Csárdák útja a Hortobágyon

A csárdaépületek a török kiűzése óta növekvő közbiztonságban, a nagy határú mezővárosok és falvak között húzódó forgalmas utak mentén épültek, ahol az utazók és a hajcsárok elláthatták magukat, és az állataikat.

A Hortobágyi csárdát Debrecen városa 1699-ben a pusztán átvezető úgynevezett Sóút mentén, a Hortobágy folyónál lévő vámszedőhely és postaállomás mellett építtette. A híres Kilenclyukú híd a Hegyaljáról szállított dácittufából és kockakövekből épült 1827-1833 között. A puszta életében jelentős szerepet betöltő Hídi vásárnak is központi helye volt a csárda, ahol a sikeres üzletre azonnal áldomást is lehetett inni. A nemrégiben felújított, több mint 300 éves műemléképület, ahogy a múltban, úgy ma is az utazók és a turisták igényeit igyekszik kiszolgálni. Történetét, a vándorok életét, a pusztát felfedező nagyjaink alakját bemutató kiállítás látható az egykori vendégszobákban. Az ivóban hagyományos pásztorételeinket és a pusztában termett alapanyagokból – szürke marhából, rackából, gyöngytyúkból, mangalicából, halakból – sütött-főzött ínyencségeket kínálnak, melyeket jóféle magyar pálinkákkal és borokkal kísérhet az utazó.

A Kadarcsi csárda a mellette elterülő vízfolyásról kapta a nevét, igen egyszerű formában épült 1761-ben. Ez a csárda azon ritkaságok közé tartozik, amelyeknél már a kocsmaházon kívül vendégszobák, és kerékszín, ún. szekérállás is épült. A csárda körül legeltethették a vendégek a lovaikat, de meg is itathattak. 

A Meggyes Csárda a Tiszafüred és Kócs határát jelölő hasonnevű halom tövében épült a XVII. Század utolsó évtizedeiben. A csárdához kevés betyártörténet kötődik, hiszen a Meggyes csárda a füredi, ohati és az egyeki csendőrjárőrök éjszakai találkozóhelye volt. A mostani csárdamúzeum három helyiségének kialakítása és belső elrendezése a századfordulós életet és hangulatot idézi vissza.

A Hortobágyon átvezető 33-as főút mentén Tiszafüred és Debrecen között ma is működő csárdákat találunk: az egyeki elágazásnál, a Hortobágyi Nemzeti Park nyugati fogadóházának a közelében a Patkós, ezt követi a Kaparó, majd a Kilenclyukú-híd mellett a Hortobágyi, a Keleti-főcsatorna partján a Kadarcsi, végül pedig, már a megyeszékhely határában, ahol a 33-as főútból elágazik a Debrecent Balmazújvároson át Tiszacsegével összekötő út, a Látóképi. Utóbbinál - úgy tartja a legenda- az ivó falán függött egy férfialakot ábrázoló festmény, amely mögött egy fülkében a betyárok elrejtőzhettek a pandúrok elől. A képen lévő férfi szemén lyukat vágtak, azon keresztül láthatta a rejtőzködő, hogy mikor jöhet elő – innen a Látókép elnevezés.

A magyar pusztának nemcsak a csárdák a szimbólumai, hanem a mindentudó gémeskutak is, amelyeket hajdanán nemcsak víznyerésre használták, de segítségével üzentek is egymásnak a puszta lakói. Példának okáért álljon itt néhány jellegzetes szimbólum: a felengedett kútgém jelentése: hivatalos emberek (csendőrök, pandúrok) közelednek, akinek vaj van a fején, jobb, ha odébbáll. Felengedett kútgém, dézsa a földön: elkészült az ebéd, jöjjetek ebédelni! Felengedett kútgém, a dézsa a magasban szabadon lóg: nagy baj, szerencsétlenség történt (jószágkár, emberhalál). Mik ezek, ha nem Facebook postok ősei?