DRV közgyűlés Budapesten
2007. július 13.
Amint arról 2006 júniusában már hírt adtunk, a Magyar Turizmus Zrt., valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkárságának közösen elkészített pályázati anyaga alapján, a Német Utazási Szövetség (DRV)
2008. évi közgyűlésének helyszínéül Budapestet választotta. A DRV igazgatói 2007. július 11-12-én érkeztek Magyarországra, hogy a közgyűlés leendő helyszíneit megtekintsék.
A DRV igazgatói, Gerhardt Au és Olaf Collet a Budapest Congress & World Trade Center-be, a Művészetek Palotájába és a Magyar Vasúttörténeti Parkba látogattak el, majd találkoztak Dr. Niklai Ákossal a Magyar Turizmus Zrt. elnökével. A helyszíni
bejárásokra a DRV vezetőit Dr. Walkó Miklós, az MT Zrt. elnöki tanácsadója és a rendezvény koordinátora, valamint Sztojanovits Kristóf az MT Zrt. termékcsoport-vezetője kísérte el.
A 2008. november 12-16. között megrendezendő közgyűlésre mintegy 1000 utazási szakember érkezik hazánkba, a legjelentősebb német utazási irodák és túraszervezők képviseletében. Látogatásuk nagyban hozzájárulhat a Németországban végzett intenzív
marketingtevékenység hatékonyabbá tételéhez. Németország a magyar idegenforgalom szempontjából a legjelentősebb küldőpiac, a külföldi vendégéjszakák több mint 1/3-át adják a német vendégek.
A Magyar Turizmus Zrt. kiemelt jelentőséget tulajdonít a külföldi turisztikai szakma rendezvényei Magyarországra hozatalának. Ezek ugyanis különösen alkalmasak arra, hogy Magyarországra irányítsák egy adott ország vagy régió utazási szakembereinek a
figyelmét.
Az MT Zrt. aktív lobbitevékenységének eredményeként a külföldi szakma képviselői több ízben Magyarországot választották szakmai programjaik helyszínéül 2007-ben is: februárban Budapesten került sor a Turisztikai Világszervezet konferenciájának
lebonyolítására; márciusban nálunk ülésezett az Európai Turisztikai Bizottság Új Média Munkacsoportja; éves konferenciájának helyszínéül a Lengyel Turisztikai Kamara Sziléziai tagozata is Magyarországot választotta; szintén márciusban, Budapest
adott otthont a Cseh Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (AECKA) rendezvényének és a Novasol 2007. évi katalógus-bemutatójának. Az év hátralevő részében még egy jelentős szakmai eseményre sor kerül: a Rewe Touristik, az egyik legnagyobb
németországi utazási vállalkozás, október 24-29. között Budapesten tartja katalógus-bemutatóját, amelyre 2000 fő szakmai vendéget várunk Németország minden részéből.
A Német Utazási Szövetség (DRV) idei évi közgyűlésére novemberben, Törökországban kerül sor, ahol az MT Zrt. képviselői prezentáció segítségével mutatják be a következő helyszínt, Budapestet.