Vidék Minősége – Országos Helyi Termék Nap Bánkon

Immár hagyományossá vált a Nógrád megyei Bánkon, hogy az ÖKO-Land Táborban hétvégenként vásárral egybekötött rendezvényeket tartanak. A tavasz beköszöntével induló színes családi rendezvénysorozat egyik fő programja a 2015. április 25-én, a vetélkedővel, trófeabemutatóval és tókerüléses kocsikázással tarkított helyitermék-vásár lesz, amelyen ebben az évben más tájegységek jeles termelői is megjelennek.

A program a Vidék Minősége helyi védjegyrendszer létrehozása jegyében zajlik. A Vidék Minősége védjegyrendszer célja, hogy visszaadja a vidéki élet presztízsét, a helyi erőforrásokra építve erősítse az adott régió társadalmi, gazdasági együttműködését, környezeti fenntarthatóságát. A helyi termelők, vendéglátók, szállodák és a turisztikai szolgáltatók összefogása valódi, minőségi fejlesztést jelent a térségek turizmusában és gazdaságában egyaránt. Erősíti a helyben élő közösségeket, a szereplők együttműködésével pedig a mindenkori kihívások is sikeresebben legyőzhetők. A kezdeményezésben jelenleg négy hazai térség is részt vesz: a Bakony, a Balaton-felvidék, az Alpokalja-Fertő táj és a Börzsöny-Cserhát.

Ez utóbbi térség turisztikai központjában, Bánkon április 25-én tartják meg a négy térséget összefogó kirakodó vásárt, az Országos Helyi Termék Napot.

Az érdeklődők számos helyi termelő kiemelkedő minőségű termékeivel találkozhatnak. A vásáron a hagyományos kézműves termékek (kerámiák, csuhé ajándéktárgyak, szőtt és fonott specialitások) mellett megannyi kézműves élelmiszer is várja a Nyugat-Nógrádba látogatókat, úgymint: sajtok, egyéb tejtermékek, mézek, lekvárok, szörpök, hogy csak néhányat említsünk, de nem fog elmaradni a nógrádi vadspecialitás sem, valamint Bánk híres, többszörös érmes pálinkái a Bánki Pálinkaház látványfőzdéje jóvoltából.

R é s z l e t e s   p r o g r a m  ITT

ÖKO-Land Táborban április 25-én, szombaton a forgatagot tovább színesíti a megyei természetismereti vetélkedő döntője is. Az érdeklődők négy tájegység ízeibe kóstolhatnak bele a forgatagban ingyenesen felszolgált ebéd során, és aki mindezek mellett még unatkozna, az megtekintheti a tábor exkluzív trófea-bemutatóját, vagy felülhet az autentikus lőcsös szekérre, amivel egy kört is tehet a varázslatos Bánki-tó, a héthektáros „tengerszem" körül. Hogy miért is tengerszem? Ez uótbbinak is utánajárhatunk Bánkon. 

TIPP! Ennyi minden vár ránk, ha engedünk a vidék csábításának és több napot töltünk Nyugat-Nógrádban!