Global · MagyarITB - Internationale Tourismus Börse, 2007. március 7-11.
2007-ben 41. alkalommal rendezték meg március 7. és 11. között a világ legnagyobb turisztikai vásárát, az "Internationale Tourismus Börse-t" (ITB) Berlinben, amelyen 180 ország közel 11.000 kiállítója mutatta be turisztikai kínálatát, több mint 160.000 látogatónak, 150.000 m2-en. A látogatók több mint fele szakmai volt, köszönhetően az ITB megújult szerkezetének és roppant gazdag konferencia- és kongresszusi kínálatának.
Magyarország az idei évben is rendkívül impozáns, 308 m2-es standdal képviseltette magát, a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében. A nemzeti standon a Zrt. mellett közel 30 hazai turisztikai szolgáltató jelent meg kiállítóként és két társminisztérium is csatlakozott a bemutatkozáshoz: a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a Magyarországon 2007-ben meghirdetett Zöldturizmus Évéhez kapcsolódva képviseltette magát, az Oktatási és Kulturális Minisztérium pedig a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt népszerűsítésében vállalt fontos szerepet. A nemzeti standon 2007-ben is különleges attrakciókkal sikerült felkelteni a szakma és a nagyközönség figyelmét: a kiváló hazai wellness-turisztikai szolgáltatok népszerűsítését például a hévízi Rogner Hotel & Spa Lotus Therme szálloda masszázs-szolgáltatatása segítette. További attrakcióként gyönyörködhettek a látogatók Herendi porcelánfestésben, népi tojás- és bútorfestésben, borkóstolás keretében ismerkedhettek a magyar borokkal és "desszertként" kürtőskalácsot fogyaszthattak.
Március 8-án került sor a berlini Magyar Nagykövetség épületében, a minden évben hagyományosan megrendezett, mintegy 300 fős magyar estre és fogadásra, amelynek házigazdája Dr. Peisch Sándor nagykövet, díszvendége pedig Dr. Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter volt. Az eseményen részt vett továbbá a magyar állam képviseletében Dr. Tompa Sándor és Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, Dr. Somogyi Zoltán az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) turisztikai szakállamtitkára, Dr. Orodán Sándor az ÖTM Sajtó és Kommunikációs Főosztályának vezetője, Györgydeák Péter az ÖTM nemzetközi titkárságának vezetője, valamint Szűcs Balázs a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese.
Az est házigazdája és díszvendége köszöntötte a német turisztikai szakma és sajtó képviselőit, valamint a politikai élet prominens személyiségeit. A német turizmusirányítás részéről az eseményen megjelent Marlene Mortler a Német Parlament Turizmus Bizottságának elnöke, valamint Ernst Hinsken a Német Gazdasági Minisztérium turisztikai államtitkára. Meghívást kaptak a németországi tartományok berlini képviseletei is, amelyek közül kettő - Schleswig-Holstein és Thüringia - kitüntetett figyelemben részesül idén tekintettel arra, hogy az előbbiben kerül megrendezésre a magyar kulturális évad egyik kiemelkedő rendezvénye a Schleswig-Holstein nyári zenei fesztivál, az utóbbiban pedig 2007-ben ünneplik a Sárospatakon született és házassága révén Thüringiában élt Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóját. A köszöntők után Dr. Somogyi Zoltán turisztikai szakállamtitkár ünnepélyes keretek között, hivatalosan is megköszönte Dr. Erdei János munkáját, aki 11 éven át tevékenykedett a nemzeti turisztikai marketingszervezet kötelékében. 2002-től volt a német nyelvterületű országok régiós igazgatója és szerződésének lejártával, 2007. január 1-jétől visszatért a privátgazdaságba.
A magyar estet követő napon, március 9-én 9.00 órakor, szintén a nagykövetség épületében, Dr. Lamperth Mónika miniszter asszony jelenlétében került sor a Német Utazási Szövetség (DRV) és a Magyar Turizmus Zrt. közötti szerződés ünnepélyes aláírására, amelynek értelmében hazánk rendezheti a német szakmai szövetség 2008. évi közgyűlését. A szerződést magyar részről Szűcs Balázs, az MT Zrt. vezérigazgató-helyettese írta alá. Amint arról tavaly hírt adtunk, a Magyar Turisztikai Hivatal és a Magyar Turizmus Zrt. által koordinált hosszas előkészítő munkát követően, a turizmusban érintett szakmai szervezetekkel együttműködve hazánk is benyújtotta pályázatát a 2008. évi közgyűlés megrendezésére vonatkozóan. A pályázat átadására a 2006. évi ITB Berlin szakkiállításon került sor, majd ezt követően a DRV vezetősége helyszíni bejárótúrán tekintette meg a kongresszusi helyszíneket. Mivel mind a pályázati anyag, mind a szállodai és konferencialétesítmények, illetve kísérőrendezvények helyszínei elnyerték a német szövetség tetszését, a 2008. évi közgyűlés helyszínéül Budapestet választották. A több mint 5000 tagot számláló, nemzetközi viszonylatban az egyik legjelentősebb turisztikai szervezetként számon tartott DRV éves közgyűlése mindig kiemelt eseményt jelent az európai turizmusszakmán belül.
11.00 órakor a magyar nemzeti standon újabb ünnepélyes szerződés-aláírás következett: Szűcs Balázs az MT Zrt. vezérigazgató-helyettese írta alá a német automobil klubbal (ADAC - Allgemeiner Deutscher Automobil-Club) azt a szerződést, amelynek keretében az ADAC továbbra is méri a Balaton (valamennyi strand) vízminőségét és környezeti állapotát. Jelentéseit rendszeresen eljuttatja tízmilliós tagságának, a német utazóközönségnek.
Miniszter asszony találkozott Bernd Gentges úrral, a belga miniszterelnök-helyettessel, és megbeszélést folytattak a bilaterális turisztikai kérdések kapcsán, valamint értékelték a nemzetközi szervezetekben folytatott közös munkát.
A magyar delegáció hivatalos programja 12.00 órakor folytatódott: a Francesco Frangiallival, - az ENSZ szakosított szervezeteként működő Turisztikai Világszervezet (UNWTO) főtitkárával - folytatott megbeszélésen kiemelték a világszervezet fenntartható turizmusfejlesztésben, a turizmus gazdasági hatásainak mérésében, a Turizmus Szatellit Számlarendszer elterjesztésében és továbbfejlesztésében, valamint a turizmus fejlesztése által a szegénység elleni harcban játszott szerepét. Hangsúlyozták a világszervezet kiemelt jelentőségét az új technológiák szerepének megismertetésében, a kockázat-megelőzésben és válságkezelésben, valamint a legkedvezőbb tagállami turisztikai tapasztalatok széleskörű megismertetésében. A főtitkár elismerően nyilatkozott Magyarországnak a Világszervezetben és annak legfőbb irányító testületében a Végrehajtó Tanácsban játszott aktív szerepéről és köszönetet mondott a Budapesten ez év februárjában nagy sikerrel lebonyolított desztinációs menedzsment konferencia megrendezéséért és az előkészítésében az UNWTO-val megvalósított szoros együttműködésért.
A találkozót követően Dr. Lamperth Mónika megbeszélést folytatott a Németország vezető politikusaként számontartott Wolfgang Schäuble úrral, aki 2005 novembere óta (az 1984-98 közötti időszakot követően immáron második alkalommal) irányítja a német szövetségi belügyminisztériumot. A tárcavezetők az irányításuk alá eső közös területekről, így a katasztrófavédelem, a műszaki segélyszolgálat, a polgári- és lakosságvédelem, valamint a sport szakterületével kapcsolatos kérdésekről tárgyaltak, majd közösen értékelték az EU soros német elnökségét is.
A Magyar Turizmus Zrt. a németországi sajtó számára sajtóanyagot adott ki, amelyben részletes tájékoztatás található a magyarországi turizmus aktualitásairól (statisztikai adatok, a turisztikai kínálat újdonságai, fejlesztések, programok, stb).
Budapest, 2007. március 9.
Dr. Orodán Sándor
főosztályvezető
Magyar Est


Magyar stand

ADAC - szerződés-aláírás
A berlini nemzetközi turisztikai szakvásár (Internationale Tourismus Börse) magyar standján dr. Lamperth Mónika, turizmusért felelős önkormányzati és területfejlesztési miniszter jelenlétében szerződést írt alá az MT Zrt. (Magyar Turizmus Zrt.) és a német ADAC (Allgemeiner Deutscher Automobil-Club). A megállapodás értelmében az ADAC méri a Balaton vízminőségét, valamint környezeti állapotát. Az erről szóló jelentéseit rendszeresen megkapja a klub kb. tízmilliós tagsága, rájuk - potenciális látogatógént - Magyarország is számít.
Az ülő sorban kezet fog dr. August Markl, az ADAC alelnöke és Szűcs Balázs, a MT Zrt. Új marketing igazgatója, az álló sorban dr. Lamperth Mónika minisztertől jobbra dr. Peisch Sándor nagykövet, mellette dr. Somogyi Zoltán, az ÖTM (Önkormányzati és Területfejlesztési minisztérium) turisztikai szakállamtitkára.