Látogatóközpontok a Balaton régióban

A Balaton régióban számos helyszínen ismerhetjük meg a Balaton történetét, természeti kincseit, élővilágát és egyéb jellegzetességeit. A modern kori elvárásoknak megfelelően a látogatóközpontokban nagy hangsúly helyeződik az interakcióra, hogy a látogatók is részesei lehessenek a kiállításoknak.

Tihanyban a Levendula Ház Látogatóközpont minden korosztály számára élményt nyújtó módon mutatja be a Tihanyi-félszigetet: a vulkánok egykor dühöngő világát, s a később megszelídült táj harmóniáját; a tihanyi emberek és a természet évszázados együttélését, s ennek emblematikus kultúráját, a levendulatermesztést. A látogatóközpont parkja számos további látnivalóval, játékkal szolgál kicsiknek és nagyoknak egyaránt: a labirintustól a levendulásig, a kilátótól a nádas élővilágát bemutató pallósorig minden megtalálható itt. A gyermekek számára nagyon gyakran kézműves foglalkozásokat is tartanak. A kiállítás során megtapasztalhatjuk, milyen keresztül haladni egy fortyogó vulkán gyomrán és egy süppedős mocsári területen.

2014. nyarára készült el Balatonfüreden, a Tagore sétányon a Balaton élővilágát bemutató ökoturisztikai látogatóközpont. Az egyik balatoni halfajtáról, a Bodorkáról elnevezett létesítmény, egy komplex környezetismereti bemutatóhely, mely betekintést nyújt az egész Balaton-felvidék, és Balaton vízi életvilágába. Az épületben 460 négyzetméteren 17 akváriumban mutatják be a Balaton halait illetve a befolyó patakok élővilágát. 36 halfaj látható, a kettő tengervizes akváriumban pedig Füred testvérvárosából, Opatijából érkező 15 fajta tengeri hal kapott helyet.

Gyenesdiás és Keszthely határában, a Festetics Imre Állatpark szomszédságában található a Természet háza, ahol kicsik és nagyobbak játékos formában ismerhetik meg a környék állat- és növényvilágát. A 600 m2-es látogatóközpontban a Keszthelyi-hegység élőlényeit, természeti értékeit megismerni vágyók az interaktív látványelemekkel, fotóillusztrációkkal, akusztikus és vizuális effektekkel színesített kiállítás bejárása során bepillantást nyerhetnek a hegység lakóinak életébe. A látogatóközpont nem csak kiállítótérként funkcionál, hanem tökéletes kiindulópontot jelent a gyalogos, kerékpáros vagy lovas turistáknak is.

2015 elején adták át a föld alatti világ titkait bemutató látogatóközpontot a Tapolcai-tavasbarlangnál. A kiállítótér egy tudományos színvonalú, ugyanakkor korszerűen szórakoztató ismeretterjesztésre épülő turisztikai bemutatóhely, mely a barlangászat tematikájára épülő interaktív kiállítással, gyermekfoglalkoztatóval, valamint egy 3D mozival várja majd az érdeklődőket.

Egészen új a Badacsonytördemicen átadott ökoturisztikai látogatóközpont, amelyben megismerhetjük a Badacsony-hegy és a hegy lábánál épült települések rövid történetét, néprajzát, borászatát, továbbá a Balaton természeti környezetét, növény- és állatvilágát, a halászat, a horgászat, és a hajózás történetét. A két új épület (Badacsony centrum és Balaton centrum) mellett kajak- és csónakház is épült. Innen lehet bejárni csónakokkal azt a vízi tanösvényt, amelyen végighaladva a Balaton-parton fészkelő és ott átutazó madárvilágot, a nádi élővilágot ismerhetjük meg – akár természetvédelmi szakemberek vezetésével is.

Szintén egészen friss fejlesztés Zánkán a Gyógynövény-völgy elnevezésű bemutatóhely, mely a Balaton-felvidék páratlanul sokszínű gyógynövényflóráját mutatja be. A 7000 négyzetméteres parkban évszaknak megfelelően több mint 500 növényfajjal találkozhatunk, ezek között találhatók egynyáriak, kétnyáriak és évelők is, az egészen pici virágoktól bokrokon, cserjéken át hatalmas fákig. Nemcsak nézhetjük ezeket a növényeket, hanem meg is érinthetjük őket, a kialakított gyógynövény manufaktúrában pedig ezek hasznosításával és feldolgozásával is megismerkedhetünk, sőt mi magunk is kipróbálhatjuk egyéni gyógynövényes termékeket létrehozva. További izgalmas helyszínnek ígérkezik a vízi kert és a relax-gyep, de a vakok kertje elnevezésű bemutatórész is igen érdekesen hangzik. Természetesen a modern kor kötelező elemei sem maradhatnak el, úgy, mint: vetítőterem, kávézó, ajándékbolt.