– Természet és ember
alkotta értékek, természetvédelem, ökoturizmus –
Ismerteti: Mayer Péter
A Dr. Kollarik Amália szerkesztésében, az Európai Unió
Leonardo da Vinci szakképzés-fejlesztési programjának keretében, a program
támogatásával megjelent könyv a turizmus - hazánkban még gyerekcipőben járó, ám
világszerte a legnagyobb növekedési ütemet felmutató - területének, az
ökoturizmusnak hazai erőforrásrendszerét mutatja be. A könyv úttörő jellegű,
hiszen Magyarország védett természeti és kulturális értékeinek átfogó, a turizmus
igényeit és szempontjait figyelembe vevő elemzése eddig még nem készült el.
A kötet szerzői kollektívája a nemzeti parkok munkatársaiból állt össze. Az anyag
hazánk nemzeti parkjainak megfelelő területi bontásban mutatja be azokat a
sérülékeny erőforrásokat, amelyek az ökoturizmus fejlesztésének alapját
képezhetik. Ezen a téren a fejlesztés már megindult, a nemzeti parkok az
infrastrukturális és személyi feltételek megteremtésével már készülnek ennek a
magas költéssel járó, a területfejlesztés eszközrendszerében is felhasználható
turisztikai terméknek a kialakítására. Ehhez a munkához járul hozzá ez az új
kiadvány. Unikális, ugyanakkor rendkívül sérülékeny attrakciókat mutat be, amelyek
felhasználásában a természetvédelem és a turisztikai szakma együttműködésére, a
fenntartható menedzsment elveinek betartására van szükség.
A könyv részletesen, ám mégis áttekinthetően,
közérthető nyelvezettel írja le
- az Igazgatósághoz tartozó terület nagyságát,
jellegét, szerkezetét, minősítésének időpontját;
- a terület felszínformáját;
- az egyes területek geológiai, botanikai, zoológiai,
tájképi értékeit;
- a terület felszíni és felszín alatti vízrajzi
adottságait;
- a régészeti és kultúrtörténeti emlékeket;
- a jellegzetes településformákat, építészeti
hagyományokat;
- a területen megtartott rendezvényeket, valamint mindezek
turisztikai hasznosításának lehetőségeit és feltételeit.
A könyv foglalkozik a nemzeti parkok és a területükön
működő önkormányzatok és civil szervezetek kapcsolatával, hiszen az ökoturizmus
egyik alapvető feltétele a helyi lakosság bevonása a fejlesztésekbe és a turizmus
menedzsmentjébe.
Ajánlom ezt a könyvet azoknak a turisztikai szakembereknek, turizmussal foglalkozó
diákoknak és a szűkebb szakmánkon kívüli érdeklődőknek, akiket a természet
szeretete, a gazdaságilag elmaradott, de – talán éppen ezért – szocio-kulturális
értékekben gazdag területek fejlődése érdekel. A könyv gyakorlatias
megközelítése és felépítése a hétköznapi munkát és az új ismeretek
elsajátítását egyaránt segítheti. A leírtakat huszonkilenc kép és tíz térkép
teszi kézzelfoghatóbbá.
A könyv ára 2000,– Ft. Utánvéttel megrendelhető a
Batsányi János Gimnázium és Akkreditált Felsőfokú Szakképző Iskola címén
(Igazgató: Varga Tiborné, cím: 8300 Tapolca, Liszt Ferenc utca 12–14.) |