Minden ízével több leszel: KAMRAPOLC!

Méltán emelkedik a hazai termékek sikere az utóbbi években, szépen épül a hagyományos eljárással, ízekkel készülő helyi termékek skálája, bővül a hungarikumok tárháza. A Magyar Turizmus Zrt. az agrárium, a gasztronómia és a vidék szeretetének oldaláról is példaértékű kezdeményezéssel állt elő: jövőre elindul ugyanis a KAMRAPOLC program, mely hazai termékek, termelők összefogásával szeretné emelni a magyar produktumok elérhetőségét, értékét.

Mától ízlelgessük a KAMRAPOLC kifejezést, hiszen sok-sok finomsággal, értékes és különleges termékekkel, élő hagyományokkal ismerkedhetünk meg 2015-től a Magyar Turizmus Zrt. programjában.
Ahogy dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója fogalmazta meg a programindító sajtótájékoztatón a Magyar Ízek Karácsonyi Vásárán, cégünk „küldetésnek tekinti, hogy a hazai és külföldi fogyasztók is széleskörűen megismerhessék azokat a párjukat ritkító minőségi termékeket, amelyeket évszázados hagyományok formáltak országszerte."

Glettfelder Béla  államtitkár és dr. Faragó Péter, az MT Zrt. vezérigazgatója a KAMRAPOLC sajtótájékoztatóján

Miről szól a KAMRAPOLC?

A tervek szerint a KAMRAPOLC programba az ország bármely területéről partnerek, kis- és középvállalkozások, illetve őstermelők jelentkezhetnek, akiknek a termékeit frekventált helyeken, mint például számos szállodai recepción, Tourinfom irodákban ismerheti majd meg a nagyközönség.
Így szorosabban kapcsolódik össze az országjárás, a vidék tájainak felfedezése a hely termékeinek megismerésével, s a program végső soron egy emberközelibb országimázst épít fel bennünk, magyarokban is.

TIPP! A kérdőívet, szakmai információkat itt gyűjtöttük össze, ahol véleményezhetik, hozzászólhatnak a KAMRAPOLC program koncepciójához.  A program nyitott szemlélete a hazai élelmiszereket népszerűsítő kampányok között abszolút úttörő szerepet tölt majd be. A brossúrát pedig itt lehet letölteni

KAMRAPOLC logójával már bögrét is vásárolhatunk 

Mit vásárolhatunk majd a KAMRAPOLC pontokon?

Városi és vidéki KAMPAPOLC pontokon eltérő kínálattal találkozhatunk majd, de mindkét esetben a magas minőség és a hazai alapanyag lesz az összekötő kapocs.

Míg a városi KAMRAPOLC pontokon a hungarikumok jelennek majd meg – inkább a külföldi turisták igényeihez szabva -, addig a vidéki KAMRAPOLC pontok esetében az olyan helyi termékeket, terményeket találjuk meg, melyeket a településen vagy közvetlen közelében állítottak elő. 

Már eddig is számos helyi terméket népszerűsítő összefogást, védjegyet láthattunk, ha nyakunkba vettük az országot egy-egy kirándulás során. Ezeket most egyetlen polcon összeválogatva, szép és modern arculattal találhatjuk meg a KAMRAPOLC pontoknak köszönhetően.  

TIPP! Cikkajánló:
Miért fontos, hogy helyi terméket vásároljunk?  
Hogyan mentették meg a helyi termelők a magyar szürke marhát? 

Ízelítőül avagy hűtőmágnes helyett helyi termék

Tökmagolaj, bodza szörp, kecskesajt, zölddió lekvár, bivaly szalámi, szatmári szilva, móri ezerjó – csak néhány különleges táj jellegű termék, melyet jövőre egy-egy KAMRAPOLC aktuális kínálatában a szálláshelyünkön is meg tudunk vásárolni szuvenír gyanánt. 

A kiváló minőségű helyi termékeket, hungarikumokat az ország különböző részein, számos formában megtalálhatjuk. Gondoljunk csak a nemzeti parki termékekre, ahol a helyi minőségi alapanyagok mellett a féltve őrzött receptek és a gondosan ápolt környezet is szerepet jártszik az étel ízében. Ilyen például a Csíkvarsai Csípős Csodafalat, a kökény szörp vagy a bükki sajt. De ejtsünk szót az Alföldi Legendárium aszalt szilváiról, Panyolai pálinkájáról, vagy a Dél-Dunántúlon már meghonosodott helyi termék mintaprogramjáról, melyben a kisebb falvak hentesét, sajtkészítőjét, pékjét kereshettük fel.