A Dunakanyar rejtett kincse: Zebegény

A Dunakanyarban fekvő Zebegény nem mindennapi település, hiszen jóval többet tartogat a látogató számára, mint azt elsőre gondolnánk és sok szempontból egészen unikális látnivalókkal és programlehetőségekkel bír.

Egy zebegényi kirándulás vagy akár hosszú hétvége kellemes keveréke az időutazásnak a múlt század közepébe, a modernitásnak amit néhány szolgáltató és újszerű kezdeményezés képvisel és legjobb értelemben vett lassú életet pártoló szemléletnek.

Zebegényben járva több olyan látnivaló is akad, amelyet a legfontosabb nevezetességek között illik számon tartani. Ezek között fontossági sorrendet felállítani nem lehet, leginkább érdeklődési körünk miatt lehet egyik vagy másik érdekesebb. A Szőnyi István Emlékmúzeum mindenképp olyan tárlat, amelyet vétek kihagyni. A festőművész egykori lakhelyén a változatlanul álló alkotóműhelybe is bepillantást nyerünk, hiszen Szőnyi 1924-től haláláig élt és alkotott Zebegényben. Ebben az értelemben valóban különleges élmény belépni a művész életterébe, ahol minden korszakából van kiállítva egy-egy remekmű.

Innen csupán néhány lépés a Hajózástörténeti Múzeum, amely tulajdonképpen magángyűjtemény. Nem is akárkié, hiszen Farkas Vince hajóskapitány több évtizedes gyűjtőmunkával és saját készítésű tárgyaival hozta létre a tárlatot. A második világháborúban szolgált, hadifogságot megjárt tengerésztiszt Zebegényben élt 2007-ben bekövetkezett haláláig.

Zebegény központjában, hatalmas fenyők ölelésében, macskaköves utcákkal körbevéve áll a Havas Boldogasszony Plébánia Templom, amely személyes véleményem szerint az egyik leghangulatosabb egyházi épület a régióban. A múlt évezred elején épült templomot Kós Károly tervezte és helyi mesterek és segédek munkája nyomán épült fel.

Kép: Római Katolikus Templom, Zebegény (Magyar Turizmus Zrt.)

Kép: Zebegény, Mária-szobor (Magyar Turizmus Zrt.)

Lehetett volna akár az Országzászló Emlékművel is a sort kezdeni, hiszen maga az emlékmű-együttes és az innen elénk táruló kilátás miatt is érdemes rövid sétát tenni a központból a Kálváriadombra (vagy Kálváriahegyre). Ide két úton is fel lehet jutni, az egyik a falu temetőjétől indul és a Kálvária stációi mellett vezet végig, míg a Duna felőli oldalról egy sétaúton érjük el a piciny fennsíkot. Ez utóbbin felfele haladva mindenképp álljunk meg az első kanyarban a Sziklakápolnánál, amely a község első temploma volt, és amelyet a hagyomány szerint remeték faragták ki a sziklából. A mesterséges fennsíkon nem csak az emlékmű és a kápolna látható, de néhány lépésre a Kós Károlyról elnevezett kilátó is, amelyet 2015 nyarán avattak. Ki ne hagyjuk az innen elénk táruló fenséges Dunakanyar panorámát!

Végül, Budapest felől Zebegénybe tartva biztosan a pompás külsejű Dőry-kastély is feltűnik. Az eklektikus, gyönyörűen felújított épületet látogatni ugyan nem lehet, de egy-egy rendezvényre kibérelhető az épület.. Ha Zebegény, akkor lassan a Sárkányfesztivál is hozzákapcsolódhat gondolatainkban a település nevéhez... Tavaly már ötödik alkalommal zajlott itt, a Sárkány dombon a papírsárkányok és a sárkányeregetés művészete köré épülő fesztivál: sárkánykészítő műhely, megfelelő szélerősség esetén pedig a színes sárkányok látványa és a fűben heverészés garantáltan idegkisimító élménye, a naplemente után pedig zenés programok várnak bennünket az ősz elején megrendezett esemény során….