Még májusig él: SZÉP kártya 2012

Május 31-ig lehet felhasználni a 2012-es SZÉP-kártya feltöltéseket, utána a kártya kibocsátója visszautalja a pénzt a munkáltatónak. Ha nem akarunk lemaradni, érdemes elővenni a kártyát és szétnézni a sok-sok színes program között.

Hastánc, hőlégballonos repülés, vízitúra és búvárkodás – sem túl későn, sem túl korán nincs kipróbálni valamelyiket. A szép, tavaszi idő már mozgásra, kikapcsolódásra csábít, és 2012-es SZÉP kártya keretünket is felhasználhatjuk még, egészen május 31-ig.

Étkezésre, szállásfoglalásra és szórakozásra is lehet használni a Széchenyi Pihenő Kártyára feltöltött összeget, ráadásul sok kártyaelfogadó helyen még különböző kedvezményeket is biztosítanak nekünk. Tavaly az egyik bank SZÉP kártya birtokosai napi 140 millió forintnyi felöltést használtak fel, de még így is van, akinek a kártyáján jócskán maradt még olyan összeg is, amely a 2012-es kerethez tartozik.

Fontos, hogy a 2012-es feltöltéshez tartozó összegek május 31-én éjfélkor lejárnak. Ezeket az összegeket a kártya kibocsátójának vissza kell utalni a munkáltatónak, akitől az összeg érkezett. Érdemes tehát utána nézni, mennyi keret maradt még a kártyánkon, utána pedig kedvünk szerint válogatni a lehetőségek között.

A szolgáltatók ajánlatait böngészve számos kedvezményes ajánlatot találunk, amelyet még a 2012-es keretösszeg lejárta előtt igénybe vehetünk. Ha például szálláshelyre szánt feltöltésünket szeretnénk elkölteni, de nem akarjuk távol tölteni az éjszakát az otthonunktól, választhatunk selfness vagy day-spa szolgáltatást is – egész napos kikapcsolódást vendégéjszaka nélkül, szabadidőnkben pedig akár fogyasztókezelésre, vízitúrára vagy lovagló-órára is bejelentkezhetünk.

SZÉP kártyás szálláshelyek

SZÉP kártyás vendéglátóhelyek

SZÉP kártyás wellness- és szabadidős programok

TIPP!  Kedvünkre választhatunk az alábbi szolgáltatók közül. A Keresés gombbal szűkíthetjük a találati listát.