Disznóvágás, szeretlek!

Azt kevésbé sajnálom, hogy napjainkban egyre kevesebb falusi háznál tartanak disznóvágást (egyáltalán disznót), de azt egyre jobban fájlalom, hogy gyerekkorom egyik legszebb ünnepi eseménye ma már a mi családunknál sem szokás, így csak az emlékeimben él e családi ünnepnap megannyi felemelő élménye.

A helyzet az, hogy a „nagy nap" utánozhatatlan hangulatát elmesélni nem lehet, aki nem volt ilyennek részese, az mit sem ért az egészből. Az egész egy – mai napig –  érthetetlen korai keléssel kezdődött, ami hajnali négy óra tájékát jelentette. Kint még korom sötét volt, de (általában) havas időben ez a legkevésbé sem zavart senkit. A bemelegítő feladatot vakon is elvégezték a felnőttek, jókedvűen felhörpintették a bátorító, melegítő pálinkát. Ez kihagyhatatlan volt, e nélkül nincs disznóvágás.

Nálunk nagyapám, majd később apám öltötte magára a böllér szerepét, ami felért egy kisebbfajta rendezvényszervezői képesítéssel. A rokonsággal már hetekkel megelőzően lelevelezték az esemény időpontját, előkészítették a szükséges eszközöket, késeket fentek, fogó köteleket kerestek, üstöket mostak, teknőket hoztak le a „padról", megvásárolták a hozzávalókat, szóval készülődtek, ahogy illett.

A markos férfiak bevonultak a disznóólba, és már kora reggel osztották egymásnak az észt. Ma is fülemben cseng a sertés elfogásának aranyszabálya: „jobb első, bal hátsó", ami a kötelek helyes disznólábra való felhelyezését jelentette.  Ha ezen sikeresen túlestek, a többi már gyerekjáték volt. Éktelen disznósivítás, szúrás, még nagyobb sivítás, majd csend. És persze egy újabb pálinka, az „ijjedségre". Innen kezdődően a gyerekként is aktív részesei lehetünk a folyamatnak: következett a pörzsölés, kaparás, tisztítás. Majd "Ki a legény a gáton?" jelleggel a nyers (vagyis pörzsölővel valamelyest átsütött) disznófül kóstolása. Ma már el sem hiszem, de hogy én is mindig megkóstoltam ezt a csemegét, az biztos. Hogy jó volt-e? Nincs jelentősége. Az egész volt a jó. Úgy, ahogy volt. Húsdarabolással, abálással, hurka- és kolbásztöltéssel, hagymás vérrel, sült hússal, az isteni illatokkal. A nagyszüleimmel, az unokatestvéreimmel, a keresztszülőkkel, az egész rokonsággal együtt, jókedvűen. A délutáni töpörtő sütések idejére én már teljesen kipurcantam, ami nem is csoda, hiszen testvéremmel karöltve a fél falunak kihordtuk a kóstolót. Emlékszem, még egy kis zsebpénzt is kaptunk a megajándékozottaktól, amit a szülők előtt mindig letagadtunk, így növelve az akkori – mai divatos szóval mondva  „diszkrecionális" jövedelmünket.

A fenti sorok leírása után nem is nagyon merek tükörbe nézni, mert azt hiszem a mi generációnkkal (mai harminc – negyven éves férfiak és nők) ezek az egyedi családi élmények végérvényesen eltűntek az elő hagyományaink sorából. Tudom, hogy ma már egészen más világ van falun is, a városban is, mint 20-30 évvel ezelőtt, de ettől függetlenül sajnálom, hogy éppen az én fiaim nem élhetik át a disznóvágások varázslatos hangulatát. Enyhe gyógyír, hogy egy-két helyen vannak olyan rendezvények az országban (böllérversenyek, mangalica és ilyen-olyan fesztiválok) amelyek arra hivatottak, hogy ápolják a disznóvágás hagyományait. Jobb híján talán majd elviszem a fiaimat egy ilyenre, és ott elmondom nekik, hogy bezzeg amikor én gyerek voltam.

Utána is jártam, a közeljövőben hol folytathatom a disznóvágásos szerelmi nosztalgiázásomat. A közelben ezeket találtam:

XV. Nemzetközi Böllérverseny, 2016. január 16.
Napkor, Napkorona Udvarház

Hagyományos Hajdúsági Disznótor, 2016. február 06.
Hajdúböszörményi Tájházak

Ajaki Farsangi Disznótoros, 2016. február 06.
Ajak, Fesztiválközpont

Szoboszlói Toros Napok, 2016. március 4- 6.
Szent István Park Hajdúszoboszló, Szent István Park 1.