Itthon.hu - Itthon otthon van

Magyar turisztikai portál

Languages

Címkefelhő

Ausztria  Balaton  Budapest  EKF  Fesztiválok Éve  Kína  Németország  Pécs  Pécs2010  Tisza-tó  egészségturizmus  gasztronómia  kampány  kiállítás  média  német  osztrák  sajtó  tanulmányút  vásár 

Több száz utazási szakember Magyarországon

2007. március 02.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Európa egyik legnagyobb utazásszervező cége, a Novasol Budapestet választotta 2007. évi katalógusbemutatója helyszínéül. 2007. március 2. és 4. között közel 300, Európa számos országát képviselő utazási szakember vesz részt az eseményen. A cég vezetői már március 1-én megérkeztek a magyar fővárosba, ahol az első két nap vezetői tréningen vesznek részt. A hivatalos program március 2-án, nyitó fogadással indul, ahol dr. Kovács Miklós, az ÖTM Turisztikai Szakállamtitkárságának főosztályvezetője köszönti a vendégeket az ÖTM és az Magyar Turizmus Zrt. nevében. A vendégeknek a szakmai program mellett lehetőségük lesz a magyar főváros megtekintésére is, 3-án este pedig egy folklórműsorral egybekötött vacsorán vesznek részt. A program szervezésében a Magyar Turizmus Zrt. aktívan közreműködött.