Magyarországgal ismerkedtek a Dakar-rali nézői
2007. január 10.
A Magyar Turizmus Zrt. első alkalommal vett részt a Dakar-rali indulása és annak előkészületei kapcsán hagyományosan megrendezésre kerülő támogatói bemutatón, annak érdekében, hogy a versenyt a közeljövőben Magyarországra csábítsa. A verseny
szervezői idén mintegy 30 egységstand felállítását engedélyezték, amelyek közül egy 20 négyzetméteres területet kapott Magyarország. Ennek jelentőségét növelte, hogy ország-bemutatkozásra hazánkon kívül egyedül a rendezvénynek helyszínt adó
Portugália, illetve Marokkó kapott lehetőséget.
A Magyar Turizmus Zrt nemzeti standján Magyarországot népszerűsítő nemzeti turisztikai kiadványokat vehetett át a napi több ezer fős nézősereg. Nagy sikert aratott a magyaros ételek és italkülönlegességek kóstoltatása, amely a verseny nyitónapján és
az azt megelőző 3 felkészítő napon színesítette a magyar megjelenést. A helyi, portugál érdeklődők mellett megfordultak a magyar standon a versenyre ellátogató angol, francia, olasz és spanyol turisták is.
A Magyar Turizmus Zrt. ezzel a megjelenéssel is hozzá kívánt járulni ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek eredményeként reményeink szerint egy közeli időpontban Budapest adhat otthont a Dakar-rali rajtjának. Ezzel kapcsolatban Dr. Ujhelyi István, az
Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára tárgyalásokat folytatott Lisszabonban a Dakar-ralit szervező céggel. A rendezvényen részt vett Németh József, a Magyar Turizmus Zrt. madridi képviseletvezetője és Sztojanivits Kristóf
termékiroda-vezető is.