Közép-dunántúli akadálymentes utazási ajánló

Olyan látnivalókat, szálláshelyeket és éttermeket gyűjtöttünk össze a Közép-Dunántúlról, amelyeket akadálymentes kikapcsolódási lehetőséget és élményt nyújtanak a régióba látogató fogyatékossággal élő turisták részére.

TATA - Új Kajakház Ökoturisztikai Központ

Tatán egy nyertes pályázatnak köszönhetően több mint 50 millió forintos fejlesztési program kezdődött a városban és környékén. Kiindulásképp az Öreg-tó parti sétányon tehetünk egy sétát. A tó partján épült Új Kajakház Ökoturisztikai Központ is teljes mértékben akadálymentes, a központ célkitűzése – az esélyegyenlőség jegyében –, hogy valóban olyan fizikai- és infokommunikációs módon akadálymentes legyen, hogy bármely fogyatékossággal élő utazó megtalálhassa a számára legmegfelelőbb outdoor programlehetőséget. Ennek érdekében az Új Kajakházban a vállalkozó kedvű érdeklődők kipróbálhatják a két adaptív handbike egyikét vagy a versenyzéshez kialakított speciális handbike-ot a tóparton kísérővel.

Részt vehetnek kerekesszékes íjászaton, ahol a változatosság kedvéért nem céltáblára, hanem lufira lőhetnek a résztvevők. Nem csak szárazföldön, vízen is különleges élményeket élhetnek át az ideérkezők: 3x2 fős csoportokban, kísérővel és kormányossal felszerelt hajón tapasztalhatják meg a sárkányhajózás élményét, az átemeléshez az ökoturisztikai központ munkatársai nyújtanak segítséget, csakúgy, mint a motorcsónakázáshoz, amelyet 3 fős csoportokban lehet igénybe venni. Szintén 3 fős hajókban, kormányossal kenuzni is lehet, a legvakmerőbbeknek pedig a parakenu (Outrigger) kipróbálása jelenthet igazi izgalmat, ebben viszont csak egyedül lehet evezni, ezért a biztos úszás tudás kötelező és némi bátorság sem árt hozzá. A kajakházhoz közeli Fényes tanösvény is körbejárható akár saját székben, akár a központ egyik handbike-jának igénybevételével. Az Új Kajakház Ökoturisztikai Központ tervei szerint 2016-tól megteremtik a mozgáskorlátozottak és más fogyatékossággal élők vitorlázási lehetőségének és oktatásának feltételeit is. A mozgáskorlátozottak mellett a vakokra és gyengénlátókra is gondoltak a városfejlesztők: részükre az Öreg-tó partján és a Hősök terén egyedi, kőből faragott, terepasztal formájú tájékozódási helyeket alakítottak ki. Nemcsak a tóparton, a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület Irodájában is hasonlóan nyitott szemlélettel, és a lehetőségekhez mérten technikailag felkészülten várják a mozgásában korlátozott turistákat. Az iroda bejárati ajtaja mellett kerekesszékeseknek kialakított csengő található, a bejárati lépcsőre mobil rámpa tehető ki, így az iroda kerekes székkel is könnyen megközelíthető. Az irodában kerekes székeseknek kialakított asztal is található megfelelő magasságban. Tatán két, Tardoson, a Malomvölgyben egy érintőképernyős vakbarát információs pont is működik.

Szállásajánló

Tatán és környékén akadálymentes szálláslehetőséget kínál a Duna Residence, amelynek honlapján az apartmanok elrendezéséről alaprajz is található, az ajtók szélességére vonatkozó információkkal. Az Öreg-tó Club Hotel és Ifjúsági Tábor részben akadálymentes, a négyágyas ifjúsági szobák alkalmasak mozgássérültek fogadására. A hotel földszintjén található közös ifjúsági (külön férfi és női) vizesblokk szintén akadálymentes. A hotel parkjában található ifjúsági kőházak közül a 11 fős teljes mértékben mozgássérült vendégek számára lett kialakítva. A Kristály Imperial Hotelt mozgáskorlátozottak, vakok és gyengén látók számára akadálymentesen alakították ki: a mozgáskorlátozottakat két szoba várja, az éttermi térben is van mozgáskorlátozott mosdó a vendégeknek. A Gerecsében a Csillagvirág vendégházak is szolgálnak akadálymentes szállással: jó választás a Tornácos-Vendégház akadálymentes apartmanja, amelyben szélesebb ajtók, nagyobb terek, alacsony villanykapcsolók, illetve akadálymentesített WC, tusolóval várja a vendégeket.


KÉP - A Tornácos-Vendégház nemcsak akadálymentes, de nagyon hangulatos is -  ©Csillagvirág Vendágházak

Ha Tatáról északra vesszük az irányt, alig félórányi autóútra észak-nyugatra Komáromba érkezünk. Az itt található Monostori Erőd - Közép-Európa legnagyobb újkori erődje - 1850 és 1871 között épült. Az UNESCO Világörökségi Várományosi Listáján szereplő, klasszicista stílusú hadtörténeti műemlék lenyűgöző látványt nyújt hatalmas, precízen faragott kövekből épített falaival, a védműveket borító 3-4 méter vastag földtakarójával és több kilométer hosszú földalatti folyosórendszerével, vagyis kazamata-hálózatával.

A monumentális méretű erőd 25 hektárt foglal el, teljes területe lőterekkel együtt 70 hektár, épületek alapterülete 25 680 négyzetméter, a 640 helyiség található benne. Az erődben élő katonák létszáma volt, hogy elérte a 8000 főt. Az erőd történelmi időkbe nyúló katonai szerepét napjainkra a turizmus vette át.  A márciustól novemberig nyitva tartó Monostori Erődben szívesen látják a mozgásában korlátozott látogatókat is. Számukra is elérhető a „Várak, erődök, vitézek" című hadtörténeti kiállítás, a szabadtéri Haditechnikai Park, valamint a túraútvonal jó része. Emellett a Dunai Bástya "Duna, hajók, mesterségek" című, dunai hajózás témájú kiállítása is megközelíthető kerekesszékkel. A kerekesszékes látogatók számára külön térkép mutatja a javasolt útvonalat. Ez a honlapjukról is letölthető vagy ingyenesen kérhető az erőd pénztárában. Az erődöt bemutató makettet és hanganyagot vak- és gyengénlátó vendégek is élvezni fogják, mely a "Várak, erődök, vitézek" című kiállítás termében található. Az erőd akadálymentes térképét innen lehet letölteni.

Az országhatárra tett kirándulás után ismét dél felé haladva Zirc érintésével juthatunk Veszprémbe. Zircen érdemes megállni a felújított Apátság épületegyüttesénél, amelyen belül a bazilika és az egyháztörténeti múzeum is látogatható kerekesszékkel. A múzeum előtt, valamint az ajándékboltban van Braille írásos tájékoztató, a múzeumban audioguide is elérhető vakok és gyengénlátók számára, a fogadótérben mozgássérült mosdó is található.

Veszprémbe érve több akadálymentes látnivaló közül lehet válogathatni. A királynék városában a történelmi és kulturális látnivalóinak felfedezése minden évszakban jó program lehet, ha azonban az időjárás kedvező, érdemes a Séd-völgy kirándulóútján egy sétát tenni, és ellátogatni a Veszprémi Állatkertbe is. Az állatkert kiemelt figyelmet fordít a nehéz helyzetben élő embertársainkra. Erről tanúskodnak az akadálymentesített épületek, mellékhelyiségek és a minden év június első péntek délutánján megrendezésre kerülő Dream Night is, amikor a tartósan beteg, illetve hátrányos helyzetű gyerekeknek kedveskednek egy élménylátogatással. Minden érzékünkre ható program lehet egy Szaléziánumba tett látogatás. Az írók és újságírók védőszentjéről, Szalézi Szent Ferencről elnevezett Szaléziánum a veszprémi várban, a Szentháromság téren, a felújított Bíró-Giczey házban várja látogatóit. A több mint 1000 négyzetméter alapterületű látogatóközpont négy szinten, szórakozási és ismeretszerzési lehetőségekkel – gyertyaöntő műhellyel, Halimbai Füvesszobával, barokk enteriőrrel és az egyház mindennapjait bemutató multimédiás eszközökkel, kiállítással és ajándékbolttal várja az idelátogatókat. Az egyes szintek között lift biztosítja az akadálymentes közlekedést, de a kerekesszékesek kényelmét szolgálják az akadálymentesített kiállítóterek, valamint a számukra kialakított mosdó is.

Veszprémben akadálymentesen látogatható még a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér, a város legújabb multifunkcionális, közösségi épülete. A nagyszabású beruházásának köszönhetően a gazdag zenei hagyományokkal és jelennel rendelkező város számára egy modern, a 21. század technikai igényeit szolgáló, korszerű épületegyüttes jött létre. Az intézmény a megújult környezetben elősegíti a magyar kultúra- és hagyományok ápolását, igényes szórakozási lehetőséget teremtve a helyieknek és a turistáknak egyaránt. A Veszprémben rendezett nagy tömegeket vonzó koncerteknek gyakorta ad otthont a Veszprém Aréna Sport- és Rendezvénycsarnok is, amely szintén akadálymentes. A Tourinform iroda szintén akadálymentesített mozgássérültek, látás- és halláskárosodottak részére, vakok és gyengénlátók részére rövid, magyar nyelvű Braille-írásos ismertetőt tudnak biztosítani a városról. A felújított belvárosi Kossuth utcát sétálóutcává alakítva szintén akadálymentes burkolatot kapott, itt található egy, a várost ábrázoló réz dombormű, amelyen a vakok és gyengénlátók is megismerhetik a várost. Belvárosi séta tervezését megkönnyítheti, hogy akadálymentes nyilvános mosdó található a Vár elején, a Hősök Kapujánál, valamint a sétálóutcáról nyíló játszótér mellett. A Vár utca a macskakövek miatt kissé rázósabb útszakasz, de némi kényelmetlenséget vállalók itt is végig tudnak menni.

Szállásajánló

Koncert, színházi előadás, városlátogatás után megszállhatunk Veszprém egyedülálló belvárosi szállodáiban. A Hotel Historia**** & Historante és Hotel Historia Malomkert mindössze öt percre a Hangvillától, ingyenes parkolással, egyedi szobákkal, köztük akadálymentes szobával, wellness részleggel, saját étteremmel várják a vendégeket.

Veszprémből a 8-as úton már könnyen elérhető az ország legkisebb borvidéke, Somló. Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően akár borozni, akár pálinkát kóstolni érkezünk, megtehetjük akadálymentesen is. A Tornai Pince felújítása után akadálymentes környezetben várja a mozgáskorlátozott turistákat: a bejárathoz elektromos lépcsőlift vezet, csakúgy, mint a borászat pincéjébe, ahol többféle borkóstoló programból választhatunk. A bolt és a rendezvényterem is megközelíthető kerekesszékkel. A kicsit lejjebb fekvő Kreinbacher Birtok építészeti terveit a Makovecz-tanítvány, Ekler Dezső készítette, az újonnan épült borászat tágas, letisztult tereiben a mozgáskorlátozott vendégek is könnyedén mozoghatnak. Ugyanitt meg is szállhatnak, a foglaltság függvényében igény szerint mozgáskorlátozott vendégek számára kialakított szobákat is tudnak biztosítani. Ha nem a bor, hanem a pálinkakészítés rejtelmeibe szeretnénk bepillantást nyerni, a két éve épült Somló Spirit Pálinkaház erre is lehetőséget nyújt: akadálymentesen kialakított terei és mozgáskorlátozottak számára épült mosdója kényelmes és tartalmas látogatást tesz lehetővé a kerekesszékesek számára is.

Somlóról továbbutazva fél órányi autóúttal érhető el Sümeg, ahol az elmúlt években számos fejlesztést hajtottak végre. A vár látogatóbarát fejlesztése során megújultak a tornyok, a várkápolna, a teljes tetőszerkezet, és megerősítették a bástyákat is. A vár új díszkivilágítása tiszta időben akár tíz kilométerről is látható. Aki ide ellátogat, kivétel nélkül pozitív élményekkel tér haza. A régió legnagyobb műemlék-rekonstrukciójával megvalósult a település szimbólumaként ismert vár akadálymentesítése is, így a magyar romvárak közül a sümegi vár az elsők között nyitja meg kapuit speciális igényű látogatók előtt. A felújítás során - amely összesen hétezer négyzetméternyi területet érintett - kialakítottak egy látogatóközpontot, rendezvények megtartására alkalmas multifunkcionális termet, és berendeztek egy, a vár történetét bemutató kiállítótermet. Itt tapintható tárlatot is nyitottak, valamint a vár infokommunikációs akadálymentesítése keretében úgynevezett audio-guide rendszert vezettek be. A várba Vártaxi segítségével tudnak feljutni a mozgásukban korlátozott vendégek. A taxi nem a várkapunál áll meg, hanem a várudvarig szállítja az utasokat, amely akadálymentesített, körben térkő található. Bár az egyes kiállító helyiségek nem, de a látogatóközpont akadálymentesített, illetve egy akadálymentesített mellékhelyiség is a vendégek rendelkezésére áll. Az élménypark bejáratánál lehetőség van parkolásra, de a terület nem akadálymentesített, így itt csak segítséggel tudnak közlekedni a kerekesszékes vendégek.

Szállásajánló

Megfelelő szálláshelyért sem kell messzire menni, a vár tőszomszédságában található Hotel Kapitány Wellness könnyen megközelíthető, belső terei úgy kerültek kialakításra, hogy mozgásukban korlátozott vendégek is igénybe tudják venni a szálloda szolgáltatásait. A szálloda előtt mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkoló található; a szálloda előtt, és a szállodában is több helyen rámpa segíti a közlekedést, illetve 3 lift működik az épületen belül. A szállodában egy akadálymentesített szoba található. Mozgáskorlátozott vendégek részére kialakított mellékhelyiség található a drinkbárban, a wellness részleg szolgáltatásait azonban csak segítséggel tudják igénybe venni.

A fővároshoz közelebbi úti célt választók a Velencei-tó partján és Székesfehérváron is találnak akadálymentes látnivalókat, szolgáltatásokat. Az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő hazánk egyik legkedveltebb fürdőkomplexuma. A páratlan környezetben elhelyezkedő, egészség-szigetként funkcionáló létesítmény ezer méter mélyről feltörő 58°C-ról 32-36°C-ra visszahűtött, alkáli-, hidro-karbonátos, kloridos, szulfátos, kalcium- és fluortartalmú gyógyvize elsősorban reumás panaszok, kopások, mozgásszervi megbetegedések, egyes nőgyógyászati rendellenességek és műtéti fájdalmak enyhítésére, megszüntetésére javasolt. Az egész évben nyitva tartó fürdőben öt termálmedence, egy élmény- és wellness medence, gyermek- és pancsoló medence található. A legtöbb medence mobil beemelő segítségével mozgássérült vendégek számára is hozzáférhető. A fürdő kialakítása – megfelelő szélességű ajtók/átjárók és folyosók, rámpák a lépcsők mellett, mozgássérült szociális blokkok, tágas öltözőhelyiségek, küszöb nélküli közlekedés lehetősége és betegbeemelő a medencékhez - a mozgássérült vendégek kényelmét is szolgálja. A dolgozók szívesen állnak rendelkezésre, de az eszközök akár az önálló használatot is lehetővé teszik a fürdő területén belül. Mivel a fürdőben nincsenek taktilis vezetősávok, vak és gyengénlátó vendégeket csak saját kísérettel tudnak fogadni.

Szállásajánló

A környék szálláskínálatából jó választás a közvetlenül a tó partján fekvő Velence Resort & Spa szálloda, amely a Velencei-tó első olyan resort jellegű komplexuma, amely egyszerre spa-, wellness-, konferencia és gyermekbarát szálloda is. Éttermeiből, a szobák erkélyéről, a konferenciatermekből csodálatos kilátás nyílik a Velencei-tóra és a környező dombokra. A legkisebb vendégek számára gyermekbarát környezetet alakítottak ki, de gondoltak a mozgáskorlátozott látogatókra is: számukra a szálloda valamennyi közös helyiségét, két szobáját és a teljes wellness részleget akadálymentesítették.

Székesfehérváron több látnivaló is akadálymentesen –kerekesszékkel - bejárható. A belváros szívében feltáruló Nemzeti Emlékhely – Középkor Romkert a kora középkori Európa egyik legnagyobb és legdíszesebb templomának, az egykori koronázó templomnak maradványait őrzi. A történelmi belvárosban jó program a Hetedhét Játékmúzeum, ahol a polgári játékgyűjtemény mellett Réber László grafikai hagyatéka is megismerhető. Szintén akadálymentesített a bejutás a Városi Képtár, Deák Gyűjteményébe, ahol pompás barokk freskókkal borított lakószobák biztosítanak méltó elhelyezést a műkincsek számára, melyek között találunk Czóbel Béla, El Kazovszkij, Mednyánszky László, Rippl-Rónai József alkotásokat is. A Szent István Király Múzeum, Rendházának földszintje is látogatható, csakúgy, mint a nagy múltú, gyönyörű berendezésű Fekete Sas Patikamúzeum.

Összeállításunk a szolgáltatóktól kapott tájékoztatáson alapul. A szállások lefoglalása és az egyes helyszínek felkeresése előtt mindenképpen javasoljuk a szolgáltatókkal, különösen a szállásadókkal történő egyeztetést, hogy még pontosabb tájékoztatást kapjunk a választott szálláshely akadálymentességének részleteiről, valamint egyedi, speciális igényeinket is előre egyeztetni tudjuk.