Újabb öt várost köt össze Budapesttel a Ryanair
2007. július 26.
A Magyar Turizmus Zrt. és a Ryanair légitársaság tárgyalásainak eredményeként öt új menetrendszerinti járat indítása mellett döntött az ír fapados, Európa egyik legnagyobb diszkont-légitársasága. A Budapest és Glasgow, East-Midlands, Bristol,
Liverpool, valamint Bréma között közlekedő járatok október végén, illetve november elején indulnak első útjukra. A nemzeti turisztikai marketingszervezet Légi Marketing Alap létrehozására indított kezdeményezésének köszönhetően, az új járatok
erőteljes marketingtámogatásra számíthatnak az MT Zrt., a forgalomban érdekelt hazai szolgáltatók, valamint az adott légitársaság összefogásával. Az új járatok indításától az MT Zrt. legalább 200 000 plusz vendégéjszakát vár.
A légitársaság és a hazai turisztikai szakma együttműködése mindkét fél számára különösen előnyös, hiszen a járatok kihasználtsága nagyban függ az úti célok ismertségétől, melyben az idegenforgalmi szervezetek segítik a légifuvarozót, míg egy adott
desztináció gyors és kényelmes elérhetősége napjainkban meghatározó érv az úti cél kiválasztásában. A Légi Marketing Alapot létrehozó szervezetek - a Magyar Turizmus Zrt., az érintett városok és térségek önkormányzatai, turisztikai szolgáltatók és
magyarországi repülőterek - valamennyi olyan légitársaság figyelmét szeretnék felhívni a kölcsönösen előnyös megállapodásra, akik magyarországi repülőterekre terveznek járatindítást olyan küldőpiacokkal összekötve hazánkat ahonnan jelenleg nincs
közvetlen légi kapcsolat. A magyar fél vállalja, hogy a járatok sikeressége érdekében fokozott marketingtevékenységgel népszerűsíti Magyarországot az adott küldőpiacokon a légitársaságokkal együttműködésben.
A hazai turisztikai szakma összefogásával, a források koncentrálásával Magyarország mint turisztikai célterület hatékonyabb népszerűsítése valósulhat meg. A járatnyitásokat kísérő közös marketingkommunikáció amellett, hogy konkrét utazási ajánlatok
megjelenítését teszi lehetővé, jelentős vásárlóerővel bíró turisták elérését is biztosítja. A négy nagy-britanniai és egy német várost Budapesttel összekötő járatok várhatóan jelentősen hozzájárulnak a két országból érkező vendégforgalom
növekedéséhez. Amennyiben az MT Zrt. várakozásai teljesülnek, az új járatok 200 000 plusz vendégéjszakát hoznak a magyarországi szálláshelyek számára, a Nagy-Britanniából érkező vendégforgalom a 2005-ös rekordot is meghaladja majd.
2005-ben összesen 822 207 vendégéjszakát töltöttek a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken a szigetországból érkező vendégek, ami a 2004. évi vendégéjszaka számot közel 40%-kal haladta meg.
A Magyar Turizmus Zrt. és a Ryanair további járatok indításáról folytat tárgyalásokat.