Global · MagyarA Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) az elmúlt évek gyakorlata alapján, ebben az évben is öt tematikus akció köré csoportosítja a régió turisztikai termékeit. Az MT Zrt. 2012. évi marketingtervével összhangban, idén olyan kampányok csábítanak Észak-Magyarország kincseinek felfedezésére, mint az Évindító Feltöltődés, a Kalandhegyek – Geokalandok és kalandpark7ek Észak-Magyarországon, a Kultúrfitnesz, a Szüreti Vidámság vagy a Vizeskeddj Észak-Magyarországon akció. Az RMI a tervei szerint mindemellett tanulmányutak során, valamint számos kiállításon és külföldi roadshow-n való megjelenés keretében népszerűsíti a régió turisztikai kínálatát. Az RMI marketingtevékenységének részeként, például február 21-22-én, workshop-pal egybekötött, dél-lengyelországi roadshow keretében mutatkoznak be az észak-magyarországi turisztikai ajánlatok, a hazai közönség pedig a március 1-4. között megrendezésre kerülő budapesti Utazás 2012 Kiállítás során kaphat legközelebb ízelítőt a régiós aktualitásokból. A rendezvényeken az RMI mellett a régiós szolgáltatók segítik a turisztikai megjelenések sikerességét.
Az RMI az idei évben három új kiadványt jelentet meg. Az Egészségturisztikai és Aktív kalauz c. brosúrában Észak-Magyarország általános egészségturisztikai kínálatának leírása mellett az érdeklődők tematikusan összegyűjtve találhatják meg a régió fürdőit és aktív szórakozási lehetőségeit. Hasonló felépítést követ az Észak-magyarországi bor, gasztro, falusi kalauz, de a régiós ajánlatokban való eligazodást segíti majd az Akciós ajánlatok c. kiadvány is, amely az RMI 5 tematikus marketingakciójához csatlakozott szolgáltatókat és akciós ajánlataikat fogja tartalmazni. Az RMI a kiadványokba való akvirálás során jelentős szolgáltatói aktivitást tapasztalt. Az Észak-magyarországi bor, gasztro, falusi kalauz, valamint az Akciós ajánlatok c. brosúrában való megjelenéshez még egészen február 28-ig lehet csatlakozni.
A KSH 2011. évi előzetes statisztikai adatai alapján, összesen több mint 1.432.000 vendégéjszakát regisztráltak Észak-Magyarország turisztikai régió kereskedelmi szálleshelyein, ami 5,5%-os növekedést jelent az előző évhez képest.
A vendégforgalmi adatok alakulásában a Regionális Operatív Programban megvalósuló attrakció- és turisztikai termékfejlesztések mellett a régióban szépen épülő Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) hálózatnak is nagy szerepe van. A régió népszerűsítéséhez mindemellett az MT Zrt. Észak-Magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága az elmúlt év során jól ütemezett marketingakciók lebonyolításával járult hozzá, amelyeket a régió turizmussal kapcsolatos szervezetei, valamint a szolgáltatók szoros és magas színvonalú szakmai munkája kísért.