A háromgenerációs szálloda bemutatása és lehetőségeinek elemzése a Kolping Családi Hotel példáján keresztül1

Szerző: Kutai Dóra2

Világtendencia, hogy az utazások motivációjában megszűnőben van az abszolút vonzástényezők - mint például a nyári tengerparti üdülések - korábbi egyértelmű dominanciája. Megnövekedett az érdeklődés a speciális vonzásadottságokon alapuló turisztikai tevékenységek, mint pl. az ismeretszerzés, rendezvényturizmus, a különböző hobbiturizmusok - lovassport, vadászat, horgászat, télisportok stb. -, továbbá a falusi üdülés iránt.

A Kolping Családi Hotel esetében egy olyan gyógyszállodáról van szó, ahol nagy hangsúlyt helyeznek a családi üdültetésre, valamint egyre nagyobb szerephez jut a rendezvényszervezés, a konferenciaturizmus. Vagy egy speciális családbarát üdülőszállóról, ahol lehetőség van gyógyszolgáltatások igénybevételére, valamint rendezvények szervezésére is? Bármelyik meghatározást választjuk is, mindenképpen olyan szálloda a Kolping, ahol mindhárom generáció számára biztosított a szolgáltatások széles köre.

A Kolping hotel földrajzi elhelyezkedéséből adódóan különleges helyzetben van, hiszen egy ún. abszolút vonzástényező - Hévíz - közelében, Alsópáhokon fekszik. A fentiek alapján pedig kijelenthető, hogy rendelkezik azzal a bizonyos "többlettel" is, hiszen speciális családközpontú szolgáltatásai, családbarát jellege és az ehhez kapcsolódó speciális árpolitika kiemeli a hasonló kategóriájú hotelek közül. Mindezekhez csatlakozik a gyógyászati részleg, valamint a korszerű médiatechnikával felszerelt szemináriumi termek és szolgáltatások sora.

A Kolping-mozgalom eszmeiségének kapcsolódása a hotel megalapításához

A Kolping-mozgalom katolikus, családszerű és életre szóló művelődési és tettekre késztető közösség, a házasságot és a családot tekinti az emberhez méltó társadalom legfontosabb előfeltételének. A Kolping-mozgalom a politikában és a társadalomban is síkra száll a házasság és a család méltányos elismeréséért és védettségéért. Ebből eredeztethető a Kolping Családi Hotel családbarát jellege és Magyarországon jelenleg egyedülálló családközpontú árpolitikája és szolgáltatásai.

A szálloda története3

1991 májusában merült fel először egy magyarországi Kolping Hotel alapításának gondolata. 1992 márciusa és júliusa között került sor az ingatlanok megvételére, ekkor összesen 53 000 m2 volt a terület nagysága. 1993. október 30-án megtörtént az alapkőletétel, és kezdetét vette a folyamatos építkezés.

Az István-házat (az első lakóépület neve) már 1996 májusában megnyitották, és júliustól már a Kolping Csárda is mint nyilvános étterem üzemelt. A hotel ünnepélyes nyitóünnepsége október 5-én volt, majd következő év február 10-én átadták az élményfürdőt és a gyógyászati központot, és ettől fogva kezdetét vette a teljes szálloda üzem.

Az 1999-es év végére készült el az Erzsébet-ház, 2000 júniusára pedig 8 bioház (különálló, szalmatetős, vályogfalú házak, 3 hálószobával, konyhával, étkezővel, 2 fürdőszobával), valamint nyárra elkészült a szabadtéri medence-komplexum gyerekmedencével, csúszdával, pezsgőfürdővel, sodrófolyosóval, napozóterasszal, és a fedett uszodarész is bővült egy medencével.

A tervek szerint4 a közeljövőben az egyik fedett medencében már termálvíz fog csobogni. További bioházak építését tervezik, valamint a gyógyászat és a wellness központ bővítését.

A hotel bemutatása

Fekvése

Alsópáhok 6 km-re fekszik a Balaton partjától, 1 km-re Hévíztől, a Kis-Balaton közvetlen szomszédságában. A 7 épületből álló hotelkomplexum 87.000 m2-es területen helyezkedik el, panorámás domboldalon, klub karakterben.

Hotelkategória

A szálloda jelenleg 3 csillagos, azonban a szálloda tevei közt szerepel a 4 csillagos standard elérése. A vezetés már most is "erős" háromcsillagosnak minősíti5, ami azt jelenti, hogy a szolgáltatások a négy-, az árak pedig a háromcsillagos kategóriába tartozó szállodákénak felelnek meg.

Férőhelyek

A négy épületben 123 szoba található, összesen 350 férőhellyel. A hotelhez tartozó 8 bioházban további 50 fő szállásolható el.6

A szobák fürdőszobásak, színes televízióval, telefonnal és minibárral ellátottak, valamint minden szoba pótágyazható. A szobák felosztása változatosan variálható, az apartmanokhoz tartozó kétágyas szobák külön is kiadhatók, a nagy apartman kis apartmanná alakítható, sőt esetenként a nagy apartmanhoz még egy kétágyas szoba is hozzányitható. Látható, hogy a hotel bármilyen összeállításban érkező család, baráti társaság számára képes megfelelő szállásformát biztosítani. Egyágyas szoba nincs, szükség esetén a kétágyas szobákat értékesítik egyágyasként, ez az igény főleg a szemináriumok résztvevőire jellemző.

Ellátás

A 250 férőhelyes vendégétteremben7 félpanzió (büféreggeli, büfévacsora) az általános ellátás. A 120 férőhelyes borozó és söröző a'la carte étkezésre nyújt lehetőséget, szállóvendégek és nem szállóvendégek részére egyaránt. Ezeken kívül üzemel egy kávézó, valamint az uszoda és élményfürdő nyitva tartása alatt az uszodai bár.

Szolgáltatások

A hotelben található szolgáltatásokat, programlehetőségeket elképzelt történetek szemléltetik a szakdolgozatban. A szerző bemutatja, hogyan látja a hotelt egy házaspár két gyermekével, megkönnyíti-e pihenésüket a sokat hangoztatott családbarát jelleg. Megtudjuk, milyen szolgáltatások és lehetőségek ragadják meg egy szemináriumi vendég figyelmét, megtalál-e mindent, ami munkájához szükséges, valamint biztosítva van-e nyugalma. Végül pedig kiderül, mi lehet fontos egy gyógyulni vágyó német házaspárnak, akik egy csoporttal utaztak ide, hogy megtudják, milyen is lehet ez a számukra kimondhatatlan és megjegyezhetetlen nevű községben található hotel.

A szolgáltatások bemutatásának ezt a módját az indokolta, hogy jobban megragadható a hotel hangulata, élményszerű mesélésre ad lehetőséget. A történetek elképzeltek, céljuk nem a hibák elemzése, hanem a szolgáltatások minél szélesebb körű bemutatása, feltételezve azt, hogy a hotel minden részlege rendeltetésszerűen működik, a dolgozók az elvárásoknak megfelelően teljesítik feladataikat.

Jelen cikk keretei között csupán a szolgáltatások felsorolására van mód:

A Kolping Családi Hotel mint a Familotel lánc tagja

Az USA egyes tagállamaiban a szállodáknak joguk van zárva tartani az ajtót a gyerekek előtt.9 Van olyan állam (pl. Kalifornia), ahol a törvények kimondják ugyan, hogy minden egyes szálloda köteles befogadni a gyerekeket, ezt sok helyen mégis vonakodva teszik. Magyarázható ez azzal, hogy az elegánsabb szállodák luxus légkört kívánnak kialakítani, esetleg olyan a szálloda berendezése, hogy a gyermekek mozgásigényéhez képest kicsik a szobák, és sok az antik tárgy.

Egyes szállodák weboldalán szóról szóra ez olvasható: "a zavartalan magánélet biztosítása érdekében és biztonsági okokból" gyermekeket nem kívánnak vendégeik között fogadni.10 Vannak természetesen olyan szállodák is, amelyek családbarátnak titulálják magukat. Létezik Európában egy szállodalánc, amelynek tagjai nagyon komolyan veszik a családbarát jelzőt, kifejezetten ebből a célból alakítottak ki egy szervezetet, amelynek célja, hogy a családosok is zavartalanul tölthessék el idejüket akár kisgyermekekkel is, színvonalas körülmények között. A lánc neve Familotel.

A Familotel standard11

A német Familotel láncnak több mint 30 tagja van, ebből egyetlen Európai Unión kívüli, a magyar Kolping Családi Hotel. A Familotel lánc 2001. évi katalógusában szerepel a Kolping Családi Hotel először. Ehhez meg kellett felelni a lánc standardjának. A lánchoz tartozó hotelek garanciát vállalnak az alábbiakra:

Biztonság

A szállodának forgalmas helyektől távol kell elhelyezkednie, a nyugalmat és a csendet a területén biztosítani kell. Ennek a kitételnek könnyen megfelelt a Kolping, hiszen tájképhez illeszkedő épületei dombokon, a főúttól távol fekszenek.

A gyerekek érdekében további biztonsági intézkedéseket is tesznek, pl. a szobákban a Kolpingban ez a felirat várja a szoba gyermek lakóit: "Kedves Gyerekek! A biztonságotok érdekében a szobátok dugaszolóaljzatait biztosítottam. Amennyiben erre nincs szükségetek, szüleitek jelezzék a szobaasszonyainknak. Köszi. Jó nyaralást kíván Nektek, Bobó". A játszószobákban, óvodákban csak különösen biztonságos játékokat helyeznek el.

Speciális berendezések, eszközök a nagyobb gyermekek és családok fogadására

Használatuk az árban alapszolgáltatásként benne foglaltatnak. Bármilyen időjárás esetén biztosítottak legyenek a játéklehetőségek: pl. társasjáték-kölcsönzés, fedett térben levő játékok. A Kolpingban ez a lehetőség adott a játszószobában, valamint van még asztalifoci-szoba, és számos olyan közösségi tér, ahol a recepcióról kért társasjátékokkal játszani lehet. A játszószoba minden Familotel elengedhetetlen kelléke. A Kolpingban Bobóországnak hívják, de több hotelben adnak neki valamilyen kedves nevet, hogy a gyermekek körében sokszor nem éppen népszerű óvoda elnevezést elkerüljék.

Szintén előírás, hogy játszótér legyen a hotel területén vagy legfeljebb 200 m-es távolságban.

Speciális berendezések, eszközök a kisbabák és a kisebb gyermekek fogadására

Használatuk az árban alapszolgáltatásként benne foglaltatik. Babyphone szükség esetén kérhető minden Familotel recepcióján. A foglalás során a vendég jelzi igényét, és érkezéskor a szobában várja a babaágy, amelyben az ágynemű vidám figurákat ábrázol. Ugyanez a helyzet a fürdetőkáddal is. Pelenkázóhelyeket tudnak kialakítani a szobákban és a hotel területén (pl. a női mosdókban). Gyermek WC-ülőkét szintén biztosítani kell, valamint zsámolyt a fürdőszobában, hogy a kisgyermekek is elérjék a mosdókagylót.

Cumisüveg-melegítő készülék a babyphone-hoz hasonlóan legyen elérhető a recepción. Lehetőséget kell biztosítani a szobák egy részében, hogy akár az éjszakai órákban is biztosított legyen a bébiételek melegítése, például főzősarok formájában. A Kolpingban csak a szobák egy részében található konyha, ezért az étteremben állandóan a vendégek rendelkezésére áll egy mikrohullámú sütő.12 A babakocsit és hátihordozót csupán el kell kérni a recepción, és máris indulhat a kirándulás.

Étterem

Legalább a reggelizési lehetőséget biztosítani kell. Etetőszékek, gyermekszék, ülőpárna, előke, tarka étkészlet a gyermekeknek alapfelszereltség az étteremben. A gyermekkel érkező családokat látva a felszolgálók az asztalhoz készítik ezeket az eszközöket. A Kolpingban létezik egy úgynevezett gyermek törzsasztal, ami a gyermekek méretének megfelelő asztalt jelent székekkel, ahol a gyermekek külön étkezhetnek, ha akarnak. Ha hozzágondoljuk, hogy a gyermekbüféből saját maguk választhatnak, látható, hogy milyen önállóak is lehetnek hirtelen.

Mint már említettük, gyermekétlap is áll a kis vendégek rendelkezésére. Kitétel az is, hogy ez ne csupán a felnőtteknek szóló étlap ételeit tartalmazza csökkentett adagokkal, hanem ügyeljen a gyermekeknek való fűszerek használatára is.

Gyermekbarát, türelmes személyzetet kell alkalmazni az étteremben, hiszen nem okozhat gondot egy leejtett tányér vagy a kiöntött leves. A kiszolgálás sorrendjében pedig mindig a gyermekek álljanak az első helyen.

Mind az étteremben, mind a közösségi helyeken biztosítottak a dohányzásmentes területek.

Szállás

Családi apartmanok biztosítása (1 vagy 2 hálószoba nappalival, esetleg konyhával), illetve olyan szobák, amelyeket ajtó köt össze. A Kolpingban található 123 szoba és azok kombinációi megfelelnek ezen kritériumoknak. Gyermekek részére életkortól függően, különböző kategóriákban kedvezményeket biztosítanak, amely egy bizonyos kor alatt 100%-os.

Gyermekfelügyelet és animáció

Legalább ötször egy héten óvoda üzemeltetése (minimum 35 órában). Igénybevétele szintén alapszolgáltatás, ára a szobaárban benne foglaltatik. Bölcsőde üzemeltetése, néhány órás gyermekmegőrzés biztosítása szakképzett bébiszitter alkalmazásával (nem alapszolgáltatásként) előzetes egyeztetés alapján.

A Familotel lánc tagjainak célja, előnyök

Napjainkban a nyaralás költséges "mulatság", és érthető módon a család egyes tagjainak más-más elképzelése van a szabadidő eltöltéséről. A gyermekek szórakozást, játékot, izgalmat keresnek, a szülők pedig nyugalmat, pihenést. Ebből az alapszituációból indult ki a Familotel lánc ötlete. Ezek a hotelek szeretnék megadni minden korosztálynak, hogy kedvükre válogathassanak a programok közül, és a saját szórakozásra is maradjon idejük. A lánc egyik mottója szerint: "Ist das Kind glücklich, sind es auch die Eltern."13

Az egyik fő érv, amivel a Familotelek mellé próbálják állítani a potenciális vendéget: "Zeit für dich und mich"14, vagyis hangsúlyozzák, hogy a nyaralás alatt akár heti 35 órában biztonságban tudhatja a szülő a gyermekét az óvodában (ahol természetesen vele is maradhat), és adott a lehetőség, hogy egy kicsit magával is foglalkozzon.

Nem elhanyagolható szempont továbbá egy hotel kiválasztásában, hogy a Familotelek speciális felszereléseinek, berendezéseinek köszönhetően jelentősen csökkenthető a nyaraláshoz szükséges csomagok mennyisége. Gondoljunk csak bele, mennyi helyet foglal a csomagtartóban egy babakocsi, nem beszélve azokról a dolgokról, amik nem is szállíthatóak, egy kisgyermek kényelméhez viszont nélkülözhetetlenek.

A Kolping Családi Hotel mint a Magyar Szállodaszövetség gyermekbarát szekciójának életre hívója

Az alakulás

A Magyar Szálloda Szövetség Gyermekbarát szekciója 1999. december 3-án a Magyar Szálloda Szövetség közgyűlésén alakult meg, amelynek felelőse és kezdeményezője Baldauf Csaba, a Kolping Családi Hotel ügyvezető igazgatója.

A szekció megalakítását a résztvevők azért látták indokoltnak, mivel Magyarországon nagy a lemaradás a szállodák gyermekbarát szolgáltatásai kapcsán. Kiemelkedően fontosnak tartják a gyermekbarát vendéglátó kultúra terjesztését, valamint azt, hogy az önálló szállodák fogjanak össze a közös cél érdekében.15

Baldauf Csaba azzal indokolta a szekció létjogosultságát, hogy a belföldi turizmus fellendülésével egyre nagyobb szükség van olyan szállodákra, ahol a családok minden tagja jól érzi magát nyaralása alatt.16 Másrészről megemlítette, hogy a németajkú küldőországokból érkező vendégek igénylik a gyermekbarát nyaralóhelyeket, hiszen náluk már külön gyermekkatalógust adnak ki, illetve utazási irodák is specializálódnak ezen irányba.

Helyzetelemzés

A háromgenerációs szállodák iránti igény okai

Dr. Oláh Péter, a hévízi Európa Fit szálloda igazgatója szerint17 a ma zajló folyamatoknak köszönhetően erősen megnőtt az igény az olyan szállodák iránt, amelyek nemcsak a felnőttek igényeit veszik figyelembe, hanem a gyermekekét is szem előtt tartják.

A hévízi helyzet speciális azért, mert az idős korosztály fogadására van berendezkedve a gyógyvíznek köszönhetően. Ő személy szerint Hévízen arra helyezte elsősorban a hangsúlyt, hogy fiatalítsa a vendégkört, az idős korosztály mellett a 30-50 éves korosztályt is behozza a szállodába. Mivel manapság a gyermekvállalás korban kitolódott, a nők először a karrierjükkel törődnek, és csak azután vállalnak gyermeket, így ez az a korosztály, akinek gyermeke 1 és 10 év közötti.

A Központi Statisztikai Hivatal adataiból látható, hogy míg 1960-ban a nők 51,6%-a szült 25 éves kora előtt, addig 1999-ben ez az arány már csak 40,81%. Ez az arány az utolsó évtizedben tolódott ebbe az irányba, hiszen még 1990-ben is az 1960-as adattal szinte pontosan megegyező volt ez az arány.

A 16 éves kor előtt szülő nők aránya alig mutat változást a vizsgált 39 év alatt, és ugyanez mondható el a 40 év felett szülőkről is. Több mint 40%-kal lett kevesebb a 20 év alatt gyermeket vállalók aránya, és majdnem 30%-kal nőtt a 30-34 éves korban gyermeket vállalók aránya. Helytálló tehát az a feltételezés, hogy a 30-50 éves korosztály jelentős részének van 10 éven aluli gyermeke.

Dr. Oláh Péter véleménye szerint a 20-30 éves korosztály még inkább aktív üdülésre vágyik, és általában nem is rendelkezik olyan anyagi háttérrel, hogy egy 3-4 csillagos szállodát meg tudjon, vagy meg akarjon fizetni. Hiszen ha van is rá pénz, még annyi mindenre gyűjtenek a párok: lakásra, autóra, gyermekvállalásra. Ezzel szemben az imént említett kisgyermekkel rendelkező 30-50 éves korosztálynak (természetesen egy részének) van pénze, és ami a legfontosabb, hogy el is akarja költeni.

Hévíz és Alsópáhok hasonló, mégis különböző helyzete

A háromgenerációs szolgáltatásokat nyújtó szállodáknak van létjogosultsága Hévízen, hiszen a családok fogadásával az amúgy "gyengébb" nyári szezon erősíthető. Az ismert szállodai szakember, Dr. Oláh Péter véleménye Alsópáhok helyzetére is igaz, hiszen a településen található Kolping Családi Hotel a családbarát szolgáltatások nélkül ugyanúgy üzemelne, mint egy tipikus hévízi gyógyszálló, esetleg a hévízieknél kedvezőbb árakkal. A generációra szabott szolgáltatásokkal viszont lehetőség nyílik arra, hogy a fent említett célcsoportokat a szállodába vonzzák az ezért felelős munkatársak. A Kolping Családi Hotel foglaltsági mutatóiból kitűnik, hogy a hotel szinte teltházzal dolgozik pontosan abban az időszakban, amikor a legtöbb hévízi szálloda töltési problémákkal küzd.

Alsópáhok rendelkezik továbbá a Hévízhez közeli, de mégsem hévízi fekvés előnyével, vagyis a nyugalommal, ami az esetenként már túlzsúfolt Hévízről már nem mondható el. Valamint előnyként értelmezhető a település neve abban az esetben, hogy azt a célcsoportot, amely még Hévíz nevére nem kapja fel a fejét, az ismeretlenül csengő név talán további információk szerzésére ösztönzi.

1. táblázat

A három generáció bemutatása18

III. generáció II. generáció I. generáció
gyermek felnőtt idősek
- csecsemő gyermekkel egyedül unokával egyedül
- óvodás - nincs gyermek - kúra miatt
- iskolás - van gyerek, de nélküle jön
- szeminárium miatt egyedül jön

A generációra szabott feladatok a szakdolgozat részét képezik, jelen cikkből a tartalmi korlátok miatt hiányoznak.

Családbarát személyzeti politika egy családbarát hotelben?

Háromgenerációs, családbarát hotelről lévén szó, szükséges vizsgálni a dolgozók helyzetét is. Megvalósítja-e a hotel vezetése "befelé" azt a politikát, amit "kifelé" a vendégek felé sugároz?

A három generációból egy dolgozik a hotelben, elégedettsége, illetve elégedetlensége eljut a környezetükben élő másik két korosztályhoz is.

Az egyik legjobb reklám pedig mindig az elégedett dolgozó. Hiszen lehet bármilyen hatékony a cég marketingkommunikációs politikája, ha dolgozói nem keltik jó hírét a szállodának. Még ha szűk körhöz jut is el a dolgozóktól az információ, nagy hatásfokkal dolgozhat, mert az érdeklődők jobban hisznek egy "bennfentes" véleményének, mint bármilyen jól megfogalmazott reklámüzenetnek. E fejezet tárgyalja, hogy milyen politikát folytat a Kolping Családi Hotel dolgozói megszerzése, illetve megtartása érdekében, valamint azt, hogy a dolgozói felé is érvényesül-e a családbarát szellem, vagy ez csupán a vendégek felé irányul.

A Kolping Családi Hotel vezetősége számos intézkedésével igyekszik dolgozói kedvében járni. Ennek sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a szakdolgozat elkészítése óta a szálloda elnyerte a "Családbarát munkahely 2002." címet a Szociális és Családügyi Minisztérium pályázatán.

GyELV - elemzés a Kolping Családi Hotelre

Erősségek

Gyengeségek

Lehetőségek

Veszélyek

Összegzés

A Kolping Családi Hotelben eltöltött immáron 7 hónap lelkes Kolping dolgozóvá változtatott.25 Hiszek abban, hogy a családbarát szellemnek, a különleges, generációra szabott bánásmódnak van létjogosultsága a mai szállodaiparban. A Kolping Családi Hotel előnye, hogy újat, egyedit tudott alkotni.

A jövő feladatait abban látom, hogy a szálloda megtanuljon lépést tartani a megnövekedett kapacitással járó vendégszám-növekedéssel. Hiszen a fent említett egyediség elveszti varázsát, ha egy túlzsúfolt hotelben a nem megfelelően motivált személyzet nem tudja biztosítani azt a bizonyos pluszt, amiért a vendég "hazajárhatna" a hotelbe.

A fejlesztések időben és nagyon jó irányba indultak el, és a tervezett termálvíz-bevezetés, gyógyászat-bővítés, valamint egy nagyobb fitness, wellness és beauty részleg kialakítása megnyitják az utat a hőn áhított négycsillagos kategória felé.

A hotel fekvéséből és "üdülőfalu" jellegéből adódóan kiválóan alkalmas lenne ara, hogy az egyes generációkat viszonylag elkülönítsék egymástól, biztosítva a békés egymás mellett élést.

A pályakezdő szemével vizsgálódva összegeztem meglátásaimat és javaslataimat, remélve, hogy sikerült bemutatni, hogyan is áll össze a három generációnak szóló szolgáltatáscsomag egységes egésszé.

  1. A cikk a "Az év turisztikai témájú szakdolgozata" pályázaton az alapos tudományos igényű munka kategóriában második helyezést elért diplomamunka alapján készült. A szakdolgozatot a Budapesti Gazdasági Főiskola, Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Karán adták be, a konzulens Bártfai Endre volt.
  2. Sajtóreferens, Kolping Családi Hotel
  3. Forrás: Második beszámoló - az első kelet-európai Kolping Családiüdülő és Képző Központ Alsópáhokon, Dr. Korinek László, Geiszbühl Mihály, Joachim Lehman, Budapest, 1995
  4. A cikk megjelenésekor mindez már megvalósult. További 4 bioház épült, és 2002 szeptemberében átadták az új gyógyászati és wellness központot is.
  5. Gyerekkel olcsóbb a számla Kolpingéknál - Magyar Nemzet - Család rovat, 2000. október 17. 19.oldal
  6. A cikk megjelenésekor az összes férőhelyek száma 430.
  7. 2002. december végére 350 férőhely.
  8. Akadályverseny, darts, különböző vetélkedők, pingpongverseny, gyöngyfűzés, íjászat, aszfaltrajz, detektívjáték, floorball, tekeverseny, vízi olimpia, rekordkísérletek, úszóverseny, vízipisztolycsata, víziröplabda, tollaslabda, habtenisz verseny, szögbeverés, foci, kosárlabda-, és röplabdameccsek, ki-mit-tud, társasjáték, diszkó, tánczene, paródia, zsonglőr show, bohócműsor, tábortűz, éjszakai bátorságpróba.
  9. Heti Turizmus IV. évfolyam 2. szám 2001. január 12. 8. oldal
  10. Heti Turizmus IV. évfolyam 2. szám 2001. január 12. 8. oldal
  11. Familotel 2001-es katalógusa alapján
  12. A cikk írásának időpontjában már egy baba-mama stúdió is (jól felszerelt konya melegítési lehetőséggel, etetőszékkel, járókával, hűtővel).
  13. Ha a gyerek boldog, a szülők is azok.
  14. Idő rád és rám
  15. Emlékeztető a MSzSz Gyermekbarát szekcióüléséről, 2000. február 17., 1. oldal
  16. Emlékeztető a MSzSz Gyermekbarát szekcióüléséről, 2000. február 17., 2. oldal
  17. Személyes megkeresés interjúkérdései alapján
  18. A vendégciklusra bontás ötletének forrása: Szállodai ismeretek 2. füzet - Bártfai Endre, Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola, Budapest, 1997. 25. oldal
  19. Az étterem bővítése után (2002. december) már nem gyengeség.
  20. A cikk írásának idejére már megoldott.
  21. A cikk írásának hónapjában adják át a legmodernebb TechnoGym gépekkel felszerelt fitnesztermet.
  22. A cikk írásának idejére már megoldott.
  23. A cikk írásának idejére már elkészült az új gyógyászati és wellness központ.
  24. 2002 szilveszterére elkészül a bővítés.
  25. Az államvizsga óta eltelt egy évet már mint főállású dolgozó töltöttem a Kolping Családi Hotelben.