Osztálykirándulás - kalandok a természetben

Ha már eleget koptattátok az iskolapadot, irány a természet, és azt is elmondjuk hová érdemes osztálykirándulást szervezni. Zöld erdő, ahová kisvasúttal juthattok el, vízitúra indulhattok a Dráván és Dunán is, megismerhetitek az időjárás előrejelzés tudományát vagy bográcsozhattok a szabad ég alatt, mint a somogyi huszárok.
Kaszó - természetjáróknak
 
Belső-Somogy legnagyobb összefüggő erdőtömbjében található Kaszó, „Somogy zöld szíve". Olyan természeti értékeket találunk itt, mint a Baláta-tó, vagy az erdő teljes hosszában futó kisvasút, amely csodálatos tájakon halad keresztül.
 
 
Duna-Dráva Nemzeti Park - természetvédőknek
 
A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság közel ötvenezer hektáros természeti területet óv és mutat be látogatóinak, a Duna mentén a Sió-torkolattól az országhatárig, és a Dráva teljes magyarországi szakaszán. Ez alkalommal három olyan helyszínt ajánlunk, amely igazán izgalmas kirándulást ígér: megismerkedhetünk az időjárás előrejelzésének tudományával, megtudhatjuk mire is „jó" az árvíz, és bővíthetjük ismereteinket a természetben való tájékozódás terén is!
 
 
Mecsek és a zselici dombvidék erdei - lazítani vágyóknak
 
Irány az erdő! A Mecsekerdő Zrt. egész évben várja túrákkal, programokkal a kirándulókat, felfedezőket, játékos kedvűeket, a kíváncsiakat, az érdeklődőket. 7 különböző program érdekes helyszínekkel, ügyességi, szellemi és erőnléti játékokkal várja az osztályokat Mecsekerdőben, ahol beöltözhetünk töröknek, részt vehetünk hegyi túrán, süthetünk szalonnát, készíthetünk kenyérlángost, vagy elmerülhetünk a bográcsos ebéd készítésének rejtelmeibe is.
 
 
Meistro Lovastanya - lóimádóknak
 
Azonban nemcsak az erdőben lehet zöld kalandokban részünk. A Kaposvár melletti Meistro Lovastanya 10 hektáros területe igazi lovasparadicsom! Itt elindulhatunk a betyárok nyomdokán, megismerkedhetünk a somogyi huszárok életével, harci eszközeikkel, de a hagyomkányos paraszti élet lóval vontatható munkaeszközeivel is.