Összeállította: a GKI Gazdaságkutató Rt.A tanulmány Phare-támogatással készült

A GKI Gazdaságkutató Rt. 1998 nyarán elnyerte a Hungarian Phare Development Program Standardization of Tourism Statistics HU 9508-02-09 pályázatát. Az ennek nyomán készült tanulmány bemutatta a hazai és a nemzetközi idegenforgalmi statisztika módszertanát, valamint javaslatot tett a hazai idegenforgalmi statisztikai információs rendszer továbbfejlesztésére. A kutatás feltérképezte a teljes idegenforgalmi egyenleg tényezőit, továbbá kialakított egy modellt a turizmus GDP-re gyakorolt hatásának mérésére.

1. Az idegenforgalmi statisztika hazai gyakorlata

A nemzetközi gyakorlatban és hazánkban is a nemzetközi idegenforgalom jellemzésére általában két alapvető statisztikai módszert alkalmaznak:
1. a szállásigényes vendégforgalom leírására a szálláshelyi statisztikát,
2. az országok közötti idegenforgalom nagyságának, öszszetételének, esetleg néhány további lényeges jellemzőjének mérésére a határstatisztikát.
Ennek kiegészítése – elsősorban a lakosság külföldre irányuló turizmusáról – az utazási szervezetekre vonatkozó statisztika. A turisták utazási, költekezési szokásainak megismerésére és az idegenforgalommal összefüggő egyéb kérdések vizsgálatára általában hosszabb időközönként megismétlődő felvételek alapján kerül sor.

Magyarországon határstatisztikai megfigyelések 1964-től 1997 végéig történtek egy kisebb megszakítással. A kezdetben teljeskörű megfigyelést a forgalom rohamos növekedése miatt a reprezentatív mintavételen alapuló eljárás vette át. A nemzetközi idegenforgalomra vonatkozó részletesebb határforgalmi adatokat 1998-ig az ún. statisztikai lapos adatgyűjtés biztosította. Az adatfelvétel jelenleg szünetel. A szálláshely-statisztika kötelező jelleggel, az egész országra kiterjedően 1958-ban indult meg. Eredményeit a turizmus teljesítményeinek mérésére, az idegenforgalom méreteinek leírására, a gazdasági hatások becslésére lehet felhasználni. Az adatfelvétel jelenleg már valamennyi szálláshelyre kiterjed, bár eltérő rendszerességgel, korábban a magánszálláshelyek kimaradtak a megfigyelésből. A szálláshely statisztikában használt alapvető definíciók (vendég, vendégéjszaka, kapacitáskihasználtság) megfelelnek a nemzetközi előírásoknak.

A Központi Statisztikai Hivatal rendszeresen (évenként, illetve negyedévenként) adatokat gyűjt a szervezett idegenforgalomról, valamint az ezt végző vállalkozásokról is. Az adatok a lebonyolított forgalmat, az árbevételt, a foglalkoztatott létszámot, a nyújtott szolgáltatások fajtáit mutatják be különféle bontásokban. A Központi Statisztikai Hivatal eddig három alkalommal – legutóbb 1994-ben – végzett felmérést a külföldiek magyarországi fogyasztási szokásainak vizsgálatára a „tegnap interjú” módszerével. A magyar lakosság utazási szokásainak vizsgálatára eddig ugyancsak három alkalommal került sor, legutóbb a mikrocenzushoz kapcsolódóan 1996-ban. A KSH-n kívül időnként piackutató vállalkozások is foglalkoznak az utazási szokások vizsgálatával. A kereskedelmi szálláshelyek technikai felszereltségére vonatkozó vizsgálat utoljára több mint tíz éve zajlott, ezért ennek felújítására rendkívül nagy szükség lenne. A magyar idegenforgalmi statisztikai rendszer sok tekintetben megfelel a nemzetközi normáknak, de számos elemében továbbfejlesztésre szorul. Magyarország nem kért derogációt a turizmus statisztikai rendszerének harmonizálására az EU felvételi tárgyalások során.

2. Idegenforgalmi statisztika a nemzetközi gyakorlatban

Az ENSZ Statisztikai Bizottsága 1993 decemberében, 27. ülésszakán elfogadta a WTO fogalmakra, definíciókra, egyes mutatószámokra, nomenklatúrákra tett ajánlásait. Ezeket az ajánlásokat ma már mind az OECD, mind az EU, illetve az EU Statisztikai Hivatala (EUROSTAT) tiszteletben tartja, elfogadja és ennek megfelelően alakítja ki jogi szabályozását, saját adatgyűjtéseit, publikációit és adatbázisait. Minden olyan utazás a turizmus fogalomkörébe értendő, amelynek célja nem kereső tevékenység végzése, időtartama pedig maximum egy év.

A nemzetközi (mindenek előtt az EU) ajánlások 25 mutatóval javasolják leírni a turisztikai keresletet illetve annak jellemzőit. A változók egy része a turizmus alanyára, más részük az utazásra vonatkozik. Egyes mutatók csak a beutazó turizmusra értelmezhetők, míg mások a népességnek arra a részére is, amely nem vesz részt a turizmusban. A turisztikai kínálat statisztikailag két különböző módon közelíthető meg. Termelési oldalról, mint azoknak a vállalkozásoknak a teljesítményei, amelyek a szálláshely szolgáltatás, vendéglátás, és egyes szállítási-, valamint kiskereskedelemi ágazatokban tevékenykednek. Másrészt a turizmus alanyai által vásárolt termékek és szolgáltatások oldaláról. A cél az, hogy mérhető legyen a turizmus közvetlen és közvetett hatása a gazdaságra. Az OECD érdeklődésének és tevékenységének középpontjában évek óta elsősorban a Turisztikai Szatellit Számlák (TSA) kérdésköre áll.

A témában eddig több kézikönyv-tervezet született, mindeddig az elméleti alapozás folyt, illetve folyik jelenleg is, kevés ország ( ilyen pl. Norvégia, Ausztrália) tudott eddig kísérletet tenni TSA összeállítására, rendszeresen pedig sehol nem készülnek TSA-k. Az Európai Unióban 1990 és 1995 között három Tanácsi Határozat és egy Irányelv tesz említést, illetve foglalkozik a turizmus statisztikai kérdéseivel. A legrégebbi az 1990. évi 655. EEC. sz. határozat, amely az idegenforgalmi statisztika módszertani kereteivel foglalkozott. A Közösség szempontjából az idegenforgalmat kiemelt jelentőségűnek minősítő 1992. évi 421. sz. tanácsi határozat külön fejezetet szentelt a statisztikának. Ezt 1993-ban újabb határozat követte, a 464. számú, ugyancsak tanácsi határozat, amely a statisztikai információs rendszer megteremtése érdekében az 1993 és 1997 közötti időszakra kiemelten szükséges ún. keretprogramról fogalmazta meg a teendőket. Ilyen előzmények után született meg 1995-ben az 57. sz. EC. tanácsi Irányelv, a mindezideig e tárgyban született legmagasabb szintű jogszabály, amely már az idegenforgalmat a társadalmi-gazdasági integráció fontos eszközének tekinti és leszögezi, hogy az idegenforgalmi ipar versenyképességének megítéléséhez nélkülözhetetlen az idegenforgalom jellemzőinek, jellegének és a turizmusra fordított kiadások regionális szintet is magában foglaló ismerete.

A turisztikai ágazat teljesítményének méréséhez gyakran havi gyakoriságú információkra van szükség, az irányelv tehát a turizmust fontos konjunktúra mutatóként kezeli. A jogszabály hangsúlyt helyez arra, hogy a Közösség statisztikai munkájának gyakorlatias, az együttműködés elvének megfelelő módszereken kell alapulnia, a kölcsönös tájékozódás elősegítése érdekében biztosítani kell a szinergiát az egy-egy országra vonatkozó, a közösségi és más nemzetközi projektek között. Megnevezi az OECD-t és a WTO-t, mint olyan szervezeteket, amelyekkel az idegenforgalmi statisztikák jobb összehasonlíthatósága érdekében közösen kell a módszereket kidolgozni. Az Irányelv az idegenforgalmi statisztikában az információk közösségi szinten összehangolt gyűjtését, feldolgozását és a Közösség felé való továbbítását írja elő. A jogszabály preambuluma a fentiekben részletezett alapelveket-, az első cikkely a szabályozás célját rögzíti. A második cikkely az adatgyűjtés tárgyköreit és az alapfogalmakat fogalmazza meg.

3. Javaslatok a magyar idegenforgalmi statisztikai információs rendszer továbbfejlesztésére

A jelenlegi gyakorlat szerint az idegenforgalomra vonatkozó rendszeres (évközi, éves, többévente ismétlődő) adatgyűjtéseket a Központi Statisztikai Hivatal végzi a kormány által elfogadott Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program alapján. Ezt a gyakorlatot a jövőben is célszerű fenntartani, hiszen hagyománya, szakmai, technikai, módszertani felkészültsége alapján ez az intézmény képes leginkább az elvárásoknak megfelelő minőségű és mennyiségű információ előállítására. Az idegenforgalmi statisztikai információs rendszer korszerűsítésekor a nemzetközileg elfogadott módszerek és a hazai igények figyelembevételével az alábbi – általánosan érvényesítendő – szempontokat célszerű figyelembe venni:

• A különféle adatfelvételekből származó információk rendszerbe foglalásához mindenek előtt szükség van egy, a fogalmakat és azok definícióit rögzítő jegyzék és fogalomtár („Glossary”) összeállítására és e fogalmak kötelező érvényű alkalmazására statisztikai adatgyűjtések alkalmával.
• Hasonlóképpen szükség van egy, az adatgyűjtési módszerek és technikák részleteit tartalmazó kézikönyvre, módszertani alapdokumentációra, amely egyértelműen rögzíti az alkalmazott, illetve alkalmazandó eljárásokat.
• Célszerű a megfigyelési kör bővítése a turizmus GDP-hez való hozzájárulásának pontosabban meghatározása érdekében. Ezért a vállalkozások teljesítményét, fejlesztéseinek nagyságát, összetételét, foglalkoztatottságát kifejező jelzőszámokat a kisméretű vállalkozásoktól is be kell gyűjteni.
• Ugyancsak a GDP becslését lehetne finomítani, az ágazaton kívüli szervezetek turisztikai tevékenységének számbavételével. Ehhez a KSH adatgyűjtési rendszerében szereplő, 1997-től bevezetett szakosodott egységek szerinti megfigyelés kiterjesztése szolgáltathat jó alapot.

A szálláshelyi statisztika jelenlegi hazai gyakorlata viszonylag jól közelíti az EU normákat. Ami a használt mutatók körét illeti, a lefedettség teljes, a hazai gyakorlat lényegesen tágabb mutatókörrel dolgozik, mint amit nemzetközi szabvány előír: az Irányelvben előírtakon túl az árakról, a foglalkoztatottságról és a szálláshelyek különböző szolgáltatásokból származó bevételeiről is gyűjt adatokat. Az OSAP 1045. sz. adatgyűjtés a tevékenységi szemléletet igyekszik érvényesíteni, vagyis az adatok a szálláshely-szolgáltatók összességét lefedik és nem csak azokra a vállalkozásokra, illetve szálláshelyekre vonatkoznak, melyek főtevékenységük szerint ebben az ágazatban tevékenykednek. Az európai szabvány (Council Regulation a No. 410/98. sz.) az ún. „gazdaságszerkezeti adatgyűjtés”-t szorgalmazza, amelynek általános moduljához tartoznak az értékben mért teljesítmény adatok, beruházásokra, valamint a foglalkoztatottságra vonatkozó információk. A gazdaságszerkezeti (éves és évközi) statisztikai adatgyűjtések azonban szervezeti szemléletűek, vagyis az egyes ágazatok teljesítményeit az azokhoz főtevékenységük szerint tartozó vállalkozásokon keresztül mérik.

A KSH az ún. integrált statisztikai adatgyűjtési rendszerének kialakításával illeszkedik e rendszerhez, vagyis a Tevékenységek Egységes Általános Osztályozási Rendszerében (az európai szabványt jelentő NACE-re épülő TEÁOR) a szálláshely-szolgáltatás alágazatba tartozó vállalkozások körében végrehajtja az integrált rendszerbe tartozó adatgyűjtéseit. Szálláshely-szolgáltatást ennél a körnél a vállalkozások lényegesen tágabb köre nyújt ma Magyarországon. A statisztikai egység – a szálláshely mint szolgáltatóhely – hazai megválasztása is megfelel az EU normáknak, a szálláshelyek nyilvántartását azonban a kiskereskedelmi hálózati egységek (üzletek) nyilvántartásából ki kell emelni, meg kell teremteni a „Turisztikai Szálláshelyek Regiszteré”-t, a szálláshelyi statisztika megfigyelési egységeinek önálló nyilvántartását, mint a Gazdasági Szervezetek Regiszterének „szatellit regiszterét”. Az alkalmazott nómenklatúrák közül a szálláshelyek típusai tekintetében vannak ugyan eltérések, de az Irányelv mellékletében felsorolt fontosabb szállástípusok (szálloda, kemping, üdülőház, egyéb kiegészítő szálláshely) annak megfelelő tartalommal szerepelnek a ma működő hazai rendszerben. Egyik magyar jogszabály sem rendelkezik a ma már ugyan egyre kisebb jelentőségű, de kétségtelenül létező „szociálturisztikai létesítmények”-ről. Jogilag rendezni kell a „szociálturisztikai szálláshelyek” státuszát, hogy gondoskodni lehessen nyilvántartásukról, beillesztésükről a „Turisztikai Szálláshelyi Regiszter”-be, s ennek alapján ezekről is adatokat lehessen gyűjteni.

A hazai szabályozás nem minősíti kereskedelmi szálláshelynek a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról szóló 110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó fizető-vendéglátó szálláshelyeket, valamint a falusi szállásadás keretében idegenforgalmi célból hasznosított magánszálláshelyeket. Az Irányelv szálláshelyi statisztikával foglalkozó részének ugyancsak nem tárgyai e szálláshelyek, így ebben az öszszefüggésben megvan az összhang. Ugyanakkor az Irányelv másik, a lakossági turizmussal foglalkozó fejezete a bérbe adott magánszálláshelyeket figyelembe veszi. A nemzeti sajátosságok indokolttá teszik hogy az üzleti alapon turisztikai célra hasznosított magánszálláshelyek – fizetővendéglátás, falusi elszállásolás – statisztikai megfigyelésére akkor is megoldás szülessen, ha az nem harmonizációs kérdés. Az adatgyűjtés módszerét illetően a teljeskörű adatgyűjtés gyakorlata a fizetővendéglátás (magánszálláshelyek) kivételével még valószínűleg hosszú ideig fennmaradhat, mert a szolgáltatóhelyek száma ma még nem haladja meg a háromezret. Az adatok regionális részletezése a statisztikai egység (maga a szolgáltatást nyújtó szálláshely) megválasztása következtében alkalmas arra, hogy az EU NUTS nomenklatúráját a szálláshely szolgáltatás nyújtásának helyszíne tekintetében tetszőleges részletezésben kövesse. Magyarország tekintetében ezen pillanatnyilag a területfejlesztési törvényben rögzített hét statisztikai-tervezési régió értendő. Az adatgyűjtés és publikációk periodicitása egybeesik, az adatok rendelkezésre állásának gyorsasága a nemzetközi elvárásoknál kedvezőbb. Mindezek mellett is át kell alakítani mind az évközi, mind az adatbázisok, az éves adatközlések tartalmát és részletezettségét, mert nem kapcsolódnak öszsze eléggé a turisztikai adatok a nemzetgazdasági elszámolások adataival, munkaügyi-, beruházási-, kiskereskedelmi, vendéglátás vagy egyéb adatokkal. A magyar lakosság turisztikai utazási szokásainak statisztikai vizsgálata sok tekintetben megfelel az Irányelvben rögzített követelményeknek. Adattartalma meghaladja az EU normákat, fogalmi rendszere pedig lényegében azonos. Az adatgyűjtés mindezek ellenére lényeges átalakításra szorul, az alábbiak miatt:

• Az eddig hat-nyolc évenként végrehajtott felvételt legalább a csatlakozás évétől minden évben végre kell hajtani, hiszen Magyarország nem kért derogációt.
• Ahhoz, hogy egyes adatok negyedéves gyakorisággal, egyes mutatók tekintetében az Irányelvben megkívánt részletezésben rendelkezésre álljanak, az adatgyűjtés mintáját, mintaelemszámát és annak eloszlását újra meg kell tervezni. Az új minta az előző kívánalmak miatt minden bizonnyal lényegesen nagyobb lesz az eddigieknél.
• Egyes osztályozásokat, nomenklatúrákat akkor is át kell alakítani, ha azok ma még csak a módszertani kézikönyvekben „tűnnek fel” és az Irányelvben rögzített kötelezettségek között nem.
• A gyakorlatilag folyamatos felvétel, valamint az adatok feldolgozása lényegesen új adatgyűjtés-szervezési filozófiát kell, hogy kövessen. Ez nagyságrendileg más anyagi és technikai eszközöket és szakembergárdát követel. Alapos és az eddigiektől eltérő munkát kíván az adatgyűjtés költségtervezése és a források biztosítása.

A határstatisztika a magyar idegenforgalmi statisztika hosszú évtizedeken keresztül sikerrel alkalmazott eljárása volt az alkalmazás 1998. januári felfüggesztéséig. Az adatok pontossága iránt éppen abban az időszakban merültek fel komoly kétségek, amikor a nemzetközi szervezetek szándékaiban jól kitapintható az a törekvés, hogy a határstatisztika alkalmazására bírják rá az egyes országokat. A meglepő az ezekben a törekvésekben, hogy az integrációs törekvések erősödésének, a határok spiritualizálódásának időszakában egyre nehezebb technikai megoldásokat találni a határokon (különösen az EU belső határain) való statisztikai adatgyűjtésre. A hazai alkalmazást illetően – a csatlakozás időpontjának közeledtével – a dilemma egyre inkább az, hogy amennyiben az utas-folyam mennyiségi jellemzőin túl minőségi karakterisztikákat is becsülni kívánnánk, ezt csak igen költséges felvételek lebonyolításával válik lehetségessé.

4. A teljes idegenforgalmi egyenleg tényezői – az idegenforgalom makrohatásainak mérése

A kutatás során kísérleti jelleggel vállalkoztunk a teljes idegenforgalmi egyenleg becslésére, illetve a turizmus GDP-re gyakorolt hatásának modellezésére. Mindkét számítás kiinduló bázisnak az 1994. évi ÁKM-et használta (frissebb nem lévén), s különböző hipotézisek felállításával és módszertan alkalmazásával mutat be 1997-re vonatkozó makrogazdasági összefüggéseket. A becslések készítése során nemcsak a hivatalosan deklarált, turizmusra vonatkozó 1997-ig terjedő statisztikákat használtuk fel, hanem a turistaköltésre vonatkozó piackutatási eredményeket is (Gfk-Hungária Kft. turisztikai felmérése). Az eredményeket jelzésértékűnek kell kezelni az alkalmazott módszerek kísérleti jellege és a használt adatbázis bizonytalanságai miatt. A mai hivatalos adatszolgáltatási rendszer leértékeli az idegenforgalom fizetésimérleg-egyenleget javító hatását. Ez a megállapítás nem minősíti a jelenlegi rendszert, hiszen a választott, és közel sem tökéletes megoldások alighanem objektív okokból, kényszerekből, adathiányból fakadnak. Egyben ez a tény indokolja, hogy megkíséreljük egy teljesebb tartalmú mutató előállítását, noha tisztában vagyunk annak módszertani támadhatóságával. A kutatás felfogása szerint a teljes idegenforgalmi egyenleg értelemszerűen a teljes bevételek és a teljes kiadások különbözete. A teljes idegenforgalmi bevétel e definíció szerint tartalmaz minden olyan valuta/devizabevételt, amelyet magyar rezidens magánszemélyek vagy cégek idegenforgalmi vagy árnyékgazdasági szolgáltatásokért és árukért, illetve forintkifizetés ellenében szereztek. A teljes idegenforgalmi bevétel tekinthető úgy is, mint a beutazók magyarországi költésének összege. A teljes idegenforgalmi kiadás tartalmazza magyar rezidensek minden olyan valuta/devizakiadását, amely nemzetközi idegenforgalmi célt szolgált (beleértve a külföldi bevásárlást is), és/vagy amit árnyékgazdasági teljesítményekért Magyarországon vagy külföldön nem magyarországi rezidenseknek kifizettek. Nem tartalmazza viszont a fekete valutaváltásra fordított forintokat.

  A teljes, az árnyékgazdaságra is kiterjedő 1997. évi idegenforgalmi bevétel becslésünk szerint elérte a 2.880 milliárd dollárt, tehát a Magyar Nemzeti Bank által kimutatott 2.582 milliót mindössze tíz százalékkal, de meghaladta. A feketegazdaság csatornái: a feketeváltás és a valutáért nyújtott, nem regisztrált idegenforgalmi és kereskedelmi szolgáltatások értéke, továbbá az MNB által előírt beszámolási rend miatt rejtve maradt bevétel alsó korlátja 298 millió dollárra becsülhető 1997-ben. Az 1997. évi teljes idegenforgalmi kiadás 1.601 millió USD-ra becsülhető. A teljes 1997. évi idegenforgalmi egyenleg, szufficit alsó korlátja is becsülhető, ez számításaink szerint 1.279 millió dollár.

A FOLYÓ FIZETÉSI MÉRLEG IDEGENFORGALMI SORAINAK ÉRTÉKE, 1997 (Millió USD) Megnevezés MNB szerint „Teljes” becslés Idegenforgalmi bevétel 2.582 2.880 Idegenforgalmi kiadás 1.153 1.601 Idegenforgalmi egyenleg 1.429 1.279 Forrás: MNB, KSH, GfK és saját számítás

Az 1994-es és 1997-1998-as felmérési adatokon alapuló, egyébként módszertanilag igen hasonló becslések nagymértékben eltérő eredménye arra hívja fel a figyelmet, hogy 1997-ben 1996-hoz és különösen 1994-hez képest alapvetően csökkent a magyarországi árnyékgazdasági valutakereslet, az árnyékgazdasági csatornákba eltérített idegenforgalmi bevétel és kiadás egyaránt. Valószínűsíthető, hogy 1997-ben nemcsak a lakossági feketevaluta-kereslet csökkent, hanem a lakosság nagymértékben használta korábbi időszak felhalmozott/tezaurált bevételeit idegenforgalmi kiadásai fedezetére, s ez okozza az általunk becsült szufficit alacsony értékét.

5. A turizmus GDP-re gyakorolt hatásának modellezése

A kutatás matematikai eljárások és modellek alkalmazásával kísérli meg a magyarországi aktív nemzetközi turizmus gazdasági hatásainak számszerűsítését. Az alkalmazott modell segítséget nyújt a turizmus más iparágakhoz viszonyított jelentőségének valós bemutatásához, valamint a turizmus gazdaság- és üzletpolitikai szempontból leghasznosabb típusainak meghatározásához. Az elemzés során tíz hipotézis vizsgálatára kerül sor. Az első két hipotézis a teljes turisztikai multiplikátorok nemzetközi összehasonlítására vonatkozik. A következő három hipotézis a parciális multiplikátorokra, azaz a turizmus és egyéb iparágak viszonyára, az utolsó öt hipotézis pedig a differenciális multiplikátorokra, a különböző turizmustípusok összehasonlítására vonatkozik.

Az adatállományok beszerzése után input-output modell készült. Az input-output modell a költési kategóriákat összekapcsolja a magyar gazdaság iparágaival. A modellépítés három fázisból áll. Az első fázis a turizmus közvetlen hatásait méri, azaz az egyes iparágak turizmusból származó bevételeit számszerűsíti. A második az iparági kapcsolódásokból eredő közvetett hatásokat azonosítja. Ez a technikai együtthatók Leontief-féle inverzmátrixának kiszámításával érhető el. A harmadik fázis a háztartások személyes jövedelmeinek újraelköltéséből eredő indukált hatásokat méri. Ez a háztartások endogén szektorként való kezelésével érhető el. Az elemzési eredmények a modellből a megfelelő mátrixsorok leolvasásával nyerhetők. A modell megadja az egyes szektorok parciális multiplikátorait és a különféle turizmustípusok differenciális multiplikátorait is.

A hipotézis-vizsgálat eredményének értékelésekor figyelembe kell vennünk, hogy az összehasonlítások a „ceteris paribus” elv alapján, minden egyebet változatlannak tekintve állják meg a helyüket. A turizmus multiplikátorhatása a termelés és a jövedelemteremtés területén meghaladja a nemzetgazdasági átlagot, a foglalkoztatottság területén pedig megközelíti azt. A turizmus mindhárom hatást tekintve az ágazati rangsor elején található. Nemzetközi összehasonlításban a turizmus multiplikátorhatása megfelel a hasonló adottságú országok átlagának. A turizmus multiplikátorhatása elsősorban a Szálláshely és a Kereskedelem ágazatok teljesítményétől függ. A Kereskedelem az export területén a középmezőnyben szerepel. A multiplikátorok között azonban magasabb kategóriában szerepel, és teljesítménye különösen egyéb exportiparágakhoz viszonyítva kiemelkedő. A Szálláshely-szolgáltatás exportja igen alacsony.

A turizmus – mint exportmechanizmus – tehát lehetővé teszi a szálláshely és a kereskedelem ágazatok termelés-, jövedelem- és foglalkoztatás-gerjesztő hatásának jobb kihasználását. A számítások eredményei alapján a turisztikai költés alsó becslése 151,4 milliárd Ft, felső becslése pedig 450,1 milliárd Ft. Ez azt jelenti, hogy a turisták költése a GDP 3,5-12 százalékát teszi ki. Az eredmények értékelésekor fontos szempont az, hogy az alsó becslés a hivatalos devizabeváltási statisztikát tükrözi, azaz nem veszi figyelembe az árnyékgazdasági forgalmat. A felső becslés közel 10 ezer látogató személyes megkérdezésén alapul, de a családi és egyéni adatok kezelhetősége miatt valószínűleg a realitásokat túlbecsüli. Ha a turisztikai költést átlagos végső fogyasztás váltaná fel, akkor a magyar gazdaságban a termelési hatás 6,3-22,5 milliárd forinttal, a jövedelmi hatás 8,8-31,5 milliárd forinttal csappanna meg az 1994. évre vonatkozóan. Az 1997. évben becsléseink szerint a turisztikai költés a GDP 5,8-13,4%-a. A turisztikai teljes jövedelmi hatás a GDP 3,7-10,2%-a. Ha a turisztikai költést átlagos végső fogyasztás váltaná fel, akkor a magyar gazdaságban a termelési hatás 20,1-48,0 milliárd forinttal, a jövedelmi hatás 28,1-66,8 milliárd forinttal csappanna meg az 1997. évre vonatkozóan. Mivel a termelést és jövedelemgerjesztést tekintve a turizmus multiplikátorai magasabbak a közösségi multiplikátoroknál, ezért a turizmus kiemelt szerepet kell, hogy kapjon minden olyan nemzetgazdasági stratégiában, ahol a termelés és a jövedelem növelése fő célként jelenik meg. A konkrét gazdaságpolitikai döntéseknél figyelembe kell venni azt, hogy a turizmus termelési és jövedelmi hatása kifejezetten magas, foglalkoztatási hatása pedig szintén az iparágak rangsorának első felében található. A turizmus jövedelmi hatása igen magas más exportiparágakhoz viszonyítva.

Gazdaságstratégiai szempontból a turizmus segíthet kihasználni a szálláshely-szolgáltatás és a kereskedelem magas multiplikátorhatását. Ilyen módon a turizmus felfogható a kereskedelem exportmechanizmusaként, olyan közvetítőként, amely a külföldiek végső fogyasztás jellegű keresletét a magyar gazdaság számára hasznosítja. Ez a haszon mind a termelés, mind a jövedelemgerjesztés, mind a foglalkoztatás területén megjelenik. A turizmus tehát olyan láthatatlan export, ami lehetővé teszi, hogy a szállítási költséget a keresleti oldal állja, ugyanakkor pedig jobb gazdasági hatásokat eredményez, mint sok más exportiparág. A különböző turizmustípusok elemzésekor némi egyszerűsítéssel két pólust lehet megkülönböztetni. A termelési és foglalkoztatási hatásokat tekintve legelőnyösebb költési struktúrájú turista bevásárlási céllal Románia területéről érkezik, útját egyénileg szervezi meg és nem száll meg kereskedelmi szálláshelyen. A legnagyobb jövedelmi hatást az a turista gerjeszti, aki vadászni vagy gyógyulni érkező svájci vagy brit állampolgár, szervezett úton vesz részt és szállodában száll meg.

Az eredmények értelmezéséhez hozzá kell tenni, hogy az egy turistára vetített költés valószínűleg jóval magasabb a svájci turisták körében, mint a románoknál, ugyanakkor az utóbbiak jóval nagyobb számban látogatják hazánkat, mint az előbbiek, így a költés és a multiplikátorhatás abszolút tömege a jelzettől eltérően alakulhat.

A mindenkori gazdaságpolitika prioritásaitól függ tehát az, hogy melyik turizmustípust fejlesszük. A jövedelmi hatás például annál nagyobb, minél több a személyi szolgáltatások aránya az adott turizmustípuson belül. Ha tehát a jövedelmi hatás a prioritás, akkor a személyi szolgáltatások kínálatát és keresletét kell növelnünk. Ennek eszköze lehet a megfelelő létező turizmustípusok támogatása, vagy új turizmustípusok fejlesztése. A fentiek alapján a következő kutatási irányok javasolhatók a jövőben:

• A turizmus gazdasági hatásainak modellezése szükséges a nemzetgazdaság alatti, regionális szinten. Ehhez helyi költési felmérések és input-output táblák elkészítése lenne szükséges.
• Regionális szinten elvégzendő a belföldi turizmus hatásának modellezése.
• A környező országok egyikében sem történt meg a turizmus multiplikátor-hatásának igényes felmérése. Az ilyen irányú kutatás ösztönözheti a nemzetközi tudományos és gazdasági kapcsolatok elmélyülését.
• A magyarországi aktív nemzetközi turizmus gazdasági hatásait a leírt módszertan alapján, tíz alapvető hipotézis segítségével évről-évre modellezni kell. Az így nyert idősorok segítik a turizmus jövőjének feltárását.
• A turisták által bevallott illetve az MNB által nyilvántartott költés nem tartalmazza a fekete forgalmat, ami a turisztikai tevékenységnek (is) velejárója. Éppen ezért a keresleti oldalon megragadott adatok mellett szükség van a kínálati oldal vizsgálatára is. Ez többek között kiterjedt szálláshely-statisztikai és kiskereskedelmi felméréseket igényel.
• A turizmus szerepének integrált elemzése és tervezése szükségessé teszi a gazdasági, társadalmi-kulturális és környezeti hatáselemzés módszertanának összehangolását. Emellett szükség van költség-haszon elemzésekre, hiszen a pozitív hatások mellett jelentős negatív hatások is jelentkeznek a turisztikai tevékenységek folytán.