Magyarországon rendezik meg az Újságírók Világjátékát
2009. június 29.
A mintegy 12 ország újságíróit tömörítő OIM (Organisation Internationale des Medias) nevű szervezet minden évben megrendezi saját világbajnokságát, az OIM Games-t, amit az Újságírók Világjátékaként (Jeux Mondiaux des Journalistes) tartanak számon. Az esemény szervezői a Magyar Turizmus Zrt. lobbi tevékenységének köszönhetően Magyarországot, Balatonfüredet választották az idei világjáték helyszínéül. A rendezvény egyrészt a részt vevő több, mint száz rangos médium képviselői által hatalmas hírértéket generál hazánknak, továbbá mintegy 1500 utószezoni vendégéjszakát biztosít a Balaton régió számára! A szeptember közepére tervezett játékok előkészítése érdekében június 26-29. között, a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében egy 4 tagú döntőbizottság látogatott a Balaton régióba, ahol helyszínbejáráson vettek részt, valamint a szerződés részleteiről tárgyaltak. A bizottságot egy 3 fős forgatócsoport is elkísérte.
A Magyar Turizmus Zrt. belgiumi külképviseletének aktív lobbi tevékenységének köszönhetően, az OIM (
Organisation Internationale des Medias) idén szeptemberben Balatonfüreden rendezi meg a szervezet 25 éves múltra visszatekintő világjátékát, az OIM Games-t. A mintegy 12 ország újságíróit tömörítő, belgiumi székhelyű szervezet egyhetes rendezvényének keretében mintegy
200 fő látogat hazánkba, akik olyan médiumokat képviselnek, mint pl. Belgiumból a Sud PResse et la Capitale napilap, Voyages et CCMAG magazin, Vers l'Avenir napilap, Radio Contact, Belga (belga MTI), Németországból a WDR, Franciaországból a Nice-Matin és a Le Progrès de Lyon napilapok, Romániából a TV GLOBO és a Quotidien de Bucarest, Kanadából a Le Journal de Montreal és a La Tribune de Sherbrooke napilapok, valamint a Radio Canada. Az eseményen továbbá külföldi politikusok, miniszterek is részt vesznek, akiknek a rendezvény keretében kiváló alkalmuk nyílik egy-egy befolyásosabb médiával, zsurnalisztával a közvetlen, személyes kapcsolat kiépítésére.
Bár Magyarország még nem tagja a Szervezetnek, hazánk mindenképpen a világjáték győztesének vallhatja majd magát: a rendezvény amellett, hogy mintegy 1500 utószezoni vendégéjszakát generál a Balaton régió számára, az újságírók beszámolói, amelyek a világsajtóban megjelennek, tovább erősítik hazánk pozitív turisztikai imázsát.