12 legjobban várt újdonság 2016-ban

2016 sem múlhat el izgalmas újdonságok nélkül, megnyílik például a Sörárium, birtokba vehetjük Magyarország legnagyobb kerékpáros centrumát, egy vadonatúj libegőt, de megújult néhány régi kedvencünk is. Az újdonságok pedig jó apropóként szolgálnak ahhoz, hogy ismét felfedezzük például Szegedet, Pécset, Gyulát, a Tisza-tavat vagy a csodálatos Lillafüredet, vagy a Börzsönyt.
1. Kisvasúttal utazhatunk Szobról Nagybörzsönybe 
 
A Turista Magazintól kölcsönzött nevén a "Transzbörzsönyi Turistaexpressz" borzasztóan izgalmas útvonalnak ígérkezik a rengeteg kacskaringójával és emelkedőjével, főleg, hogy itt arról van szó, hogy a Szob–Márianosztra-Nagyirtás-Nagybörzsöny útvonalon már egyetlen kisvasúttal tudunk utazni. A látvány felbecsülhetetlen, az élményt pedig mindenképpen be kell szerezni. 2016 májusában próbálhatjuk ki majd először.  Úti tippünk Nagybörzsönybe
 
 
 
2. Birtokba vehetjük Lillafüreden az új libegőt
 
Már 2015 decemberében elkészült, de csak tavasszal próbálhatjuk ki először az Erzsébet sétányról a Jávor hegyre tartó libegőt. Ugyanitt rollerpályát és egy Oxigén túrautat is kialakítottak. 
 
 
3. Megújult a Szegedi Dóm
 
Január 4-én nyílt meg újra, így az év első újdonságai között nézhetjük meg a felfrissült dómot Szegeden. 
 
 
4. Megnyílik a gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély Látogatóközpont
 
2016. március közepén rengeteg újítással találkozhatunk Gyula új látogatóközpontjában. A kastélyban 8 generációnyi történelem, okostelefonos navigációval elérhető kiállítások és számos érdekesség fogadja majd a látogatókat. A víztorony tetejére is felmászhatunk, amit egy kilátónak építettek át.
 
 
5. Sörárium nyílik Szolnokon
 
Februárban már felkereshetjük a szolnoki Söráriumot, ahol a sörtörténelem és sörtechnológiai kiállítás mellett a látványsöröző mindent elárul a jó sör titkáról, de közösségi funkciókat is szánnak az épületnek. A Söráriumot a városháza alatti pincerendszerben alakították ki, így a sör mellett érdekes látvány lesz egy igazi sörpince és sörmanufaktúra is működés közben. Összességében: gasztrokulturális kiállítótérként tartják számon a jeles intézményt. 
 
 
6. Látogatható a Medvehagyma ház és a megújult Malommúzeum Orfűn
 
A Medvehagyma Házban a Nyugat-Mecsek érdekességeit, a természettel harmóniában fejlődő üdülőterületet, Orfűt és a négy tóból álló tórendszer ökológiai értékeit ismerhetjük meg. A medvehagyma Orfűn és környékén fantasztikus tömegekben nő, és a helyiek változatos és nagyon-nagyon finom ételeket készítenek belőle, így tavasszal szinte kötelező ellátogatni ide. 
 
 
Az Orfűi Malommúzeumban jelenleg kétféle malomtípust lehet megtekinteni; az egykoron lóhajtásos, Mekényesről áttelepített szárazmalmot, illetve az Árpád-kor óta létező orfűi vízimalmot, amely ma hazánk egyetlen működési engedéllyel bíró vízimalma. A szárazmalom impozáns járgánykereke és őrlőberendezése mellett az országban egyedülálló módon megmaradt olajütővel is büszkélkedhet. A már meglévő Malommúzeum egy papírmalommal egészül ki, mely a papírkészítés teljes folyamatát mutatja be. "A malom felépítése országos néprajzi és ipartörténeti szenzáció, hiszen napjainkra az összes kallómalom-típus minden egyes példánya eltűnt Magyarország területéről, így a hajdanvolt papírmalmok is. A papírmalom épületében – és ahhoz szervesen kapcsolódva - helyet kapott egy tradicionális grafikai eljárásokat bemutató és alkalmazó nyitott grafikai műhely, ahol a papírmalomban előállított papír további feldolgozásra kerül, ezzel teljes folyamatát mutatja be a papír előállításának és művészi feldolgozásának." - írják a múzeumról.
 
 
7. Megnyílik a kibővült, környezettudatos Pécsi Állatkert
 
Nagyobb lett, új funkciókkal bővült és környezettudatossá is válik a Pécsi állatkert. A hatalmas, üvegfalú, csaknem ezer négyzetéteres fogadóközpont lesz az állatkert főbejárata, a pénztárak, a kávézó, itt kapnak helyet. Csimpánzokat, illetve 12 nagyméretű, tengervizes és édesvízi akváriumot, 4 paludáriumot – akvárium és a terrárium keveréke –, valamint 24 terráriumot láthatunk majd. A Natura 2000 parkban oktatási-kutatási célokat egyaránt szolgáló ökoturisztikai központ nyílik és teljesen korszerű, nagy kifutókat kapnak az állatok. 
 
8. Megnyílik a REPtár repülőmúzeum Szolnokon
 
4D moziban a repülés élményét is megtapasztalhatjuk a Közép-Európában tényleg egyedülálló repülőgép- és repüléstörténeti parkban. 
REPtárban láthatunk felújított épületritkaságot, az Indoházat, mely Magyarország legrégebbi, még álló vasúti műemlék épületegyüttese. Itt a hazai katonai repülés történetét feldolgozó kiállítás kapott helyet. A hozzá épült Hangár galériában pedig szimulátorok és 4D mozi segítségével virtuális gyakorlati tapasztalatokat szerezhetünk. 
 
 
 
9. Birtokba vehetjük a Tisza-tavi Kerékpáros Centrumot
 
Az Európai Unió 100 százalékos támogatásával még 2015 végén megépült Magyarország legnagyobb kerékpáros centruma a Tisza-tónál, amit idén tavasszal próbálhatunk ki először. Az épület mellett 160 km összefüggő turisztikai kerékpárút-hálózat jött létre az EuroVelo11 nemzetközi kerékpárút északi és déli végpontjainak összekapcsolásával. A központban lesz többek között mobil szerviz, sisakkamera kölcsönzés, MP4 GPS-es túravezetés és rengeteg kölcsönözhető kerékpár is. az emeleten öltözők és zuhanyzók, a földszinten boltok, bringamosó, szerviz is várja a kerékpárosokat.  Végre!
 
 
10. Kibővült a Gorsium Régészeti Park és Szabadtéri Kiállítás Tácon
 
Székesfehérvár határában áll a Gorsium-Heculia római kori város, és aki azt gondolná, hogy "ajj, már megint egy régi római rom", az igazán kellemesen fog csalódni. Gorsium-Heculia nem egyszerűen egy régi romváros, hanem a magyar Pompeii, és ennek a misztikus helynek az erőssége mégcsak nem is a tragikus történelmében, hanem a rengeteg izgalmas történetében áll, amit a park üzemeltetői olyan fantasztikusan adnak át. Decemberben már megtörtént a műszaki átadás, és tavasszal a Floralia tavaszköszöntő ünneppel mi is megnézhetjük majd a kibővült parkot, hiszen a munkálatok során a park üveggel borított, látványos kiállító teremmel gazdagodik, de megújul a Freskós-ház, ahol két, falfestményekkel díszített lakószobát mutatnak be a II. század második feléből. A II. század közepén leégett lakomaterem is látogathatóvá válik majd, és itt egy korhűen berendezett pincehelyiséget is szépen megcsináltak. De a legnagyobb szenzáció mégis a 12 méteres erődfal lesz saroktoronnyal, mely kilátóként is szolgál majd, s innen az egész területet be lehet majd látni. 
 
11. Májustól hajó alakú múzeumot látogathatunk Balatonföldváron
 

Egy nagyon különleges, a magaspartra tervezett  hajóformájú épületet láthatunk májustól Földváron, mely a balatoni interaktív hajózástörténeti kiállításnak és egy kilátónak ad majd helyet.  Az alsó két szinten közösségi terek és előadótermek kapnak helyet, amelyek konferenciák, előadások, időszaki kiállítások, filmvetítések helyszínéül is szolgálnak majd. 

Egyelőre látványtervként  - KÉP forrása: Toruizmusonline.hu
 
Itt fogják berendezni a balatoni hajózás történetét bemutató tárlatot is. A legfelső szinten, ahonnan fel lehet majd jutni a kilátótoronyba, egy előadóterem és vendéglátóegység lesz majd panorámaterasszal. Plusz: helyreállították a város egyik fontos közlekedési útvonalát, a Kemping utca végénél a löszfalra felvezető "Csigalépcsőt". Ezen keresztül lehet többek között majd az új kilátót is meg közelíteni.
 
12. Újra látogathatjuk a megújult Érseki Palotát Egerben
 
A megújult Érseki Palotát és  látogatóközpontot január 6-án adták át Egerben. 250 éves barok bútorok, rézkilincsek és az egyházi méltóságok mindennapjai elevenednek meg. Eredeti formában láthatjuk a püspöki könyvtárat, dolgozószobát és kincstárat is. A palota különlegessége, hogy a korabeli berendezések nagyobb része épségben megmaradt a hasonló hazai épületekkel ellentétben. Feltétlenül látogatásra ajánljuk! 
 

MTI fotó: Komka Péter
 
 

2015 legjobb 25 újdonságát ITT gyűjtöttük össze