Brüsszelben mutatkozott be az idei EDEN-nyertes

2013. november 11-én ünnepélyes keretek között vehette át Brüsszelben a Kiváló Európai Desztinációknak járó elismerést az idei hazai nyertes, Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. Az Európai Bizottság által 2006-ban útjára indított Kiváló Európai Desztinációk (European Destinations of ExcelleNce, EDEN) pályázat témája 2012/2013-ban az, akadálymentes turizmus" (accessible tourism) volt, amelyet Magyarországon „Könnyű elérni, nehéz elhagyni – fókuszban az akadálymentes turizmus" mottóval hirdettek meg. A cél olyan térségi – mindeddig akár ismeretlen – különleges desztinációk kiválasztása volt, amelyek kortól, fizikai állapottól függetlenül elérhetőek a legszélesebb közönség számára.

A gálavacsorával egybekötött díjkiosztó ceremónián 19 ország nemzeti nyertes desztinációja vehette át az elismerő kitüntetést. Az ünnepélyes díjátadót követően Kaposvár képviselői egy hálózatépítési konferencián vettek részt, ahol az idei és a korábbi évek díjazottaival – többek között a 2009-es nyertes Írottkő Natúrparkkal - együtt tájékozódhattak az EDEN programban rejlő lehetőségekről. A konferenciával egy időben a nyertesek kiállítással mutatkoztak be a szakmának, ahol kicserélhették tapasztalataikat az akadálymentes turizmussal kapcsolatban.

A magyar pályázat 2013. évi nyertese Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Kaposvár és a Zselic, ahol az élmény szembe jön… című pályaműve. Kaposvár már évek óta figyelemmel kíséri a fogyatékkal élők helyzetét. A turizmusban dolgozó szakemberek hatékony közbenjárásának eredményeként a kaposvári Tourinform iroda a 2009-ben vakok és gyengénlátók számára elkészített anyagaival hatalmas lépést tett ez ügyben. A kezdeményezés egyedülálló volt az országban, ezt követően kezdődött meg a mozgáskorlátozottak és hallássérültek bevonása a turizmusba. A város turisztikai szakemberei szem előtt tartják a fogyatékkal élő ügyfelek önálló életvitelének támogatását, ebben korszerű és következetes politikát folytatva. Fontosnak tartják, hogy a fogyatékkal élők személyesen megismerjék, megtapasztalják a turizmusban rejlő lehetőségeket és ehhez személyre szabott segítséget kapjanak. A fogyatékkal élők turizmusba integrálásában, szabadidejük hatékony eltöltésében, a természet, kultúra és a hagyományok legszélesebb körű megismertetésében Kaposvár és a Zselic térségének tevékenysége példamutató.

A hazai döntőt követően a nyertesek ez év augusztusában tanulmányúton mutatták be desztinációjukat a sajtó és a szakma képviselői számára. A nyertes térségről az Európai Bizottság forgatócsoportja egy kisfilmet készített, amely az EDEN nemzetközi és hazai weboldalán látható: eden.itthon.hu

 

(A képen balról jobbra: Máyerné Bocska Ágnes a kaposvári Tourinform irodavezetője, Pedro Ortún az Európai Bizottság Turizmus szektorának igazgatója és Osvalt Mónika Kaposvár Megyei  Jogú Önkormányzatának turisztikai referense.)