Partnerséget kínál a Magyar Turizmus Zrt. a vendéglátó szakmának is
2007. június 27.
A nemzeti turisztikai marketingszervezet a vendéglátás területén tevékenykedő szakmai szervezetekkel és szolgáltatókkal mind szorosabb együttműködés kialakítását tűzte ki célul. A közelmúlt turisztikai marketingkampányai között már jó néhány példa
mutatja a sikeres együttműködést. A tavaly sikeresen lezajlott "Nagy Ízutazás 2006" kampányév középpontjában a magyar gasztronómiai állt. A belföldi turizmus élénkítése céljából indított kampányban példaértékű együttműködés valósult meg több száz
étterem és pincészet, a szakmai szervezetek, illetve a nemzeti turisztikai marketingszervezet között. A 2007-es évben ugyan a zöldturizmus van a marketingmunka fókuszában, a tavalyi kampányév legsikeresebb központi akciói (Torkos Csütörtök és
Nyitott Pince Napok) idén is megrendezésre kerültek és immár hagyománnyá váltak.
A turizmushoz szorosan kötődő vendéglátóegységek marketingmunkája volt a téma a Magyar Vendéglátó Ipartestület Régiós Szövetségének ülésén, 2007. június 26-án, ahol Dr. Róna Iván a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója előadást tartott a Zrt. 2007.
évi marketingtevékenységéről, Háber Tamás, az Ipartestület elnöke és Gombás András, az Ipartestület alelnöke, a Régiós Szövetség elnöke meghívására. A prezentációt követő beszélgetésen Dr. Róna Iván vezérigazgató és Dr. Niklai Ákos elnök a
vendéglátó szakma csatlakozási lehetőségeiről tájékoztatta az érdeklődőket.