hogy egy átlagos (10-11 napos) Seychelle-szigeteki utazás egy főre számolt helyigénye majdnem akkora, mint amennyi egy ember részére globálisan rendelkezésre áll. Továbbá a kutatás kimutatta, hogy a szigeteken más területek rovására valósul meg a környezetvédelem. A turizmushoz szükséges alapélelmiszereket főleg importálják, mert helyben rosszak a termelési jellemzők, és kicsi a termőföldek aránya (ezzel szemben nagy a védett területek aránya). Továbbá a sziget kialakított egy "szuvenír hátországot" (egy fejlődő országban), ahonnan kagylókat, korallokat importál. A sziget turizmusa a légi közlekedés következményeként hozzájárul a globális klímaváltozáshoz, amely visszahat a sziget jövőjére: a tengervíz hőmérsékletének növekedése a korallzátonyok és más fajok pusztulásához vezet, a tengerszint emelkedése pedig további veszélyeket is rejt.

Tekintve, hogy a vizsgált területen a turisták által közvetlen vagy közvetett formában történő energiafelhasználás helyigényének 97%-áért a légi közlekedés a felelős, ezért az energiatakarékosságot célzó intézkedések eredményei nagyon elenyészők az egészhez viszonyítva. Globális szintre kiterjesztve a vizsgálatokat a kutatás arra a következtetésre jutott, hogy az a turizmus, amely a légi közlekedésre épül, nem nevezhető fenntarthatónak.
A példa segítségével látható, hogy bár a sziget jelentős környezeti intézkedéseket tesz, a szigetekre jellemző turizmus, még ha lokális szinten fenntarthatónak minősíthető is, a légi közlekedés következtében mégsem tekinthető fenntarthatónak, főleg nem globális szinten.
A példából kitűnik, hogy az ökológiai lábnyom módszer alkalmas lehet a turizmus lokális és - a vizsgálat körének kellő kiterjesztése mellett - globális hatásainak mérésére a környezeti dimenzió vonatkozásában. Ezzel kapcsolatban viszont felmerül a probléma, hogy az indikátormódszer önmagában nem képes a fenntarthatóság mindhárom dimenziójára vonatkozó eredményt adni. A módszer segítségével, a kapott eredmények alapján eldönthető, hogy az adott terület turizmusa fenntartható-e környezeti szempontból, de a másik két dimenzió terén további vizsgálódások szükségesek.

3. 2. Specifikus indikátorkészletek használata

3.2.1. Indikátorkészletek kialakítása

Az általános indikátorokkal szemben másik lehetőségként adódik a helyspecifikus indikátorkészletek alkalmazása. Ilyenkor a fenntarthatóság dimenzióiban úgy alakítanak ki indikátorcsoportokat, hogy ezek jellemzőek legyenek a vizsgált területre. Az indikátorkészletek alkalmazásánál elterjedt szokás, hogy a fenntarthatóság három dimenzióján (környezeti, gazdasági és társadalmi-kulturális) kívül egy negyediket is bevonnak az indikátorkészletbe: az intézményi keretfeltételek dimenzióját (röviden intézményi dimenzió). A szakirodalmi forrásokat tanulmányozva számos indikátorkészlettel találkozhat az olvasó (Puczkó L. - Rátz T. 1998, Michalkó G. 2003). Ezen készletek közös jellemzője, hogy általában lokális szintre alkalmazhatók és mindig az adott célnak megfelelőek, aminek következménye, hogy a rendelkezésre álló készletek az alapkérdéseket tekintve számos közös jellemzővel bírnak (azonos indikátorok), és valóban csak a helyspecifikus kérdésekben mutatnak eltéréseket. Így, amennyiben a cél egy adott terület turizmusának fenntarthatósági vizsgálata, első lépésként a megfelelő indikátorkészlet kidolgozása szükséges, amelyhez már meglévő, más szervezetek által kialakított és ajánlott készletet is használhatunk kisebb átalakításokkal, kiegészítésekkel.

Az indikátorkészlet kialakításának egy lehetséges menetét mutatja a következő példa5. Különválasztjuk a négy dimenziót, majd minden egyes dimenzióval kapcsolatban megfogalmazzuk a célokat (célterület 1), majd minden egyes célterületen belül, különböző témák terén célokat definiálunk (célterület 2). A különböző dimenziókban az alábbi tématerületeket szokás megkülönböztetni:
. gazdasági dimenzióban: gazdaság és jövedelem, minőség;
. környezeti dimenzióban: természet és táj, közlekedés, mobilitás, környezetvédelem;
. társadalom-kulturális dimenzióban: munka, kultúra és életminőség;
. intézményi dimenzióban: érdekeltség és információ; kooperatív tervezés és irányítás.

Az egyes célok terén részcélokat (célterület 3) fogalmazunk meg. A részcélokhoz kiválasztjuk a megfelelő indikátor(oka)t, amelye(ke)t érdemes a gyakorlati alkalmazás megkönnyítése érdekében számmal is ellátni.
Az alaplogika lehetővé teszi egy olyan speciális indikátorkészlet kidolgozását, amely minden egyes dimenzióban az adott terület és az adott feladat céljainak megfelelő indikátorokat tartalmazza, tehát helyspecifikus.

Természetesen az indikátorkészlet csak akkor alkalmazható a fenntarthatóság mérésére, ha rendelkezésre állnak az indikátorokhoz szükséges adatok (mint ahogy erre már utaltunk az indikátorokkal kapcsolatos követelményeknél is). Tehát az elemzéshez egy jól működő adatgyűjtő rendszerre van szükség. Az adatok alapján történik meg a kiértékelés indikátorok segítségével. Viszont feltehető a kérdés, hogy milyen módszertant alkalmazva döntsük el, hogy az adatok alapján rendelkezésre álló indikátorok mit is mondanak a terület fenntarthatóságáról?
Mivel a specifikusan kialakított indikátorkészletek abszolút módon történő számszerűsítése, valamint összehasonlítása más területek eredményeivel nem lehetséges, ezért szükség van egy olyan módszerre, amely lehetővé teszi a kiértékelést.
Az alábbiakban indikátorok kiértékelésére mutatunk be egy példát, amely azért is ötletes, mert indikátorrendszertől függetlenül képes a speciális indikátorkészletek kiértékelésére, tehát bármilyen rendszer kiértékelésénél jól használható.

3. 2. 2. Értékelés "jelzőlámpamódszerrel"

Az értékelés, az ún. "jelzőlámpamódszer"6 lényege a közlekedésben használt közlekedési lámpa színeinek az átvétele az értékelés során. A metafora nagyon szemléletes, mivel a "zöld" jelzés az értékelés során is a szabad utat mutatja, tehát, hogy az "úton tovább lehet menni", míg a "sárga" jelzés itt is figyelmeztetést jelent, a "piros" jelzés pedig azt szimbolizálja, hogy "meg kell állni ezen az úton", és csak sárga vagy zöld jelzés esetén lehet továbbhaladni.

Indikátor szintű értékelés
. Zöldindikátor-eredmény: megnyugtató állapotot jelöl;
. Sárgaindikátor-eredmény: nyugtalanító határterületet jelöl;
. Pirosindikátor-eredmény: olyan területet jelöl, ahol a beavatkozás feltétlenül szükséges.

Az indikátorkészletben használt egyes indikátoreredményeket a fent leírtak alapján (zöld, sárga, piros) csoportokba osztjuk.

Dimenzió szintű kiértékelés
Az eredmények kiértékelése után következik az egyes dimenziók külön-külön történő kiértékelése, amelynek során a következő szabályt alkalmazzuk:
. Zöld dimenzió - adott dimenzióban a fenntarthatósággal "összeegyeztethető": az indikátor-eredmények több mint kétharmada a zöld tartományba esik, nincs piros az indikátor-eredmények között.
. Sárga dimenzió - adott dimenzióban a fenntarthatósággal "feltételesen összeegyeztethető": az indikátor-eredmények kevesebb mint kétharmada esik a zöld tartományba, nincs piros az indikátoreredmények között.
. Piros dimenzió - adott dimenzióban a fenntarthatósággal "nem összeegyeztethető": egy vagy több eredmény is a piros tartományba tartozik.

Fontos kiemelni azt, hogy milyen gondolatmenet alapján ilyen szigorú az értékelés a piros szín esetén: egy igen negatív eredmény egyrészt az adott dimenzión belül képes más, pozitív eredményekre is "rátelepedni", azokat is negatív irányba húzni (pl. a megoldatlan közlekedési problémák kihatnak a légszennyezésre, a növények és az állatok életkörülményeire), másrészt más dimenzióterületeket is képes negatív módon befolyásolni (például a rossz közlekedési körülmények befolyással vannak az életkörülményekre is).

Az értékelés egyben felhívja a figyelmet az adott dimenzió erős és gyenge pontjaira is. A módszer alkalmazásával történő vizsgálat eredménye a turizmus fenntarthatóságának értékelése, nevezetesen:
. A turizmus fenntartható - "fenntartható": ha mind a négy dimenzió zöld tartományba esik;
. A turizmus túlnyomórészt pozitív - "túlnyomórészt fenntartható": ha legalább két dimenzió zöld tartományba esik, és egy sem esik piros tartományba;
. A turizmus elgondolkodtató (beavatkozási szükséglet) - "kevésbé fenntartható": ha egy dimenzió piros tartományba esik, vagy ha több dimenzió esik sárga tartományba, mint zöldbe;
. A turizmus rövid vagy középtávon problémás - "nem fenntartható": ha egy dimenzió sem esik zöld tartományba, vagy több mint egy dimenzió piros tartományba esik.

A bemutatott értékelési módszer felhasználható egy adott terület turizmusának fenntarthatósági vizsgálatára, az adott területen a turizmus fenntarthatóságának időbeli nyomon követésére, az egyes dimenziókban az összeegyeztethetőségek vizsgálatára, a turizmussal kapcsolatos erős és gyenge pontok meghatározására, és ezzel kapcsolatban a szükséges jövőbeli intézkedések meghozatalának elősegítésére.
A módszer nem alkalmazható két különböző terület fenntarthatóságának összehasonlítására. Ennek magyarázata, hogy az értékelés alapjául szolgáló indikátorrendszer nem kompatibilis, hiszen ahogy azt már leírtuk, a vizsgálathoz mindig az adott területnek megfelelő indikátorkészlet kidolgozása szükséges.

Az említett, adott területre kidolgozott indikátorkészlet tartalmazhatja azt a kockázati faktort, hogy az indikátorkészlet kidolgozásánál (így az értékelés során) nem veszik figyelembe a turizmusnak azokat a közvetett hatásait, amelyek a vizsgált területen nem jelentkeznek, de esetleg globális szinten hatnak. Ennek eredményeként még az is elképzelhető, hogy a lokális szinten fenntarthatónak minősített turizmus globális szinten nem fenntartható. Ezt az összefüggést mindkét példánk (általános, specifikus indikátor) esetén kihangsúlyoztuk.

4. Jövőbeni kitekintés

A bemutatott módszerek alapján levonható a következtetés, hogy a turizmus fenntarthatóságának elemzésére alkalmas az indikátormódszer. A kapott eredményeket viszont minden vizsgálatnál megfelelő szakmai óvatossággal kell kezelni. Érdemes külön vizsgálni, hogy az eredmény érvényes-e globális szinten is, vagy csak lokálison; igaz-e minden dimenzióra egyaránt, vagy csak egy kiemelt dimenzióra igaz; valamint, hogy lehetővé teszi-e a területnek más területtel való összehasonlítását.
A jövőben szükséges a meglévő indikátorkészletek alkalmazhatóságának áttekintése, a gyakorlat "felülvizsgálata" és a már meglévő indikátorkészletek átdolgozása, javítása, valamint új készletek és értékelési módszerek kialakítása.

Felhasznált irodalom:

BARANYI R. - KÓSI K. 2005: Umweltzeichen bei Produkten und Dienstleistungen. Balatonfüred, 2005. Wissenschaftliche Mitteilungen der 17. Frühlingsakademie.
BAUMGARTNER, C. 2001: Operationalisierbares Meßsystem für Nachhaltigkeit im Tourismus. Kurzfassung.
2001. Institut für Integrativen Tourismus & Frei­zeit­for­schung. Bundesministeriums für Wirtschaft und Arbeit (BMWA)
BMBF Projekt RBS 07 - Nachhaltige Erholung und Touris­mus in der Prignitz - ein Informationssystem. (Ziel- und Indikatorenrahmens für das Nachhaltigkeitsmonitoring) 2004. Technische Universität Berlin, Institut für Landschaftsentwicklung, der Landesanstalt für Großschutzgebiete, Biosphärenreservat Flusslandschaft Elbe-Brandenburg. (http://www.tu-berlin.de/fb7/ile/fg_lbp/forschung/Prignitz/Downloads/Ziel_Indikatorensystem_RBS_07.pdf)
BMWA. Bundesministerium für Wirtschaft und Arbeit. Nachhaltigkeit im Österreichischen Tourismus. Grundlage und Bestandsaufnahme (Kurzfassung). Wien, 2000.
MICHALKÓ G. 2003: A fenntartható fejlődés ökoturisztikai aspektusai Magyarországon. Turizmus Bulletin VII. 4. pp. 13-21.
Ökologischer Tourismus in Europa (Ö.T.E.) e. V. Im Auftrag des Bundesministeriums für Umwelt, Naturschutz und Reaktorsicherheit (BMU). Dipl.-Geogr. Rolf Spittler. Dipl.-Ing. Jenny Atmangara. Recherche und Auswertung bestehender Indikatoren zu Tourismus und Biodiversität auf nationaler und internationaler Ebene. Bonn, 2002.
PUCZKÓ L. - RÁTZ T. 1998: A turizmus hatásai. Aula-Kodolányi. Budapest.
SCHULTZ Gy. 2004: Az ökológiai "lábnyom-térigény" elemzés - eszköz a turizmus fenntarthatóságának vizsgálatára. Környezetvédelem, 2004/13-14. BME OMIKK.
SZLÁVIK J. 2005: Fenntartható környezet- és erőforrás-gazdálkodás. Budapest, 2005. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft.
Visit: http://www.yourvisit.info/brochure/de/054.htm